A hirtelen függetlenség kivívása után Szingapúr regionális és globális feszültségek közepette sürgősen nemzetközi elismerést kért.Az indonéz hadsereg és a Malajzián belüli frakciók fenyegetései miatt az újonnan megalakult nemzet egy bizonytalan diplomáciai tájon navigált.Malajzia, a Kínai Köztársaság ésIndia segítségével Szingapúr 1965 szeptemberében az Egyesült Nemzetek Szervezetének, októberben pedig a Nemzetközösség tagjává vált.Sinnathamby Rajaratnam, az újonnan alapított külügyminisztérium vezetője kulcsszerepet játszott Szingapúr szuverenitásának érvényesítésében és a diplomáciai kapcsolatok globális kialakításában.A globális együttműködésre és elismerésre összpontosítva Szingapúr 1967-ben társalapítója volt a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN). A nemzet tovább bővítette nemzetközi jelenlétét azáltal, hogy 1970-ben csatlakozott az el nem kötelezett mozgalomhoz, majd később a Kereskedelmi Világszervezethez.Az 1971-ben létrejött öt hatalmi védelmi megállapodás (FPDA), amelyben Szingapúr, Ausztrália, Malajzia, Új-Zéland és Nagy-Britannia is részt vett, tovább erősítette nemzetközi pozícióját.Növekvő nemzetközi jelenléte ellenére Szingapúr független nemzetként való életképességét szkepticizmussal fogadták.Az ország számos kihívással küzdött, beleértve a magas munkanélküliségi rátát, a lakhatási és oktatási problémákat, valamint a természeti erőforrások és a föld hiányát.^[19] A média gyakran megkérdőjelezte Szingapúr hosszú távú túlélési kilátásait ezen nyomasztó aggodalmak miatt.A terrorveszély az 1970-es években Szingapúrra nagymértékben kirajzolódott.A Maláj Kommunista Párt és más szélsőséges csoportok széttöredezett csoportjai erőszakos támadásokat, köztük robbantásokat és merényleteket hajtottak végre.A legjelentősebb nemzetközi terrorcselekmény 1974-ben történt, amikor külföldi terroristák eltérítették a Laju komphajót.Feszült tárgyalások után a válság véget ért a szingapúri tisztviselőkkel, köztük SR Nathannal, biztosítva a gépeltérítők biztonságos átjutását Kuvaitba a túszok szabadon bocsátásáért cserébe.Szingapúr korai gazdasági kihívásait a 10 és 12% között mozgó munkanélküliségi ráta is alátámasztotta, ami polgári zavargások kockázatát jelentette.A malajziai piac elvesztése és a természeti erőforrások hiánya jelentős akadályokat jelentett.A lakosság többsége nem kapott formális oktatást, és a hagyományos entrepot kereskedelem, amely egykor Szingapúr gazdaságának gerincét képezte a 19. században, nem volt elegendő a növekvő népesség fenntartásához.