Abbászida kalifátus

Az abbászida forradalom, amelyet a Fekete ruhás férfiak mozgalmának is neveznek, az Omajjád kalifátus (i.sz. 661–750) megdöntése volt, a korai iszlám történelem négy nagy kalifája közül a második, a harmadik, az Abbászida kalifátus. 750–1517).Három évtizeddelMohamed iszlám próféta halála után és közvetlenül a Rasidun kalifátus után hatalomra kerülve az Omajjádok egy arab birodalom volt, amely túlnyomórészt nem arab lakosság felett uralkodott.A nem arabokat másodosztályú állampolgárként kezelték, függetlenül attól, hogy áttértek-e az iszlámra vagy sem, és ez a vallásokon és etnikai hovatartozásokon átívelő elégedetlenség végül az Omajjádok megdöntéséhez vezetett.Az Abbászida család azt állította, hogy al-Abbásztól, Mohamed nagybátyjától származott.A forradalom lényegében az arab birodalom végét és egy befogadóbb, többnemzetiségű állam kezdetét jelentette a Közel-Keleten.Történelmi időszakának egyik legjobban szervezett forradalmaként emlékezett vissza, és a muszlim világ figyelmét keletre irányította.

A 750. január 25-i zab-i csata az Omajjád kalifátus végét és az 1517-ig tartó Abbászida-dinasztia kezdetét jelentette. II. Marwan Omajjád kalifával szemben álltak az Abbászidák, valamint a síita, a khavaridzs és az iraki erők.Az Omajjád hadsereg számbeli fölénye és tapasztalata ellenére morálja alacsony volt a korábbi vereségeket követően.Az abbászida erők viszont erősen motiváltak voltak.A csata során az Abbászidák lándzsafal-taktikát alkalmaztak, hatékonyan ellensúlyozva az Omajjád lovasság rohamát.Az Omajjád hadsereg döntő vereséget szenvedett, ami kaotikus visszavonuláshoz vezetett, sok katonával, akiket vagy megöltek az üldöző Abbászidák, vagy megfulladtak a Nagy Zab folyóban.A csata után II. Marwan átszökött a Levantán, de végülEgyiptomban halt meg.Halála és az Abbászidák győzelme véget vetett az Omajjád uralmának a Közel-Keleten, és megalapította az Abbászida uralmat Saffah-val, mint új kalifával.

A talasi vagy artlakhi csata az arab és a kínai civilizáció katonai találkozása és összecsapása volt a 8. században, különösen az Abbászida kalifátus és szövetségese, a Tibeti Birodalom között a kínai Tang-dinasztia ellen.751 júliusában a Tang és az Abbászid csapatok találkoztak a Talas folyó völgyében, hogy megküzdjenek a közép-ázsiai Szir-darja régió felett.Kínai források szerint több napos patthelyzet után az eredetileg a Tang-dinasztiával szövetséges karluk törökök átpártoltak az Abbászida arabokhoz, és megbillentették az erőviszonyokat, ami Tang-robbanást eredményezett.A vereség a Tang nyugati irányú terjeszkedésének végét jelentette, és Transoxiana muszlim arab uralmát eredményezte a következő 400 évre.A régió ellenőrzése gazdaságilag előnyös volt az Abbászidák számára, mert a Selyemúton volt.Állítólag a csata után elfogott kínai foglyok papírgyártási technológiát vittek Nyugat-Ázsiába.

Abu Ja'far Abdallah ibn Muhammad al-Mansur, akit általában csak laqabjaként ismertek, Al-Mansur volt a második abbászida kalifa, aki i.sz. 754 és i.sz. 775 között uralkodott, és As-Szaffát követte.Arról ismert, hogy megalapította Madinat al-Salam „kerek városát”, amely a császári Bagdad magja lett.A modern történészek a dinasztia stabilizálásában és intézményesítésében játszott szerepe miatt Al-Mansurt tekintik a világtörténelem egyik legnagyobb államának, az Abbászida Kalifátusnak az igazi alapítójának.

I. Abd al-Rahman, a megbuktatott Omajjád királyi család hercege nem volt hajlandó elismerni az Abbászida kalifátus hatalmát, és Córdoba független emírjévé vált.Hat évig szökésben volt, miután az Omajjádok 750-ben elvesztették a damaszkuszi kalifa pozícióját az Abbászidákkal szemben.A hatalmi pozíció visszaszerzése érdekében legyőzte a terület meglévő muszlim uralkodóit, akik dacoltak az Omajjád uralmával, és egyesítette a különböző helyi hűbérbirtokokat egy emírséggé.Al-Andalusnak az Abd al-Rahman vezette első egyesülése azonban még több mint huszonöt évbe telt (Toledo, Zaragoza, Pamplona, ​​Barcelona).

Az Omajjád- dinasztia bukása után az Abbászidák új fővárost kerestek, hogy szimbolizálják uralmukat.Kiválasztottak egy helyet a szászánida főváros, Kteszifon közelében, ahol Al-Mansur kalifa 762. július 30-án rendelte el Bagdad építését. A barmakidok irányításával a város helyét a Tigris-folyó mentén elfoglalt stratégiai elhelyezkedése, a bőséges vízellátás és az ellenőrzés miatt választották ki. kereskedelmi útvonalakon keresztül.Bagdad tervezését a szászáni várostervezés befolyásolta, amely jellegzetes körkörös elrendezést tartalmaz, amelyet „Kerek városnak” neveznek.Ez a kialakítás elősegítette a hatékony közigazgatást és védelmet, miközben a város infrastruktúrája, beleértve a parkokat, kerteket és a fejlett szennyvízelvezetési rendszert, megmutatta a kifinomultságát.Az építkezés világszerte vonzotta a mérnököket és a munkásokat, hangsúlyozva a jólét és a növekedés asztrológiai időzítését.A kulturális gazdagság határozta meg Bagdadot, pezsgő éjszakai élettel, minden osztály számára elérhető nyilvános fürdőkkel és olyan szellemi összejövetelekkel, amelyek előmozdították az „Arab éjszakák”-hoz hasonló történeteket.A város falai, amelyek nevét a Kufa, Basra, Khurasan és Szíria felé mutató kapukról kapták, jelképezik Bagdad kapcsolatát a tágabb iszlám világgal.A város szívében található Golden Gate palota a kalifa hatalmát és luxusát jelentette, adminisztratív és lakóépületekkel körülvéve.Az idők során bekövetkezett változások, köztük a palota esetleges használaton kívül helyezése ellenére Bagdad továbbra is az iszlám kulturális és politikai térnyerésének szimbóluma maradt.A város tervezése és építészete az iszlám, a perzsa , sőt az iszlám előtti hatások keverékét tükrözte, és alapítói különböző hátterű szakértőket alkalmaztak, hogy olyan fővárost hozzanak létre, amely az Abbászida-dinasztia ambícióit és elképzeléseit bizonyítja.

Harun al-Rashid volt az ötödik abbászida kalifa.786 és 809 között uralkodott, amelyet hagyományosan az iszlám aranykor kezdetének tekintenek.Harun létrehozta a legendás Bayt al-Hikma ("Bölcsesség Háza") könyvtárát Bagdadban, a mai Irak területén, és uralkodása alatt Bagdad a tudás, a kultúra és a kereskedelem világközpontjaként kezdett virágozni.Uralkodása alatt az Abbászida kalifátus létrejöttében meghatározó szerepet játszó Barmakidok család fokozatosan hanyatlott.796-ban udvarát és kormányát a mai Szíria területén fekvő Rakkába helyezte át.799-ben egy frank küldetés érkezett, hogy barátságot ajánljon Harunnak. Harun különféle ajándékokat küldött a követeknek, amikor visszatértek Nagy Károly udvarába, köztük egy órát, amelyet Nagy Károly és kísérete varázslatnak tekintett a hangok és az általa megjelenített trükkök miatt. idő egy óra kipipálva.A kitalált Ezeregyéjszaka egyes részei Harun udvarában játszódnak, és néhány története magával Harunnal is foglalkozik.

i.sz. 794–795-ben Bagdadban, az Abbászida-korszak alatt megalakult a világ első feljegyzett papírgyára, jelezve a régió szellemi újjáéledését.A papír 8. századi Közép-Ázsiába való behurcolását dokumentálják, ennek eredete azonban továbbra is bizonytalan.A 11. századi perzsa történész, Al-Thaʽālibī a 751-es talasi csatában foglyul ejtett kínai foglyoknak tulajdonítja a papírgyártást Szamarkandban, bár ez a beszámoló vita tárgyát képezi a korabeli arab források hiánya és a papírkészítők hiánya miatt a felsorolt ​​foglyok között. akínai fogoly Du Huan.Al-Nadim, egy 10. századi bagdadi író megjegyezte, hogy a kínai kézművesek Khorasanban készítettek papírt, ami arra utal, hogy létezik khurasani papír, amelyet különböző módon tulajdonítottak az Omajjád vagy Abbászida korszaknak.Jonathan Bloom tudós vitatja a közvetlen kapcsolatot a kínai foglyok és a papír megjelenése között Közép-Ázsiában, olyan régészeti leletekre hivatkozva, amelyek a papír jelenlétét jelzik Szamarkandban i.sz. 751 előtt.A papírgyártási technikák és anyagok közötti különbségek Kína és Közép-Ázsia között arra utalnak, hogy a kínai bevezetés narratívája metaforikus.A közép-ázsiai papírgyártás, amelyre valószínűleg buddhista kereskedők és szerzetesek hatottak az iszlám hódítás előtt, elvált a kínai módszertől azáltal, hogy hulladékanyagokat, például rongyokat használtak.Az iszlám civilizáció döntő szerepet játszott a papírtechnológia elterjesztésében a Közel-Keleten a 8. század után, i.sz. 981-re elérte az örmény és grúz kolostorokat, végül pedig Európát és azon túl is.A papírkötegekre vonatkozó „ream” kifejezés, amely az arab „rizma” szóból származik, továbbra is ennek az örökségnek a történelmi bizonyítéka.

Zubaidah bint Ja`far ibn Mansur ötödik mekkai zarándoklatán látta, hogy a szárazság pusztította a lakosságot, és a Zamzam-kutat vízcseppekké változtatta.Elrendelte a kút mélyítését, és több mint 2 millió dinárt költött Mekkah és a környező tartomány vízellátásának javítására.Ez magában foglalta egy vízvezeték megépítését a 95 kilométerre keletre fekvő Hunayn forrásból, valamint az Arafat síkságán található híres "Zubayda forrást", amely a Hajj egyik rituális helyszíne.Amikor mérnökei figyelmeztették őt a költségekre, a technikai nehézségekre nem is gondolva, azt válaszolta, hogy eltökélt szándéka, hogy elvégezze a munkát, "ha egy csákány minden ütése egy dinárba kerül", Ibn Khallikan szerint.Emellett javította a Kufa és Mekka közötti 900 mérföldes sivatagot átívelő zarándokutat.Az utat aszfaltozták és megtisztították a szikláktól, és időnként víztárolókat szerelt fel.A víztartályok felfogták az időnként embereket fullasztó viharok fölösleges esővizét is.

800-ban Harun al-Rashid abbászida kalifa Ibrahim I ibn al-Aghlabot, a Banu Tamim törzsből származó khurasani arab parancsnok fiát nevezte ki Ifriqiya örökös emírjévé, válaszul a tartományban a bukást követően uralkodó anarchiára. a muhallabidáké.Abban az időben talán 100 000 arab élt Ifriqiyában, bár még mindig a berberek tették ki a nagy többséget.Ibrahimnak egy olyan területet kellett irányítania, amely magában foglalja Kelet-Algériát, Tunéziát és Tripolitániát.Bár néven kívül mindenben független volt, dinasztiája sohasem szűnt meg elismerni az Abbászida uralmat.Az aghlabidák évente tisztelegtek az Abbászida kalifának, és a pénteki imakor a khutba utalt szuzerenitásukra.

Úgy tűnik, hogy a tibetiek elfogtak számos kalifátus csapatot, és szolgálatba állították őket a keleti határon 801-ben. A tibetiek nyugaton egészen Szamarkandig és Kabulig tevékenykedtek.Az abbászida erők kezdtek előnyt szerezni, Kabul tibeti kormányzója pedig alávetette magát a kalifátusnak, és 812 vagy 815 körül muszlim lett. A kalifátus ezután Kasmírtól keletre csapott le, de a tibetiek visszatartották.

A Barmakid család az Omajjádok és Asz-Szaffah elleni abbászida lázadás korai támogatója volt.Ez jelentős befolyást adott Khalid bin Barmaknak, és fia, Yahya ibn Khalid († 806) al-Mahdi kalifa vezíre (ur. 775–785) és Harun al-Rashid (ur. 786–809) tanítója volt.Yahya fiai, al-Fadl és Ja'far (767–803), mindketten magas hivatalokat töltöttek be Harun alatt.Sok barmakida volt a tudomány pártfogója, ami nagyban segítette az iráni tudomány és tudományosság terjedését Bagdadban és azon túl is.Olyan tudósokat pártfogoltak, mint Gebir és Jabril ibn Bukhtishu.Nekik köszönhető az első bagdadi papírgyár létrehozása is.A barmakidok akkori hatalmát tükrözi az Ezeregyéjszaka könyve. A Ja'far vezír több történetben is megjelenik, valamint egy mesében, amely a „Barmecide lakoma” kifejezést eredményezte.803-ban a család kegyvesztett lett Harun al-Rashīd szemében, és sok tagját bebörtönözték.

A krasosi csata az arab–bizánci háborúban zajlott csata 804 augusztusában, a bizánciak I. Nikeforosz császár (ur. 802–811) és az Ibrahim ibn Jibril vezette abbászida hadsereg között.Nikephoros csatlakozása 802-ben a hadviselés újraindulását eredményezte Bizánc és az Abbászida kalifátus között.804 nyarának végén az abbászidák megszállták a bizánci Kis-Ázsiát az egyik szokásos portyájuk miatt, és Nikephoros elindult, hogy találkozzon velük.Krasoson azonban meglepődött, és súlyos vereséget szenvedett, alig menekült meg saját életével.Ezt követően fegyverszünetet és fogolycserét szerveztek.Veresége és a következő évi hatalmas abbászida invázió ellenére Nikephoros mindaddig kitartott, amíg a Kalifátus keleti tartományaiban kialakult bajok arra kényszerítették az Abbászidákat, hogy békét kössenek.

Az orvostudomány fejlődése az iszlám világban jelentős előrelépést tett a bimarisztánok vagy kórházak létrehozása és fejlődése révén, amelyek a 7. században mobil ellátó egységként indultak.Ezeket az egységeket, amelyeket eredetileg Rufaidah al-Asalmia indított el, a vidéki területek ellátására tervezték, majd a 8. századtól kezdve nagy, helyhez kötött kórházakká fejlődtek olyan nagyvárosokban, mint Bagdad, Damaszkusz és Kairó.Az első bimarisztánt 706-ban Damaszkuszban hozták létre, mások pedig gyorsan követték a főbb iszlám központokat, és nemcsak gyógyulási helyként szolgáltak, hanem olyan intézményekként is, amelyek megtestesítik az iszlám etikát, amely mindenkiről gondoskodik, fajra, vallásra vagy társadalmi helyzetre való tekintet nélkül.Az első ismert általános kórház felállítására 805-ben került sor Bagdadban, Harun al-Rashid kalifa és vezíre, Yahya ibn Khalid kezdeményezésére.Az intézményről szóló korlátozott történelmi feljegyzések ellenére alapmodellje inspirálta a későbbi kórházak fejlesztését.1000-re Bagdad orvosi infrastruktúráját további öt kórházzal bővítette.Ez az úttörő bagdadi kórház precedenst teremtett annak a szervezeti felépítésnek a számára, amelyet az újonnan épített kórházak követtek az iszlám világban.A bimarisztánok átfogó ellátásukról ismertek, beleértve a mentális egészségügyi szolgáltatásokat, és a teljes gyógyulásig nem korlátozták az ellátás időtartamát.Jól felszereltek, külön osztályokkal a különböző betegségekre, és olyan szakemberekből álltak, akik magas szintű higiéniát és betegellátást tartottak fenn, akiket a tisztaságról és a szakmai etikáról szóló iszlám tanítások befolyásoltak.Ezekben a kórházakban az oktatás döntő szerepet játszott, az orvosképzés és ismeretterjesztés központjaként, ahol a hallgatók tapasztalt orvosok felügyelete mellett szereztek gyakorlati tapasztalatokat.A 10. században vezették be az orvosok engedélyezési vizsgáit, biztosítva, hogy csak szakképzett személyek végezhessenek orvosi tevékenységet.A görög, római és más hagyományokból származó orvosi szövegek arab nyelvű fordítása jelentősen hozzájárult a tudásbázishoz, és az orvosi gyakorlatot és az oktatást egészen a modern időkig befolyásolta.Ezeken a kórházakon belül a szervezeti struktúrák fejlettek voltak, a 10. századra a különböző szakterületek osztályai, adminisztratív személyzet és a napi 24 órában működő műveletek működtek.Jótékonysági alapokból finanszírozták, biztosítva, hogy az egészségügyi szolgáltatások mindenki számára elérhetőek legyenek.Az iszlám kórházak nemcsak az orvosi ismereteket és gyakorlatot fejlesztették tovább, hanem a modern kórházi rendszerek alapjait is lefektették, hangsúlyozva a mindenkire kiterjedő ellátást és az oktatás egészségügyi intézményeken belüli integrálását.

A negyedik Fitna vagy Nagy Abbászida polgárháború (i.sz. 809–827) egy utódlási konfliktus volt al-Amin és al-Ma'mun, Harun al-Rashid kalifa fiai között az Abbászida kalifátus miatt.Harun 809-ben bekövetkezett halála után al-Amin követte őt Bagdadban, míg al-Mamunt Khurasan uralkodójává nevezték ki, ami hamarosan feszültségekhez vezetett.Al-Amin kísérletei arra, hogy aláássák al-Ma'mun pozícióját és érvényesítse saját örökösét, nyílt konfliktushoz vezetett.Al-Mamun csapatai Tahir ibn Husayn tábornok vezetésével 811-ben legyőzték al-Amin seregét, 813-ban pedig elfoglalták Bagdadot, aminek eredményeként al-Amin kivégezték és al-Mamun kalifává lépett elő.Al-Ma'mun azonban úgy döntött, hogy Khurasanban marad, ami politikájával és az Alid-utódlás felvállalásával együtt elidegenítette Bagdad elitjét, és széles körű nyugtalanságot és helyi lázadásokat váltott ki a kalifátusban.Ebben az időszakban a helyi uralkodók felemelkedése és az Alid-felkelések kitörése történt.A konfliktus az Abbászida államon belüli mélyebb feszültségeket tükrözte, beleértve az arab- perzsa dinamikát, a katonai és közigazgatási elit szerepét és az utódlási gyakorlatot.A polgárháború al-Mamun 819-ben Bagdadba való visszatérésével és a központi hatalom fokozatos megerősödésével ért véget.Az utóhatás az Abbászida állam újjászerveződését jelentette, az elit összetételének megváltozásával és a regionális dinasztiák megszilárdulásával.Ez az időszak jelentős átalakulást jelentett az Abbászida kalifátusban, megalapozva az iszlám kormányzás és társadalom későbbi fejlődését.

Abu al-Abbas Abdallah ibn Harun al-Rashid, ismertebb nevén Al-Ma'mun volt a hetedik abbászida kalifa, aki 813-tól 833-ban bekövetkezett haláláig uralkodott. Féltestvére, al-Amin utódja egy polgárháború, amelynek során az Abbászida kalifátus kohézióját meggyengítették a lázadások, és a helyi erősek felemelkedése hazai uralmának nagy részét a békítő kampányok emésztették fel.A jól képzett és a tudományosság iránt jelentős érdeklődést tanúsító al-Ma'mun támogatta a Fordítói Mozgalmat, a tanulás és a tudományok virágzását Bagdadban, valamint al-Khwarizmi könyvének kiadását, amely ma „Algebra” néven ismert.Arról is ismert, hogy támogatja a mu'tazilizmus doktrínáját és Ahmad ibn Hanbal imám bebörtönzését, a vallási üldözés (mihna) térnyerését, valamint a Bizánci Birodalommal folytatott nagyszabású hadviselés újraindításáról.

Az algebrát Muhammad ibn Mūsā al-Khwārizmī perzsa tudós fejlesztette jelentős mértékben ebben az időben mérföldkőnek számító szövegében, a Kitab al-Jabr wa-l-Muqabalában, amelyből az algebra kifejezés származik.A 820 körül írt On the Calculation with Hindu Numerals főként a hindu–arab számrendszer elterjedéséért volt felelős a Közel-Keleten és Európában.

Szicília muzulmán hódítása 827 júniusában kezdődött, és egészen 902-ig tartott, amikor is a sziget utolsó jelentős bizánci fellegvára, Taormina elesett.Az elszigetelt erődítmények 965-ig bizánci kézen maradtak, de a sziget ettől kezdve muszlim uralom alatt állt, mígnem a 11. században a normannok elfoglalták.Bár Szicíliát a 7. század közepe óta lerohanták a muszlimok, ezek a razziák nem fenyegették a bizánci ellenőrzést a sziget felett, amely továbbra is nagyrészt békés holtág maradt.Ifriqiya Aghlabid emírjei számára 827-ben adódott lehetőség, amikor a sziget flottájának parancsnoka, Euphemius fellázadt II. Mihály bizánci császár ellen.A hűséges erők által legyőzött és a szigetről elűzve Euphemius az Aghlabidák segítségét kérte.Utóbbiak ezt a terjeszkedés lehetőségének tekintették, saját törékeny katonai berendezkedésük energiáinak elterelésére, valamint az iszlám tudósok bírálatának enyhítésére a dzsihád kiállásával, és hadsereget küldtek a segítségére.A szigeten történt arab partraszállást követően Eufémiust gyorsan kiszorították.A sziget fővárosa, Siracusa elleni kezdeti támadás kudarcot vallott, de a muszlimok átvészelték a későbbi bizánci ellentámadást, és megtartották néhány erődöt.Ifriqiya és al-Andalus erősítésének segítségével 831-ben elfoglalták Palermót, amely az új muszlim tartomány fővárosa lett.A bizánci kormány néhány expedíciót küldött, hogy segítse a helyieket a muszlimok ellen, de a keleti határukon az abbászidák és az Égei-tengeren a krétai szaracénok elleni küzdelem elfoglalta magát, és nem tudott tartós erőfeszítéseket tenni a muszlimok visszaszorítására. , akik a következő három évtizedben szinte ellenállás nélkül portyáztak bizánci birtokokon.Enna erős erődje a sziget közepén volt a fő bizánci védőbástya a muszlim terjeszkedés ellen egészen 859-ben történt elfoglalásáig.

830 körül Al-Ma'mun kalifa muszlim csillagászokból álló csoportot bízott meg Al-Khwarizmi vezetésével, hogy mérjék meg a távolságot Tadmurtól (Palmyra) Rakkáig, a modern Szíriában.Kiszámították, hogy a Föld kerülete a mai érték 15%-án belül van, és valószínűleg sokkal közelebb.Hogy valójában mennyire volt pontos, azt a középkori arab egységek és a modern mértékegységek közötti átalakítás bizonytalansága miatt nem tudni, de mindenesetre a módszerek és eszközök technikai korlátai nem teszik lehetővé az 5%-nál jobb pontosságot.A becslés kényelmesebb módját Al-Biruni Codex Masudicusa (1037) kínálja.Ellentétben elődeivel, akik úgy mérték a Föld kerületét, hogy egyidejűleg két különböző helyről látták a Napot, al-Biruni kifejlesztett egy új trigonometrikus számítási módszert a síkság és a hegycsúcs közötti szög alapján, amely lehetővé tette ezt. hogy egyetlen ember mérje meg egyetlen helyről.A hegy tetejéről meglátta a dőlési szöget, amelyet a hegy magasságával együtt (amelyet előre kiszámított) a szinusz-formula törvényére alkalmazott.Ez volt a dőlési szög legkorábbi ismert alkalmazása és a szinusztörvény legkorábbi gyakorlati alkalmazása.A módszer azonban technikai korlátok miatt nem tudott pontosabb eredményeket adni a korábbi módszereknél, így al-Biruni elfogadta az al-Ma'mun expedíció által az előző évszázadban számított értéket.

A Bölcsesség Háza, más néven Bagdadi Nagy Könyvtár, az Abbászida-korszak kiemelkedő állami akadémiája és szellemi központja volt Bagdadban, kulcsfontosságú volt az iszlám aranykorában.Kezdetben a 8. század közepén a második abbászida kalifa, al-Manszúr magángyűjteményként, vagy Harun al-Rashid kalifa vezetése alatti könyvtárként indulhatott a 8. század végén, majd állami akadémiává és könyvtárává fejlődött al kalifa vezetésével. -Ma'mun a 9. század elején.Al-Mansur a Sassanian Imperial Library mintájára palotakönyvtárat alapított, és gazdasági és politikai támogatást nyújtott az ott dolgozó értelmiségieknek.Indiából és más helyekről is meghívott tudósok delegációit, hogy osszák meg matematikai és csillagászati ​​ismereteiket az új Abbászida udvarral.Az Abbászida Birodalomban sok külföldi művet fordítottak le arabra görög ,kínai , szanszkrit, perzsa és szír nyelvről.A Translation Movement nagy lendületet kapott al-Rashid kalifa uralkodása alatt, akit elődjéhez hasonlóan személyesen is érdekelt a tudományosság és a költészet.Eredetileg a szövegek főként az orvostudományra, a matematikára és a csillagászatra vonatkoztak, de hamarosan más tudományágak is, különösen a filozófia következtek.Al-Rashid könyvtárát, a Bölcsesség Házának közvetlen elődjét Bayt al-Hikmaként is ismerték, vagy ahogyan Al-Qifti történész nevezte, Khizanat Kutub al-Hikma (arabul „a bölcsesség könyveinek tárháza”). .A gazdag intellektuális hagyományokkal rendelkező időszakból eredő Bölcsesség Háza az Omajjád korszak korábbi tudományos erőfeszítéseire épített, és részesült az Abbászidák külföldi ismeretek iránti érdeklődéséből és a fordítás támogatásából.Al-Ma'mun kalifa jelentősen megerősítette tevékenységét, hangsúlyozva a tudás fontosságát, ami a tudomány és a művészetek fejlődéséhez vezetett.Uralkodása során megalakult az első csillagászati ​​obszervatórium Bagdadban és jelentősebb kutatási projektek.Az intézmény nemcsak akadémiai központ volt, hanem az építőmérnöki, az orvostudományi és a közigazgatásban is szerepet játszott Bagdadban.Tudósai tudományos és filozófiai szövegek széles skálájának fordításával és megőrzésével foglalkoztak.Al-Mutawakkil kalifa alatti hanyatlása ellenére, aki eltávolodott elődei racionalista megközelítésétől, a Bölcsesség Háza továbbra is az arab és az iszlám tanulás aranykorának szimbóluma.A mongolok által 1258-ban történt elpusztítása hatalmas kéziratgyűjteményének szétszóródásához vezetett, és néhányat Nasir al-Din al-Tusi megmentett.A veszteség egy korszak végét szimbolizálta az iszlám történelemben, rávilágítva a kulturális és szellemi központok törékenységére a hódításokkal és pusztítással szemben.

Abu al-Faḍl Jaʽfar ibn Muḥammad al-Muʽtaṣim billāh, ismertebb uralkodói nevén Al-Mutawakkil ʽalà Allāh volt a tizedik abbászida kalifa, akinek uralkodása alatt az Abbászida Birodalom elérte területi magasságát.Testvérét, al-Vathikot követte.Mélyen vallásos, a kalifaként ismert, aki véget vetett a Mihnának (sok iszlám tudós üldözésének), szabadon engedte Ahmad ibn Hanbalt és elvetette a Mutazilát, de azért is kritizálták, mert kemény uralkodó volt a nem muszlim állampolgárokkal szemben. .861. december 11-én a török ​​gárda fia, al-Muntasir támogatásával meggyilkolta a polgári viszályok zaklatott időszakát, amelyet "Samarrai anarchiaként" ismernek.

A szamarrai anarchia rendkívüli belső instabilitás időszaka volt 861 és 870 között az Abbászida kalifátus történetében, amelyet négy kalifa erőszakos egymásutánja jellemez, akik bábokká váltak az erős rivális katonai csoportok kezében.A kifejezés a kalifa udvar akkori fővárosából és székhelyéből, Szamarrából származik.Az "anarchia" 861-ben kezdődött, amikor török ​​őrei meggyilkolták al-Mutawakkil kalifát.Utóda, al-Muntasir halála előtt hat hónapig uralkodott, valószínűleg a török ​​katonai főnökök megmérgezték.Utóda al-Musta'in lett.A török ​​katonai vezetésen belüli hadosztályok lehetővé tették Musta'in számára, hogy 865-ben Bagdadba meneküljön néhány török ​​főnök (Bugha, ifjabb és Wasif), valamint Bagdad rendőrfőnöke és Mohamed kormányzója támogatásával, de a török ​​hadsereg többi része újat választott. kalifa al-Mu'tazz személyében és megostromolta Bagdadot, kikényszerítve a város kapitulációját 866-ban. Musta'int száműzték és kivégezték.Mu'tazz tehetséges és energikus volt, és megpróbálta irányítani a katonai főnököket, és kizárni a katonaságot a polgári közigazgatásból.Politikájának ellenálltak, és 869 júliusában őt is leváltották és megölték.Utóda, al-Muhtadi is megpróbálta megerősíteni a kalifa tekintélyét, de őt is megölték 870 júniusában.

A lalakaoni csatát 863-ban vívták a Bizánci Birodalom és egy megszálló arab hadsereg között Paphlagoniában (a mai Észak-Törökországban).A bizánci hadsereget Petronas, III. Mihály császár (ur. 842–867) nagybátyja vezette, bár arab források említik Mihály császár jelenlétét is.Az arabokat Melitene (Malatya), Umar al-Aqta (ur. 830-863) emír vezette.Umar al-Aqta legyőzte a kezdeti bizánci ellenállást inváziójával szemben, és elérte a Fekete-tengert.A bizánciak ezután mozgósították erőiket, és bekerítették az arab hadsereget a Lalakaon folyó közelében.Az ezt követő, bizánci győzelemmel és az emír halálával végződő csatát a határon túli sikeres bizánci ellentámadás követte.A bizánci győzelmek döntőek voltak, a bizánci határvidéket fenyegető főbb veszélyek megszűntek, és megkezdődött a bizánci keleti felemelkedés korszaka (amely a 10. századi hódításokban csúcsosodott ki).A bizánci sikernek volt egy másik következménye is: az állandó arab nyomás alól a keleti határokon való megszabadulás lehetővé tette a bizánci kormány számára, hogy az európai ügyekre összpontosítson, különösen a szomszédos Bulgáriában .

902-től kezdődően a dā'ī Abu Abdallah al-Shi'i nyíltan kihívta az Abbászidák képviselőit a keleti Maghrebben (Ifriqiya), az Aghlabid-dinasztiában.Győzelmek sorozata után az utolsó Aghlabid emír elhagyta az országot, és a dā'ī Kutama csapatai 909. március 25-én bevonultak Raqada palotavárosába. Abu Abdallah megalapította a Fátimida kalifátust , egy új síita rezsimet. hiányzik, és pillanatnyilag névtelen, mester.

Az Ezeregyéjszaka az iszlám aranykorában arabul összeállított közel-keleti népmesék gyűjteménye.Angolul gyakran Arabian Nights néven ismerik, az első angol nyelvű kiadásból (kb. 1706–1721), aminek a címe The Arabian Nights' Entertainment volt. A művet évszázadok során gyűjtötték össze különböző szerzők, fordítók, és tudósok Nyugat-, Közép- és Dél-Ázsiában, valamint Észak-Afrikában.Egyes mesék gyökerei az ókori és középkori arab,egyiptomi ,indiai , perzsa és mezopotámiai folklórra és irodalomra nyúlnak vissza.Különösen sok mese eredetileg az abbászida ésa mameluk korszakból származó néptörténet volt, míg mások, különösen a kerettörténet, nagy valószínűséggel Pahlavi perzsa Hezār Afsān művéből származnak, amely viszont részben indiai elemekre támaszkodott. A mindenkiben közös dolog Az Éjszakák kiadásai Shahryār uralkodó és felesége, Scheherazade kezdeti kerettörténete, valamint maguk a mesékbe beépített keretrendszer.A történetek ebből az eredeti meséből indulnak ki, vannak, amelyek más mesék keretein belül vannak, míg mások önállóak.Egyes kiadások csak néhány száz éjszakát tartalmaznak, míg mások 1001 vagy annál többet.A szöveg zöme prózában van, bár a verset időnként dalokhoz és találós kérdésekhez, valamint felfokozott érzelmek kifejezésére használják.A versek többsége egypár vagy négysoros, bár vannak hosszabbak is.Az arab éjszakákhoz gyakran kapcsolódó történetek némelyike ​​– különösen az „Aladdin csodálatos lámpája” és az „Ali Baba és a negyven tolvaj” – nem szerepeltek a gyűjtemény eredeti arab változatában, de Antoine Galland hozzáadta a gyűjteményhez, miután meghallotta. a szír maronita keresztény mesemondótól, Hanna Diabtól Diab párizsi látogatásán.

Chandax 960-961-es ostroma volt a Bizánci Birodalom Kréta szigetének visszaszerzésére irányuló kampányának központi eleme, amelyet a 820-as évek óta muszlim arabok uraltak.A kampány egy sor sikertelen kísérletet követett, hogy visszaszerezzék a szigetet a muszlimoktól egészen 827-ig, mindössze néhány évvel azután, hogy az arabok elfoglalták a szigetet, és Nikephoros Phokas tábornok és jövőbeli császár vezette.960 őszétől 961 tavaszáig tartott, amikor is elfoglalták a sziget fő muszlim erődjét és fővárosát, Chandaxot (a mai Herakliont).Kréta visszafoglalása jelentős eredmény volt a bizánciak számára, mivel ezzel visszaállította a bizánci ellenőrzést az Égei-tenger partja felett, és csökkentette a szaracén kalózok fenyegetését, amelyek számára Kréta adott hadműveleti bázist.

969-ben a szicíliai Jawhar fátimida tábornok meghódítottaEgyiptomot , ahol Fusṭāt közelében új palotavárost épített, amelyet al-Manṣūriyyának is nevezett.Al-Mu'izz li-Din Allah alatt a Fátimidák meghódították az Ikhshidid Wilayah-t, és 969-ben új fővárost alapítottak al-Qāhira-ban (Kairó). Az al-Qāhirah név, jelentése "a legyőző" vagy "a hódító", hivatkozott rájuk. a Mars bolygó, a "The Subduer" emelkedett az égen a város építésének megkezdésekor.Kairót a Fátimida kalifa és hadserege királyi elkerítésére szánták – Egyiptom tényleges közigazgatási és gazdasági fővárosai 1169-ig olyan városok voltak, mint például Fustat. Egyiptom után a Fátimidák folytatták a környező területek meghódítását, amíg Ifriqiyától Szíriáig nem uralkodtak. valamint Szicília.

Míg al-Musztarsid kalifa volt az első kalifa, aki olyan hadsereget épített fel, amely képes volt harcban találkozni a szeldzsuk sereggel, ennek ellenére 1135-ben vereséget szenvedett és meggyilkolták.Al-Muqtafi kalifa volt az első abbászida kalifa, aki Ibn Hubayra vezíre segítségével visszanyerte a kalifátus teljes katonai függetlenségét.Közel 250 évnyi külföldi dinasztiáknak való alávetettség után sikeresen megvédte Bagdadot a szeldzsukokkal szemben Bagdad ostrománál (1157), így biztosította Irakot az abbászidák számára.

A 11. század végén elindított első keresztes hadjárat sarkalatos korszakot jelent a keresztény és az iszlám világ interakciójában, ahol az Abbászida kalifátus jelentős, de közvetett szerepet játszik a tágabb összefüggésben.Az 1096-ban megindított keresztes hadjárat elsősorban a szeldzsuk törökök terjeszkedésére volt válasz, amely veszélyeztette a bizánci területeket és akadályozta a keresztények zarándokútjait a Szentföldre.A bagdadi központú Abbászida kalifátus ekkorra már hanyatlott politikai tekintélyében, a szeldzsukok pedig a térség új hatalmává váltak, különösen az 1071-es manzikerti csatában aratott győzelmüket követően.Csökkent ellenőrzésük ellenére az Abbászidák reakciója a keresztes hadjáratokra árnyalt volt.Míg elszakadtak a Levantában előforduló közvetlen konfliktusoktól, a muszlim világ vezetői pozíciójuk azt jelentette, hogy a keresztesek előretörése nem volt teljesen irreleváns érdekeik szempontjából.A keresztes hadjáratok hangsúlyozták az iszlám világ széttöredezettségét, ahol az Abbászida kalifátus szellemi tekintélye szemben állt a szeldzsukok és más regionális hatalmak katonai erejével.Az Abbászidák közvetett részvétele az első keresztes hadjáratban diplomáciáik és szövetségeik révén is nyilvánvaló.Miközben a keresztes lovagok a Közel-Keleten keresztül haladtak, a muszlim vezetők – köztük az Abbászidákhoz tartozók – közötti változó hűség és hatalmi harc befolyásolta a keresztes hadjárat előrehaladását.Például az egyiptomi Fátimida kalifátus, az abbászidák és szeldzsukok riválisa, kezdetben a keresztes lovagokat tekintette a szeldzsuk hatalom lehetséges ellensúlyának, demonstrálva az időszakot meghatározó kapcsolatok bonyolult hálóját.Sőt, az első keresztes hadjárat hatása az Abbászida kalifátusra kiterjedt a keresztesek nyomában bekövetkezett kulturális és intellektuális cserére is.Kelet és Nyugat találkozása, amelyet a keresztes hadjáratok segítettek elő, a tudás átadásához vezetett, és a keresztes államok csatornákként szolgáltak az arab tudomány, a matematika , az orvostudomány és a filozófia Európába való beáramlásához.Ez az interakciós időszak, bár konfliktusok jellemezte, hozzájárult az európai reneszánszhoz, bemutatva az Abbászida kalifátus tartós befolyását a világtörténelemre, még akkor is, amikor közvetlen politikai hatalmuk hanyatlott.

Az Almohad Kalifátus egy észak-afrikai berber muszlim birodalom, amelyet a 12. században alapítottak.Tetőpontján az Ibériai-félsziget (Al Andalus) és Észak-Afrika (a Maghreb) nagy részét irányította. Az Almohád mozgalmat Ibn Tumart alapította a berber maszmuda törzsek körében, de az Almohád kalifátus és uralkodó dinasztiája az ő halála után jött létre. írta: Abd al-Mu'min al-Gumi.1120 körül Ibn Tumart először alapított berber államot Tinmelben, az Atlasz-hegységben.

Omar Khayyam perzsa polihisztor, matematikus , csillagász, történész, filozófus és költő volt.Nishapurban, a Szeldzsuk Birodalom kezdeti fővárosában született.Tudósként kortársa volt a szeldzsuk dinasztia uralmának az első keresztes hadjárat idején.Matematikusként leginkább a köbegyenletek osztályozásával és megoldásával foglalkozó munkáiról nevezetes, ahol a kúpok metszéspontjával adott geometriai megoldásokat.Khayyam is hozzájárult a párhuzamos axióma megértéséhez.

Al-Nasir Salah al-Din Yusuf ibn Ayyub, ismertebb nevén Szalah ad-Din vagy Szaladin (), szunnita muszlim kurd volt, akiEgyiptom és Szíria első szultánja lett, és az Ayyubid-dinasztia megalapítója.Eredetileg 1164-ben Fátimida Egyiptomba küldték nagybátyjával, Shirkuh-val, a Zengid hadsereg egyik tábornokával Nur ad-Din uruk utasítására, hogy segítsen visszaállítani Shawart a tizenéves Fátimida kalifa al-Adid vezírjeként.Shirkuh és Shawar között hatalmi harc kezdődött, miután az utóbbit visszahelyezték.Szaladin eközben felkapaszkodott a Fátimida-kormány soraiba a keresztes lovagok területe elleni támadásai elleni katonai sikerei és az al-Adidhoz való személyes közelsége miatt.Miután Shawart meggyilkolták és Shirkuh 1169-ben meghalt, al-Adid kinevezte Szaladint vezírnek, ami egy ritka szunnita muszlim jelölés a síita kalifátusban ilyen fontos pozícióra.Vezíri hivatali ideje alatt Szaladin elkezdte aláásni a fátimida berendezkedést, majd al-Adid 1171-ben bekövetkezett halála után felszámolta a Fátimida kalifátust, és újra felvette az ország hűségét a szunnita, bagdadi székhelyű Abbászida kalifátushoz.

Az 1187. szeptember 20-tól október 2-ig tartó Jeruzsálem ostroma azzal ért véget, hogy Szaladin elfoglalta a várost Ibelini Baliantól.Ez az esemény Szaladin korábbi győzelmeit és a kulcsfontosságú városok elfoglalását követte, ami Jeruzsálem elestéhez, a keresztes hadjáratok sarkalatos pillanatához vezetett.A város szűkös katonai jelenléte ellenére védői kezdetben visszaverték Szaladin támadásait.Balian tárgyalta a város átadását, és váltságdíj fejében sok lakos számára biztosította a biztonságos átkelést, ellentétben a korábbi, 1099-es keresztes ostromával, amely a brutalitásáról ismert.A belső viszályok és a hattini csatában elszenvedett katasztrofális vereség miatt már meggyengült jeruzsálemi királyság látta, hogy Szaladin csapatai gyorsan elfoglalták a stratégiai helyeket.Baliant, aki Szaladinnak tett ígéretével lépett be Jeruzsálembe, meggyőzték, hogy az egyre növekvő kétségbeesés közepette vezesse a védelmet.A menekültek által elárasztott és elegendő védő híján lévő város Szaladin hadseregének könyörtelen támadásaival kellett szembenéznie.A jogsértések ellenére a védők kitartottak egészen addig, amíg Balian meg nem alkudott Szaladinnal, hangsúlyozva a keresztény szent helyek védelmét és a város lakóinak szabadon bocsátását vagy biztonságos távozását.Szaladin hódítása jelentős változásokhoz vezetett Jeruzsálem vallási táján.Helyreállította a muszlim szent helyeket, engedélyezte a keresztény zarándoklatokat, és toleranciát tanúsított a különböző keresztény felekezetekkel szemben.A város megadása megkönnyítette a keresztes haderők és a nem muzulmán lakosok megállapodás szerinti távozását, elkerülve a széles körű mészárlást.Szaladin tettei az ostrom után a stratégiai kormányzás és a vallási sokszínűség tiszteletben tartása keverékét tükrözték, visszaállítva a muszlim uralmat, miközben lehetővé tette a keresztények hozzáférését a szent helyekhez.Jeruzsálem eleste indította el a harmadik keresztes hadjáratot, amelyet európai uralkodók szerveztek a város visszafoglalására.A keresztesek erőfeszítései ellenére a jeruzsálemi királyság soha nem állt teljesen talpra, fővárosát Tíruszba, majd Acre-ba helyezte át.Szaladin jeruzsálemi győzelme jelentős epizód maradt, amely a középkori hadviselés, a diplomácia és a vallási együttélés bonyolultságát illusztrálja.

Abū al-ʿAbbās Aḥmad ibn al-Hasan al-Mustaḍīʾ, al-Nāṣir li-Dīn Allāh (1158–1225) volt az abbászida kalifa Bagdadban 1180-tól haláláig, akit a kalifáta befolyásának és tekintélyének újjáélesztéséért ismertek el.Vezetése alatt az Abbászida kalifátus kibővítette területét, különösen Irán egyes részeit hódította meg, és Angelika Hartmann történész szerint ő volt az utolsó hatékony abbászida kalifa.Al-Nasir uralkodása alatt jelentős emlékműveket építettek Bagdadban, köztük a Zumurrud Khatun mecsetet és a mauzóleumot.Al-Nasir korai uralkodását a szeldzsuk hatalmának aláásására tett erőfeszítések jellemezték, ami a perzsa szeldzsuk szultánhoz, III. Toghrul vereségéhez és a Khwarezm sah, Ala ad-Din Tekish által 1194-ben bekövetkezett halálához vezetett, al-Nasir ösztönzésére.Ez a győzelem lehetővé tette Tekish számára, hogy Kelet legfelsőbb uralkodójává váljon, és kiterjeszthesse uralmát a korábban Seljuq által irányított területekre.Al-Nasir részt vett Bagdad városi társadalmi csoportjainak, vagyis a futuwwának az újjászervezésében is, a szufi ideológiához igazítva őket, hogy kormányzása eszközéül szolgálhasson.Uralkodása során al-Nasir kihívásokkal és ellenségeskedésekkel szembesült, különösen a Khwarezm sah ellen, ami konfliktusok és nyugtalan fegyverszünetek időszakához vezetett.Nevezetesen, hogy Tekish fia, II. Mohamed ellen tett kísérlete ellentmondásos külső hatalmakhoz, köztük valószínűleg Dzsingisz kánhoz intézett felhívásokat is tartalmazott, bár ez a stratégia végül új fenyegetéseknek tette ki Bagdadot.Uralkodását jelentős katonai és politikai manőverek, köztük szövetségek, konfliktusok és diplomáciai erőfeszítések jellemezték a Közel-Keleten.Al-Nasir elutasította II. Mohamed sah-igényét 1217-ben Mohamed kudarcba fulladt inváziós kísérletéhez Bagdad felé, amelyet természetes akadályok hiúsítottak meg.A kalifa utolsó éveit betegségek gyötörték, ami 1225-ben halálához vezetett, fia, al-Zahir követte.Egy rövid szabály ellenére al-Zahir erőfeszítéseit a kalifátus megerősítésére már korai halála előtt feljegyezték, amelyet al-Nasir unokája, al-Mustanszir követett.

Bagdad ostromára 1258-ban került sor Bagdadban, és 1258. január 29-től 1258. február 10-ig 13 napig tartott. Az ilkhanáti mongol erők és a szövetséges csapatok által végrehajtott ostrom magában foglalta a beruházást, az elfoglalást és a kifosztást. Bagdadból, amely akkoriban az Abbászida kalifátus fővárosa volt.A mongolok Hulagu kán, Möngke Khan khagán testvére parancsnoksága alatt álltak, aki tovább akarta terjeszteni uralmát Mezopotámiára , de nem akarta közvetlenül megdönteni a kalifátust.Möngke azonban utasította Hulagut, hogy támadja meg Bagdadot, ha Al-Musta'sim kalifa megtagadja a mongol követeléseket, hogy továbbra is alávesse magát a khagánnak, és fizessen adót a perzsa mongol erők katonai támogatása formájában.Hulagu Perzsiában kezdte hadjáratát Nizari Ismailis erődítményei ellen, akik elvesztették erődítményüket, Alamutot.Ezután Bagdadba vonult, követelve Al-Musta'simtól, hogy csatlakozzon a Möngke által az Abbászidákkal szemben támasztott feltételekhez.Bár az Abbászidák nem készültek fel az invázióra, a kalifa úgy gondolta, hogy Bagdad nem eshet a megszálló erők kezébe, és nem volt hajlandó megadni magát.Hulagu ezt követően ostrom alá vette a várost, amely 12 nap után megadta magát.A következő héten a mongolok kifosztották Bagdadot, számos atrocitást elkövetve, a történészek között vita folyik a könyvtári könyvek megsemmisítésének mértékéről és az Abbászidák hatalmas könyvtárairól.A mongolok kivégezték Al-Musta'simot, és lemészárolták a nagymértékben elnéptelenedett város számos lakosát.Az ostrom az iszlám aranykor végét jelenti, amelynek során a kalifák azIbériai-félszigetről Szindre kiterjesztették uralmukat, és amelyet számos kulturális vívmány is jellemez különböző területeken.

Kulcsfontosságú leletek:Az Abbászida történelmi időszakot az iszlám aranykorának tekintik.Ebben az időszakban a muszlim világ a tudomány, a filozófia, az orvostudomány és az oktatás szellemi központjává vált.Ibn al-Haytham arab tudós egy korai tudományos módszert dolgozott ki Optikai könyvében (1021).Az orvostudomány a középkori iszlámban olyan tudományterület volt, amely különösen az Abbászidák uralkodása alatt fejlődött.A középkori iszlám csillagászatát Al-Battani fejlesztette tovább, aki javította a Föld tengelyének precessziójának mérésének pontosságát.Az iszlám világ legismertebb fikciója az Ezeregyéjszaka könyve, fantasztikus népmesék, legendák és példázatok gyűjteménye, amelyet elsősorban az Abbászid-korszakban állítottak össze.Az arab költészet az Abbászida korszakban érte el legnagyobb magasságát.Harun al-Rashid alatt Bagdad könyvesboltjairól volt híres, amelyek a papírgyártás bevezetése után megszaporodtak.A 751-es talasi csatában arab fogságba esett kínai papírgyártók is voltak.Jelentős fejlemény volt a városok létrehozása vagy hatalmas bővítése, mivel azokat a birodalom fővárosává alakították, kezdve Bagdad 762-es létrehozásával.Egyiptom , mint a textilipar központja, része volt az abbászida kulturális fejlődésnek.Előrelépés történt az öntözés és a gazdálkodás terén, olyan új technológiával, mint a szélmalom.A mandulát és a citrusféléket Al-Andaluson keresztül hozták Európába, és az európaiak fokozatosan átvették a cukortermesztést.Az arab kereskedők uralták az Indiai-óceán kereskedelmét egészen a portugálok 16. századi érkezéséig.Az Abbászida kalifátus mérnökei számos innovatív ipari felhasználást alkalmaztak a vízenergia területén.Az arab mezőgazdasági forradalom során számos iparág jött létre