Pártus Birodalom

karakterek

hivatkozások


Play button

247 BCE - 224

Pártus Birodalom



A Pártus Birodalom, más néven Arsacid Birodalom, az ókori Iránban jelentős iráni politikai és kulturális hatalom volt ie 247 és i. e. 224 között.Utóbbi elnevezése alapítójától, I. Arszakésztől származik, aki a Parni törzset vezette az Irán északkeleti részén fekvő Parthia régió meghódításában, majd Andragoras alatt egy szatrapiának (tartománynak) a Szeleukida Birodalom elleni lázadásban.Mithridatész I. nagymértékben kiterjesztette a birodalmat azáltal, hogy elfoglalta Médiát és Mezopotámiát a szeleukidáktól.A Pártus Birodalom csúcspontján az Eufrátesz északi folyásától, a mai Közép-Kelet-Törökország területén, a mai Afganisztánig és Nyugat -Pakisztánig terjedt.A Földközi-tenger medencéjében lévő Római Birodalom és a kínai Han-dinasztia közötti Selyemút kereskedelmi útvonalon fekvő birodalom a kereskedelem és a kereskedelem központjává vált.A pártusok nagyrészt átvették a perzsa, hellenisztikus és regionális kultúrákat felölelő, kulturálisan heterogén birodalmuk művészetét, építészetét, vallási meggyőződését és királyi jelvényeit.Fennállásának első felében az arszakida udvar átvette a görög kultúra elemeit, bár végül az iráni hagyományok fokozatos újjáéledését látta.Az arsacida uralkodókat a "Királyok Királyának" titulálták, az Achaemenid Birodalom örököseiként;valóban sok helyi királyt fogadtak el vazallusként, ahol az Achaemenidák központilag nevezték volna ki, bár nagyrészt autonóm, szatrapákat.Az udvar néhány szatrapát nevezett ki, nagyrészt Iránon kívül, de ezek a szatrapiák kisebbek és kevésbé erősek voltak, mint az Achaemenid potentátok.Az Arsacid hatalom terjeszkedésével a központi kormányzat székhelye Nisáról a Tigris mentén Kteszifonba került (a modern Bagdadtól délre, Irak), bár számos más helyszín is fővárosként szolgált.A pártusok legkorábbi ellenségei nyugaton a szeleukidák, északon a szkíták voltak.Azonban ahogy Parthia nyugat felé terjeszkedett, összeütközésbe kerültek az Örmény Királysággal, és végül a késő Római Köztársasággal.Róma és Parthia egymással versengve örményország királyait alárendelt ügyfeleikké állította.A pártusok az ie 53-ban lezajlott carrhaei csatában megsemmisítették Marcus Licinius Crassus seregét, és ie 40–39-ben a pártusok elfoglalták a rómaiaktól Tírusz kivételével az egész Levantet.Mark Antony azonban ellentámadást vezetett Parthia ellen, bár sikereit általában távollétében érte el, Ventidius hadnagy vezetésével.Különféle római császárok vagy kinevezett tábornokaik megszállták Mezopotámiát a következő néhány évszázad római–pártus háborúi során.A rómaiak e konfliktusok során többször is elfoglalták Szeleukia és Ktezifon városát, de soha nem tudták megtartani őket.A trónra váró pártusok közötti gyakori polgárháborúk veszélyesebbnek bizonyultak a Birodalom stabilitására, mint az idegen invázió, és a pártusok hatalma elpárolgott, amikor I. Ardashir, a perzsai Istakhr uralkodója fellázadt az arszakidák ellen, és megölte utolsó uralkodójukat, IV. Artabanust i.sz. 224-ben. .Ardashir megalapította a Szászáni Birodalmat , amely Iránt és a Közel-Kelet nagy részét irányította a 7. századi muszlim hódításokig, bár az Arszakida-dinasztia a Kaukázusban Örményországot ,Ibériát és Albániát uraló család ágain keresztül élt tovább.
HistoryMaps Shop

Látogass el az üzletbe

247 BCE - 141 BCE
Kialakulás és korai terjeszkedésornament
Parni meghódítása Parthiában
Parni meghódítása Parthiában ©Image Attribution forthcoming. Image belongs to the respective owner(s).
247 BCE Jan 1 00:01

Parni meghódítása Parthiában

Ashgabat, Turkmenistan
Kr.e. 245-ben Andragoras, Parthia szeleukida kormányzója (satrapa) kikiáltotta függetlenségét a szeleukidáktól, amikor II. Antiochus halálát követően III. Ptolemaiosz átvette az irányítást az antiókhiai Szeleukida főváros felett, és „így elhagyta a Szeleukida-dinasztia jövőjét. egy pillanatra megkérdőjelezve: „Eközben „egy Arsaces nevű, szkíta vagy baktriai származású embert [megválasztottak] a parni törzsek vezetőjévé”.Parthiának a Szeleukida Birodalomból való kiválását és a Szeleukida katonai támogatás ebből következően elvesztését követően Andragorasnak nehézségei támadtak megőrizni határait, és Kr.e. 238 körül – „Arsaces és testvére, Tiridates” parancsnoksága alatt – a Parni megszállta Pártiát, és átvették az irányítást. Astabene (Astawa), a terület északi régiója, amelynek közigazgatási fővárosa Kabuchan (a vulgátban Kuchan) volt.Nem sokkal később a Parni elfoglalta Andragorastól Parthia többi részét, és közben megölték.A tartomány meghódításával az arszakidák a görög és római forrásokban parthusként váltak ismertté.I. Arszakosz lett Parthia első királya, valamint a párthiai Arszakida-dinasztia alapítója és névadója.
▲
●
Antiochus hadjáratai III
Szeleukida kálvária vs. római gyalogság ©Igor Dzis
209 BCE Jan 1

Antiochus hadjáratai III

Turkmenistan
III. Antiokhosz hadjáratot indított a keleti tartományok visszaszerzésére, és miután csatában legyőzte a pártusokat, sikeresen visszaszerezte az irányítást a régió felett.A pártusok kénytelenek voltak elfogadni a vazallusi státuszt, és most már csak az egykori Szeleukida tartománynak, Parthiának megfelelő földet birtokolták.Parthia vazallusa azonban a legjobb esetben is csak névleges volt, és csak azért, mert a Szeleukida hadsereg a küszöbükön volt.A keleti tartományok visszafoglalásáért és a szeleukida határok megállapításáért egészen keletre, mint I. Nicator Szeleukosz alatt, Antiokhosz elnyerte a nagy címet nemeseitől.A pártusok szerencséjére a Szeleukida Birodalomnak sok ellensége volt, és nem sokkal később Antiochus nyugatra vezette csapatait, hogy harcoljonPtolemaioszi Egyiptom és a felemelkedő Római Köztársaság ellen.A szeleukidák nem tudtak tovább beavatkozni a pártusok ügyeibe, miután a szeleukidák i.e. 190-ben magnéziai vereséget szenvedtek.Priapatius (i.e. 191–176) II. Arsaces utódja, I. Phraatész (i.e. 176–171) pedig végül fellépett a pártusok trónjára.I. Phraates uralta Parthiát további szeleukidák beavatkozása nélkül.
▲
●
Fenyegetés keletről
Saka Warriors ©JFoliveras
177 BCE Jan 1

Fenyegetés keletről

Bactra, Afghanistan
Míg a pártusok visszaszerezték a nyugaton elvesztett területeket, addig keleten újabb fenyegetés jelent meg.Kr.e. 177–176-ban a Xiongnu nomád konföderációja kiszorította a nomád Yuezhi-t hazájukból a mai Gansu tartományban, Északnyugat-Kínában ;a juezik ezután nyugatra vándoroltak Baktriába, és kiszorították a szaka (szkíta) törzseket.A szakák kénytelenek voltak nyugatabbra költözni, ahol megtámadták a Pártus Birodalom északkeleti határait.Mithridatész ezért kénytelen volt visszavonulni Mezopotámia meghódítása után Hyrcaniába.A szakák egy részét besorozták Phraates csapatába Antiokhosz ellen.Azonban túl későn érkeztek ahhoz, hogy bekapcsolódjanak a konfliktusba.Amikor Phraates nem volt hajlandó kifizetni a bérüket, a szakák fellázadtak, amit megpróbált leverni egykori szeleukida katonák segítségével, de ők is elhagyták Phraates-t, és a szakák oldalára álltak.II. Phraates felvonult az egyesített haderő ellen, de a csatában meghalt.Justinus római történész arról számol be, hogy utódja, I. Artabanus (i.e. 128–124) hasonló sorsra jutott, amikor a keleti nomádokkal harcolt.
▲
●
Háború keleten
©Angus McBride
163 BCE Jan 1 - 155 BCE

Háború keleten

Balkh, Afghanistan
A feljegyzések szerint I. Phraates kiterjeszti Parthia uralmát Sándor kapuja és az elfoglalt Apamea Ragiana mellett.Ezek helye ismeretlen.A pártusok hatalmának és területeinek legnagyobb kiterjedése azonban fivére és utódja, I. Mithridatész (i.e. 171–132) uralkodása idején ment végbe, akit Katouzianus Nagy Küroszhoz (i. e. 530), az Achaemenida Birodalom alapítójához hasonlít.I. Mithridatész a görög-baktriai királyságra fordította tekintetét, amely a szomszédos szogdok, drangianánok és indiánok elleni háborúk következtében jelentősen meggyengült.Az új görög-baktriai király, I. Ekratidész (i. e. 171–145) bitorolta a trónt, és ennek eredményeként ellenállásba ütközött, mint például az ariánusok lázadása, amelyet valószínűleg I. Mithridatész is támogatott, mivel ez a az ő előnye.Valamikor ie 163–155 között I. Mithridatész megtámadta Eukratidész birodalmát, akit legyőzött, és elfoglalta tőle Ariát, Margianát és Nyugat-Baktriát.Eukratidészt állítólag parthus vazallussá tették, amint azt Justin és Strabo klasszikus történészek jelzik.Merv a pártusok dominanciájának fellegvára lett északkeleten.I. Mithridatész néhány bronzérméjének hátoldalán egy elefánt látható, „a nagy királyról, Arsacesről” felirattal.A görög-baktriánusok elefántképekkel ellátott érméket vertek, ami arra utal, hogy I. Mithridatész által készített érmeverdék az állatról valószínűleg Baktria meghódításának ünneplésére készültek.
▲
●
141 BCE - 63 BCE
Aranykor és konfliktusok Rómávalornament
Babilóniai terjeszkedés
©Image Attribution forthcoming. Image belongs to the respective owner(s).
141 BCE Jan 1 00:01

Babilóniai terjeszkedés

Babylon, Iraq
A Szeleukida birodalom felé fordítva tekintetét I. Mithridatész megszállta Médiát és elfoglalta Ecbatanát ie 148-ban vagy 147-ben;a régió a közelmúltban instabillá vált, miután a szeleukidák leverték a Timarchus által vezetett lázadást.I. Mithridatész ezután testvérét, Bagasist nevezte ki a terület kormányzójává.Ezt a győzelmet követte Media Atropatene pártusok meghódítása.I. e. 141-ben I. Mithridatész elfoglalta Babilóniát Mezopotámiában , ahol érméket vertetett Szeleukiában, és hivatalos beiktatási szertartást tartott.Úgy tűnik, hogy I. Mithridatész ott vezette be a babilóniai újévi fesztivál felvonulását, amelyen az ókori mezopotámiai Marduk isten szobrát vezették végig az Esagila-templomtól, Ishtar istennő kezét fogva.Mivel Mezopotámia immár pártusok kezében van, a birodalom közigazgatási központja Kelet- Irán helyett oda költözött.I. Mithridatész röviddel ezután visszavonult Hirkániába, miközben csapatai leigázták Elymais és Characene királyságait, és elfoglalták Susát.Ekkorra a pártusok fennhatósága egészen az Indus folyóig terjedt keletre.
▲
●
Persis meghódítása
Pártus katafrakták ©Angus McBride
138 BCE Jan 1

Persis meghódítása

Persia
A szeleukida uralkodó, II. Demetrius Nicator eleinte sikeres volt Babilónia visszahódítására tett erőfeszítéseiben, de a szeleukidák végül vereséget szenvedtek, és magát Demetriust is elfogták a pártusok i.e. 138-ban.Ezt követően felvonultatták a médiai és mezopotámiai görögök előtt azzal a szándékkal, hogy elfogadják a pártus uralomot.Utána I. Mithridatész Demetriust az egyik hirkániai palotájába küldte.Ott I. Mithridatész nagy vendégszeretettel bánt foglyával;még Rhodogune lányát is feleségül vette Demetriushoz.Justinus szerint I. Mithridatésznek tervei voltak Szíriával kapcsolatban, és azt tervezte, hogy Demetriust használja fel az új szeleukida uralkodó, Antiochus VII Sidetes (i.e. 138–129) ellen.Rhodogune-szal kötött házassága valójában I. Mithridatész kísérlete volt, hogy beépítse a szeleukida földeket a terjeszkedő pártus birodalomba.I. Mithridatész ezután megbüntette Elymais pártus vazallus királyságát a szeleukidák megsegítéséért – ismét betört a térségbe, és elfoglalta két nagyobb városukat.Ugyanebben az időszakban I. Mithridatész meghódította Perszisz délnyugati iráni régióját, és Wadfradadot II.nagyobb autonómiát biztosított neki, valószínűleg azért, hogy egészséges kapcsolatokat tartson fenn Perszisszel, mivel a Pártus Birodalom állandó konfliktusban volt a szakákkal, a szeleukidákkal és a meseniánusokkal.Látszólag ő volt az első pártus uralkodó, aki befolyást gyakorolt ​​Persis ügyeire.Wadfradad II. pénzverése az I. Mithridates idején vert érmék hatását mutatja. Mithridates I. Kr. e.ie 132-ben, és fia, Phraates követte II.
▲
●
A Szeleukida Birodalom hanyatlása
Pártus katonák lövöldöznek ott ellenségekre ©Image Attribution forthcoming. Image belongs to the respective owner(s).
129 BCE Jan 1

A Szeleukida Birodalom hanyatlása

Ecbatana, Hamadan Province, Ir
Antiochus VII Sidetes, Demetrius testvére, átvette a Szeleukida trónt, és feleségül vette az utóbbi feleségét, Kleopátra Theát.Diodotosz Trifon legyőzése után Antiokhosz i.e. 130-ban hadjáratot indított Mezopotámia visszafoglalására, amely jelenleg II. Phraatész uralma alatt áll (i.e. 132–127).A pártus tábornok, Indas vereséget szenvedett a Nagy Zab mentén, majd helyi felkelés következett, ahol megölték Babilónia pártus kormányzóját.Antiochus meghódította Babilóniát, és elfoglalta Szúzát, ahol érméket vert.Miután hadseregét előrenyomta Médiába, a pártusok a békét szorgalmazták, amit Antiokhosz nem volt hajlandó elfogadni, kivéve, ha az arszakidák a tulajdonképpeni Parthián kívül minden földet át nem adtak neki, súlyos adót fizettek, és ki nem engedték Demetriust a fogságból.Arsaces elengedte Demetriust és Szíriába küldte, de a többi követelést visszautasította.I. e. 129 tavaszán a médek nyíltan fellázadtak Antiochus ellen, akinek hadserege a tél folyamán kimerítette a vidék erőforrásait.Miközben megpróbálták leverni a lázadásokat, a fő pártus haderő besöpört a régióba, és megölte Antiochust az ekbatanai csatában ie 129-ben.Holttestét ezüstkoporsóban küldték vissza Szíriába;fiát, Szeleukoszt pártus túszként ejtették, és egy lánya csatlakozott Phraates háreméhez.
▲
●
Mithradates II
©Image Attribution forthcoming. Image belongs to the respective owner(s).
124 BCE Jan 1 - 115 BCE

Mithradates II

Sistan, Afghanistan
Justinus szerint II. Mithridatész megbosszulta "szülei vagy ősei" (ultor iniuriae parentum) halálát, ami azt jelzi, hogy harcolt és legyőzte a tochariánusokat, akik megölték I. Artabanust és II. Phraatészt.II. Mithridatész a nyugati Baktriát is visszahódította a szkítáktól.A pártusok pénzverése és a szórványos jelentések azt sugallják, hogy II. Mithridatész uralta Baktrát, Kampyrtepát és Termezt, ami azt jelenti, hogy azokat a területeket hódította vissza, amelyeket névrokona, I. Mithridatész (i.e. 171–132) hódított meg.A középső Amu Darya, köztük Amul feletti ellenőrzés létfontosságú volt a pártusok számára, hogy meghiúsítsák a transzoxianai, különösen a szogdiai nomádok behatolását.A pártus érméket továbbra is verték Nyugat-Baktriában és Amu-Darja közepén egészen II. Gotarzes (i. e. 40–51) uralkodásáig.A nomád inváziók elérték a kelet-pártusi Drangiana tartományt is, ahol erős szaka uradalmak jöttek létre, és így alakult ki a Sakastan ("szaka földje") név.Ezek a nomádok valószínűleg annak a nyomásnak köszönhetően vándoroltak a területre, amelyet I. Artabanus és II. Mithridatész gyakorolt ​​rájuk északon.Valamikor ie 124 és 115 között II. Mithridatész hadsereget küldött a Suren-ház egyik tábornokának vezetésével, hogy térjen vissza a térségbe.Miután Sakastan visszakerült a pártusok birodalmába, II. Mithridatész a szurenida tábornoknak jutalmazta a régiót hűbérbirtokaként.A Pártus Birodalom keleti kiterjedése II. Mithridatész alatt egészen Arachosiáig ért.
▲
●
Han-pártus kereskedelmi kapcsolatok
Szamarkand a Selyemút mentén ©Image Attribution forthcoming. Image belongs to the respective owner(s).
121 BCE Jan 1

Han-pártus kereskedelmi kapcsolatok

China
Zhang Qian Közép-Ázsiába tett diplomáciai vállalkozását követően, Vu Han császár (ur. i. e. 141–87) uralkodása alatt, akínai Han Birodalom i.e. 121-ben delegációt küldött II. Mithridatész udvarába.A Han követség hivatalos kereskedelmi kapcsolatokat nyitott Parthiával a Selyemúton keresztül, de nem érte el a kívánt katonai szövetséget a Xiongnu konföderációja ellen.A Pártus Birodalom az eurázsiai karaván-kereskedelmet a selyem, a rómaiak által importált legdrágább luxuscikk megadóztatásával gazdagította.A gyöngy szintén nagyra értékelt Kínából származó import volt, míg a kínaiak pártus fűszereket, parfümöket és gyümölcsöket vásároltak.Egzotikus állatokat is ajándékoztak az arszakidák a han udvaroknak;i. e. 87-ben a párthiai Pacorus oroszlánokat és perzsa gazellákat küldött Csang Han császárhoz (i. e. 75–88).A selyem mellett a római kereskedők által vásárolt pártus áruk közé tartozott az indiai vas, a fűszerek és a finom bőr.A Pártus Birodalmon keresztül utazó karavánok nyugat-ázsiai és néha római luxusüvegeket hoztak Kínába.A kelet-iráni nyelvet beszélő szogdia kereskedők elsődleges közvetítői voltak a Parthia és Han Kína közötti létfontosságú selyemkereskedelemnek.
▲
●
Ctesiphon alapította
Ctesiphon boltíve ©Image Attribution forthcoming. Image belongs to the respective owner(s).
120 BCE Jan 1

Ctesiphon alapította

Salman Pak, Madain, Iraq
A Ctesiphont az ie 120-as évek végén alapították.A párthiai Mithridatész által Szeleuciával szemben létesített katonai tábor helyén épült.Gotarzes uralkodása alatt láttam, hogy Ctesiphon politikai és kereskedelmi központként a csúcsra ért.A város Kr.e. 58 körül lett a Birodalom fővárosa II. Orodes uralkodása alatt.Fokozatosan a város egyesült a régi hellenisztikus fővárossal, Szeleuciával és más közeli településekkel, és egy kozmopolita metropoliszt alkotott.
▲
●
Örményország pártus vazallus lesz
örmény harcosok ©Image Attribution forthcoming. Image belongs to the respective owner(s).
120 BCE Jan 1

Örményország pártus vazallus lesz

Armenia
Körülbelül ie 120-ban II. Mithridatész pártus király (i. e. 124–91) megtámadta Örményországot , és I. Artavaszdész királyát elismerte a pártusok szuzerenitásával.Artavasdes I. kénytelen volt túszul adni a pártusoknak Tigranest, aki fia vagy unokaöccse volt.Tigranes a pártus udvarban élt Ctesiphonban, ahol a pártus kultúra tantárgyait tanulta.Tigranes a pártus udvar túsza maradt Kr. e.I. e. 96/95, amikor II. Mithridatész szabadon engedte és Örményország királyává nevezte ki.Tigranes átengedte a Kaszpián "hetven völgynek" nevezett területet Mithridatész II.-nek, vagy zálogként, vagy azért, mert II. Mithridatész ezt követelte.Tigranes lánya, Ariazate szintén feleségül vette II. Mithridatész fiát, ami Edward Dąbrowa modern történész szerint nem sokkal az örmény trónra lépése előtt történt, hűségének biztosítékaként.Tigranes pártus vazallus maradt az ie 80-as évek végéig.
▲
●
Kapcsolat a rómaiakkal
©Image Attribution forthcoming. Image belongs to the respective owner(s).
96 BCE Jan 1

Kapcsolat a rómaiakkal

Rome, Metropolitan City of Rom
A következő évben II. Mithridatész megtámadta Adiabenét, Gordyénét és Osrhoene-t, és meghódította ezeket a városállamokat, a Pártus birodalom nyugati határát az Eufrátesz felé tolva.A pártusok ott találkoztak először a rómaiakkal.I.e. 96-ban II. Mithridatész egyik tisztviselőjét, Orobázust küldte követnek Sullába.A rómaiak hatalmának és befolyásának növekedésével a pártusok baráti kapcsolatokra törekedtek a rómaiakkal, és így olyan megállapodást akartak elérni, amely biztosítja a két hatalom közötti kölcsönös tiszteletet.Tárgyalások következtek, amelyeken Sulla láthatóan fölénybe került, így Orobazus és a pártusok könyörgőnek tűntek.Orobazust később kivégezték.
▲
●
Pártos sötét kor
Pártos sötét kor ©Angus McBride
91 BCE Jan 1 - 57 BCE

Pártos sötét kor

Turkmenistan
Az úgynevezett "pártus sötét korszak" a Pártus Birodalom történetének három évtizedes időszakára utal, II. Mithridatész halála (vagy utolsó évei) i.e. 91-ben és II. Orodes trónra lépése i.e. 57-ben. különböző dátumtartományokat említenek a tudósok.„Sötét korszaknak” nevezik, mivel nincs egyértelmű információ a birodalomban ennek az időszaknak az eseményeiről, kivéve egy sor, látszólag egymást átfedő uralkodást.Ezt a korszakot leíró írásos forrás nem maradt fenn, és a tudósok nem tudták egyértelműen rekonstruálni az uralkodók egymásutánját és uralkodási éveiket a meglévő numizmatikai források alapján azok kétértelműsége miatt.Ebből az időszakból jogi vagy közigazgatási dokumentum nem maradt fenn.Számos elméletet javasoltak ennek a numizmatikai problémának a részleges kezelésére.A klasszikus források alapján az uralkodók neve ebben az időszakban: Sinatruces és fia, Phraates (III), Mithridates (III/IV), Orodes (II), III. Phraates fiai és egy bizonyos Darius (I), Média (vagy Media Atropatene?) uralkodója.Két másik név, a Gotarzes (I) és az Orodes (I) keltezett babiloni ékírásos táblákon van tanúsítva.
▲
●
Parthia-Róma határvonal
Tigranocerta csata ©Angus McBride
69 BCE Oct 6

Parthia-Róma határvonal

Euphrates River, Iraq
A harmadik mithridatikus háború kitörése után VI. Pontusi Mithridatész (i. e. 119–63), az örmény II. Tigranész szövetségese, segítséget kért Parthiától Róma ellen, de Sinatruces megtagadta a segítséget.Amikor ie 69-ben Lucullus római parancsnok az örmény főváros, Tigranocerta ellen vonult, VI. Mithridatész és II. Tigranész III. Phraates segítségét kérte (71–58. sz.).Phraates egyikhez sem küldött segélyt, Tigranocerta bukása után pedig Lucullussal az Eufrátesz megerősítette, hogy a határ Parthia és Róma között.
▲
●
Play button
53 BCE Jan 1

Carrhae

Harran, Şanlıurfa, Turkey
Marcus Licinius Crassus, az egyik triumvir, aki most Szíria prokonzulja volt, Kr.e. 53-ban megszállta Parthiát Mithridatész késedelmes támogatásában.Miközben serege Carrhae-ba (a mai Harran, Délkelet-Törökország) vonult, II. Orodes megszállta Örményországot, megszakítva Róma szövetségesének, az örmény II. Artavasdesznek (i.e. 53–34) támogatását.Orodes rávette Artavasdest, hogy házassági szövetséget kössön I. Pacorus parthai koronaherceg (megh. i.e. 38) és Artavasdes nővére között.Surena egy teljesen lóháton lévő sereggel Crassus elé lovagolt.Surena 1000 (lándzsákkal felfegyverzett) katafraktáját és 9000 lovasíjászát nagyjából négy-egy lovasíjásza felülmúlta Crassus hét római légióból és segédcsapatból, köztük lovas gallokból és könnyűgyalogságból álló seregével.Egy körülbelül 1000 tevéből álló poggyászvonat segítségével a pártus hadsereg állandó nyilakkal látta el a lovasíjászokat.A lovasíjászok a "pártus lövés" taktikát alkalmazták: visszavonulást színleltek, hogy kivonják az ellenséget, majd megfordultak és rájuk lőttek, amikor leleplezték őket.Ez a taktika, amelyet nehéz összetett íjakkal hajtottak végre a síkságon, tönkretette Crassus gyalogságát.Körülbelül 20 000 római meghalt, körülbelül 10 000 fogságba esett, és körülbelül további 10 000 nyugatra menekült, Crassus az örmény vidékre menekült.Serege élén Surena felkereste Crassust, és felajánlott egy tárgyalást, amelyet Crassus elfogad.Azonban meghalt, amikor az egyik fiatalabb tisztje csapdára gyanakodva megpróbálta megakadályozni, hogy belovagoljon Surena táborába.Crassus carrhaei veresége a római történelem egyik legrosszabb katonai veresége volt.Parthia győzelme megerősítette a hírnevét, mint egy félelmetes, ha nem egyenrangú hatalom Rómával.Táborkövetőivel, háborús foglyaival és értékes római zsákmányával Surena mintegy 700 km-t (430 mérföldet) utazott vissza Szeleuciába, ahol győzelmét ünnepelték.Orodes azonban, még az Arsacid trónra való törekvésétől is tartva, röviddel ezután kivégeztette Surenát.
▲
●
50 BCE - 224
Az instabilitás és a belső viszály időszakaornament
A kilikiai kapuk csata
Rómaiak harcolnak a pártusokkal ©Angus McBride
39 BCE Jan 1

A kilikiai kapuk csata

Mersin, Akdeniz/Mersin, Turkey
A partiumi erők számos portyát hajtottak végre római területre, miután a római hadsereg Crassus alatt vereséget szenvedett a carrhaei csatában.A rómaiak Gaius Cassius Longinus vezetésével sikeresen megvédték a határt ezekkel a pártusok betöréseivel szemben.I. e. 40-ben azonban a Quintus Labienus vezetése alatt szolgáló lázadó római erőkkel szövetséges pártus inváziós csapat megtámadta a kelet-római tartományokat, és nagy sikernek örvendtek, mivel Labienus néhány város kivételével egész Kis-Ázsiát elfoglalta, míg az ifjú Párthiai Pacorus herceg. átvette Szíriát és a júdeai Hasmoneus államot.Ezen incidensek után Mark Antonius hadnagyának, Publius Ventidius Bassusnak, Julius Caesar alatt szolgáló képzett katonai tábornoknak adta át a kelet-római erők irányítását.Ventidius váratlanul partra szállt Kis-Ázsia partjainál, ami arra kényszerítette Labienust, hogy visszazuhanjon Kilikiába, ahol további párthus erősítést kapott Pacorustól.Miután Labienus újra összeállt Pacorus kiegészítő erőivel, az ő és Ventidius seregei találkoztak valahol a Taurus-hegységnél.A cilikiai kapuknál lezajlott csata i. e. 39-ben Publius Ventidius Bassus római hadvezér döntő győzelmet aratott a partiumi hadsereg és annak római szövetségesei felett, akik Quintus Labienus vezetésével Kis-Ázsiában szolgáltak.
▲
●
Antonius pártus hadjárata kudarcot vall
©Angus McBride
36 BCE Jan 1

Antonius pártus hadjárata kudarcot vall

Lake Urmia, Iran
Antonius pártus háborúja Mark Antonynak, a Római Köztársaság keleti triumvirjének katonai hadjárata volt a Pártus Birodalom ellen IV. Phraates alatt.Julius Caesar Parthia invázióját tervezte, de meggyilkolták, mielőtt végrehajthatta volna.I. e. 40-ben a pártusokhoz csatlakoztak a pompeusi erők, és rövid időre elfoglalták a római kelet nagy részét, de az Antonius által küldött haderő legyőzte őket, és megfordította a nyereségüket.Számos királysággal, köztük Örményországgal szövetkezve Antonius hatalmas erőkkel hadjáratot kezdett Párthia ellen ie 36-ban.Erősnek találták az Eufrátesz frontját, ezért Antonius az Örményországon át vezető utat választotta.Az Atropatenéba való belépéskor a római poggyászvonatot és az ostromgépeket, amelyek más utat jártak be, megsemmisítettek a pártus lovasok.Antonius még mindig ostromolta Atropatene fővárosát, de nem járt sikerrel.A fáradságos visszavonulás Örményországba, majd Szíriába tovább súlyos veszteségeket okozott haderejének.A római források az örmény királyt okolják a súlyos vereségért, de a modern források Antonius rossz irányítását és tervezését említik.Antonius később megszállta és kifosztotta Örményországot, és kivégezte királyát.
▲
●
Indopártus Királyság
Gondophares által alapított Indopártus Királyság ©Image Attribution forthcoming. Image belongs to the respective owner(s).
19 Jan 1 - 226

Indopártus Királyság

Taxila, Pakistan
Az Indo-Parthian Királyság Gondophares által alapított pártus királyság volt, amely i. e. 19-től c.i.sz. 226.Tetőpontjukon egy olyan területet uraltak, amely Kelet -Irán egyes részeit, Afganisztán különböző részeit és azindiai szubkontinens északnyugati régióit (a modern Pakisztán nagy részét és Északnyugat-India egyes részeit) fedi le.Az uralkodók a Szüren-ház tagjai lehettek, és egyes szerzők a királyságot "Szüren Királyságnak" is nevezték. A királyságot 19-ben alapították, amikor Drangiana (Sakastan) Gondophares kormányzója kikiáltotta függetlenségét a Pártus Birodalomtól.Később expedíciókat tett kelet felé, meghódítva területeket az indoszkítáktól és indogörögöktől, így birodalmává alakítva birodalmát.Az indopártusok területe nagymértékben lecsökkent a kusánok 1. második felében történt inváziója nyomán.század.Sikerült megtartaniuk az uralmat Sakastan felett, egészen addig, amíg a Szászáni Birodalom meg nem hódította Kr. e.224/5.Beludzsisztánban a Parataradzsák, egy helyi indopártus dinasztia i.sz. 262 körül került a Szászáni Birodalom pályájára.
▲
●
Az örmény örökösödési háború
©Angus McBride
58 Jan 1 - 63

Az örmény örökösödési háború

Armenia
Az 58–63-as római–pártus háborút vagy az örmény örökösödési háborút a Római Birodalom és a Pártus Birodalom vívta Örményország irányításáért, amely a két birodalom között létfontosságú ütközőállam.Örményország Augustus császár kora óta római kliens állam volt, de 52/53-ban a pártusoknak sikerült saját jelöltjüket, Tiridatészt ültetni az örmény trónra.Ezek az események egybeestek Néró római császári trónra lépésével, és a fiatal császár határozottan reagált.A háború, amely uralkodásának egyetlen jelentős külföldi hadjárata volt, gyors sikerrel kezdődött a római haderő számára, amelyet a tehetséges Gnaeus Domitius Corbulo tábornok vezetett.Leküzdötték a Tiridateshez hű erőket, saját jelöltjüket, VI. Tigranészt ültették az örmény trónra, és elhagyták az országot.A rómaiakat segítette az a tény, hogy Vologases pártus király saját országában egy sor lázadás leverésébe keveredett.Amint azonban ezeket elintézték, a pártusok figyelmüket Örményország felé fordították, és néhány év eredménytelen hadjárat után súlyos vereséget mértek a rómaiakra a rhandeiai csatában.A konfliktus rövid időn belül hatékony patthelyzettel és formális kompromisszumokkal végződött: ezentúl egy arszakida vonalú pártus herceg ül majd az örmény trónon, de jelölését a római császárnak jóvá kellett hagynia.Ez a konfliktus volt az első közvetlen konfrontáció Parthia és a rómaiak között Crassus katasztrofális expedíciója és Mark Antonius egy évszázaddal korábbi hadjáratai óta, és ez lesz az első a Róma és az iráni hatalmak között Örményországért folytatott háborúk hosszú sorozatában.
▲
●
Alans inváziója
©JFoliveras
72 Jan 1

Alans inváziója

Ecbatana, Hamadan Province, Ir
Az alanikat a Pártus Birodalom elleni nomád invázió kapcsán is említik i.sz. 72-ben.Átsöpörtek a pártusok területén északkelet felől, és elérték Médiát a mai Nyugat- Iránban , elfoglalva az uralkodó arszakida uralkodó, I. Vologeses (I. Valakhsh) királyi háremét.Médiából megtámadták Örményországot , és legyőzték Tiridatész seregeit, akit majdnem elfogtak.A parthusokat és az örményeket annyira megriadták a nomád megszállók által okozott pusztítások, hogy sürgős segítségért fordultak Rómához, de a rómaiak megtagadták a segítséget (Frye: 240).A pártusok és örmények szerencséjére az alaniok visszatértek Eurázsia hatalmas sztyeppéire, miután nagy mennyiségű zsákmányt gyűjtöttek (Colledge: 52).
▲
●
Kínai diplomáciai misszió Rómában
©Image Attribution forthcoming. Image belongs to the respective owner(s).
97 Jan 1

Kínai diplomáciai misszió Rómában

Persian Gulf (also known as th
i.sz. 97-ben Ban Chao han kínai tábornok, a nyugati régiók protektora, Gan Ying követét küldte diplomáciai küldetésre, hogy elérje a Római Birodalmat.Gan meglátogatta II. Pacorus udvarát Hecatompylosban, mielőtt Róma felé indult.Nyugatra utazott egészen a Perzsa-öbölig, ahol a pártus hatóságok meggyőzték arról, hogy az Arab-félsziget körüli fáradságos tengeri utazás az egyetlen módja annak, hogy Rómát elérje.Ettől elbátortalanodva Gan Ying visszatért a Han-udvarba, és részletes jelentést adott a Római Birodalomról He Han-i császárnak (i. e. 88–105) pártus seregeinek szóbeli beszámolói alapján.William Watson úgy véli, hogy a pártusok megkönnyebbültek volna a Han Birodalom kudarcos erőfeszítései miatt, amelyek célja diplomáciai kapcsolatok megnyitása Rómával, különösen azután, hogy Ban Chao katonai győzelmet aratott a xiongnukkal szemben Közép-Ázsiában.
▲
●
Traianus pártus hadjárata
©Image Attribution forthcoming. Image belongs to the respective owner(s).
115 Jan 1 - 117

Traianus pártus hadjárata

Levant
Traianus pártus hadjáratát Traianus római császár indította 115-ben a mezopotámiai Pártus Birodalom ellen.A háború eleinte sikeres volt a rómaiak számára, de számos kudarc, köztük a Földközi-tenger keleti részén és Észak-Afrikában történt széles körű lázadások, valamint Traianus 117-ben bekövetkezett halála, a rómaiak visszavonulásával végződött.113-ban Traianus úgy döntött, hogy megérett a pillanat a "keleti kérdés" végső megoldására Párthia döntő veresége és Örményország annektálása révén.Hódításai a római párti politika szándékos megváltoztatását és a Birodalom „nagy stratégiájának” hangsúlyeltolódását jelezték.114-ben Traianus megszállta Örményországot;Római provinciává csatolta, és megölte Parthamasirist, akit rokona, I. Osroes parthiai király ültetett az örmény trónra.115-ben a római császár lerohanta Észak-Mezopotámiát, és azt is Rómához csatolta.Meghódítását szükségesnek tartották, mert ellenkező esetben délről a pártusok elvághatnák az örmény kiemelkedést.A rómaiak ezután elfoglalták a pártusok fővárosát, Ctesiphont, mielőtt a folyón lefelé hajóztak a Perzsa-öbölbe.Abban az évben azonban lázadások robbantak ki a Földközi-tenger keleti részén, Észak-Afrikában és Észak-Mezopotámiában, míg a római területen nagy zsidólázadás tört ki, amely súlyosan megfeszítette a római katonai erőforrásokat.Traianus nem tudta bevenni Hatrát, ami elkerülte a teljes pártus vereséget.A pártus erők megtámadták a legfontosabb római állásokat, és a római helyőrségeket Seleucia, Nisibis és Edesszában kilakoltatták a helyi lakosság.Traianus leigázta a lázadókat Mezopotámiában;Pártus herceget, Parthamaspatest állította be megbízó uralkodóvá, és visszavonult Szíriába.Traianus 117-ben halt meg, mielőtt megújíthatta volna a háborút
▲
●
Lucius Verus pártus háborúja
©Image Attribution forthcoming. Image belongs to the respective owner(s).
161 Jan 1 - 166

Lucius Verus pártus háborúja

Armenia
A 161–166-os római–pártus háborút (más néven Lucius Verus pártus háborúját) a Római és a Pártus Birodalom vívta Örményország és Felső- Mezopotámia miatt.166-ban zárult le, miután a rómaiak sikeres hadjáratokat indítottak Alsó-Mezopotámiába és Médiába, és kifosztották Ktezifont, a pártusok fővárosát.
▲
●
Perselus római-pártus háborúja
Hatra ostroma ©Angus McBride
195 Jan 1

Perselus római-pártus háborúja

Baghdad, Iraq
197 elején Perselus elhagyta Rómát, és keletre hajózott.Brundisiumban szállt hajóra, és valószínűleg a kilikiai Aegeae kikötőjében szállt partra, és szárazföldön utazott tovább Szíriába.Azonnal összegyűjtötte seregét, és átkelt az Eufráteszon.IX. Abgar, Osroene címzetes királya, de lényegében csak Edesszának uralkodója királyságának római tartományként való annektálása óta, gyermekeit túszként adta át, és íjászokkal segítette Perselus expedícióját.I. Khoszrov örmény király is túszokat, pénzt és ajándékokat küldött.Perselus továbbutazott Nisibisbe, ahol Julius Laetus tábornoka megakadályozta, hogy pártusok kezére kerüljön.Ezt követően Perselus visszatért Szíriába, hogy ambiciózusabb hadjáratot tervezzen.A következő évben újabb, sikeresebb hadjáratot vezetett a Pártus Birodalom ellen, állítólag megtorlásul a Pescennius Nigernek nyújtott támogatásért.Légiói kifosztották a pártus királyi várost, Ktesifont, és a birodalomhoz csatolta Mezopotámia északi felét;Perselus Traianus példájára felvette a Parthicus Maximus címet.A hatrai erődöt azonban még két hosszas ostrom után sem tudta elfoglalni – akárcsak Traianus, aki közel egy évszázaddal korábban próbálkozott.Keleten eltöltött ideje alatt azonban Perselus a Limes Arabicust is kiterjesztette, új erődítményeket épített az Arab-sivatagban Basie-től Dumatháig.Ezek a háborúk oda vezettek, hogy a rómaiak megszerezték Észak-Mezopotámiát, egészen a Nisibis és Singara környéki területekig.
▲
●
Caracalla pártus háborúja
©Image Attribution forthcoming. Image belongs to the respective owner(s).
216 Jan 1 - 217

Caracalla pártus háborúja

Antakya, Küçükdalyan, Antakya/
A caracallai pártus háború a Római Birodalom sikertelen hadjárata volt Caracalla alatt a Pártus Birodalom ellen i.sz. 216–17-ben.Ez egy négyéves időszak csúcspontja volt, amely 213-ban kezdődött, amikor Caracalla hosszú hadjáratot folytatott Közép- és Kelet-Európában, valamint a Közel-Keleten.Miután beavatkozott a Párthával szomszédos klienskirályságok uralkodóinak megdöntésére, 216-ban behatolt egy sikertelen esküvői ajánlatot használva Artabanus pártus király lányának, mint casus bellinek.Erői mészárlásos hadjáratot hajtottak végre a Pártus Birodalom északi vidékein, mielőtt kivonultak Kis-Ázsiába, ahol 217 áprilisában meggyilkolták. A háború a következő évben a pártusok niszibiszi csatában aratott győzelme után véget ért, és a rómaiak fizettek. hatalmas összegű háborús jóvátételt a pártusoknak.
▲
●
Play button
217 Jan 1

Nisibis csata

Nusaybin, Mardin, Turkey
A niszibiszi csatát 217 nyarán vívták a Római Birodalom seregei az újonnan felemelkedett Macrinus császár és IV. Artabanus király pártus hadserege között.Három napig tartott, és véres pártus győzelemmel ért véget, mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett.A csata eredményeként Macrinus kénytelen volt békét keresni, hatalmas összeget fizetett a pártusoknak, és feladta a Caracalla által egy évvel korábban megkezdett mezopotámiai inváziót.218 júniusában Macrinust legyőzték az Elagabalust támogató erők Antiókián kívül, míg Artabanus a perzsa szászánida klán felkelésével szembesült I. Ardashir vezetésével. Niszibisz volt tehát az utolsó nagy csata Róma és Párthia között, mivel a Pártus dinasztiát kevesen döntötték meg Ardashirtől. évekkel később.A háború azonban Róma és Perzsia között hamarosan újraindult, mivel Ardashir és Macrinus utódja, Alexander Perserus Mezopotámiáért harcolt, és az ellenségeskedés megszakításokkal folytatódott egészen a muszlim hódításokig .
▲
●
224 - 226
Hanyatlás és bukás a szászánidáknakornament
A Pártus Birodalom vége
©Angus McBride
224 Jan 1 00:01

A Pártus Birodalom vége

Fars Province, Iran
A Pártus Birodalmat, amelyet meggyengítettek a belső viszályok és a Rómával vívott háborúk, hamarosan a Szászáni Birodalom követte.Valóban, nem sokkal később I. Ardashir, Perszisz (a mai Fars tartomány, Irán) helyi iráni uralkodója Isztakhrból, az arszakidák uralmával dacolva, leigázni kezdte a környező területeket.Szembeszállt IV. Artabanusszal a hormozdgāni csatában i.sz. 224. április 28-án, talán egy Iszfahán melletti helyszínen, legyőzve őt és megalapítva a Szászáni Birodalmat.Vannak azonban bizonyítékok, amelyek arra utalnak, hogy VI. Vologáz még i.sz. 228-ban is folytatta az érmék verését Szeleuciában.A szászániak nemcsak Róma perzsa ellenségeként vették át Parthia örökségét, hanem megpróbálják visszaállítani az Akhamenidák Birodalomhatárait is azáltal, hogy II. Khosrau (r. i.sz. 590–628).Ezeket a területeket azonban elveszítik Hérakleiosznak – az utolsó római császárnak az arab hódítások előtt.Ennek ellenére több mint 400 éven át a pártus birodalmat követték Róma legfőbb riválisaként.
▲
●

Characters



Artabanus IV of Parthia

Artabanus IV of Parthia

Last Ruler of the Parthian Empire

Ardashir I

Ardashir I

Founder of the Sasanian Empire

Arsaces I of Parthia

Arsaces I of Parthia

Founder of the Arsacid dynasty of Parthia

Orodes II

Orodes II

King of the Parthian Empire

Mithridates I of Parthia

Mithridates I of Parthia

King of the Parthian Empire

References



  • An, Jiayao (2002), "When Glass Was Treasured in China", in Juliano, Annette L. and Judith A. Lerner (ed.), Silk Road Studies: Nomads, Traders, and Holy Men Along China's Silk Road, vol. 7, Turnhout: Brepols Publishers, pp. 79–94, ISBN 978-2-503-52178-7.
  • Asmussen, J.P. (1983). "Christians in Iran". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(2): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 924–948. ISBN 0-521-24693-8.
  • Assar, Gholamreza F. (2006). A Revised Parthian Chronology of the Period 91-55 BC. Parthica. Incontri di Culture Nel Mondo Antico. Vol. 8: Papers Presented to David Sellwood. Istituti Editoriali e Poligrafici Internazionali. ISBN 978-8-881-47453-0. ISSN 1128-6342.
  • Ball, Warwick (2016), Rome in the East: Transformation of an Empire, 2nd Edition, London & New York: Routledge, ISBN 978-0-415-72078-6.
  • Bausani, Alessandro (1971), The Persians, from the earliest days to the twentieth century, New York: St. Martin's Press, pp. 41, ISBN 978-0-236-17760-8.
  • Bickerman, Elias J. (1983). "The Seleucid Period". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(1): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 3–20. ISBN 0-521-20092-X..
  • Bivar, A.D.H. (1983). "The Political History of Iran Under the Arsacids". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(1): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 21–99. ISBN 0-521-20092-X..
  • Bivar, A.D.H. (2007), "Gondophares and the Indo-Parthians", in Curtis, Vesta Sarkhosh and Sarah Stewart (ed.), The Age of the Parthians: The Ideas of Iran, vol. 2, London & New York: I.B. Tauris & Co Ltd., in association with the London Middle East Institute at SOAS and the British Museum, pp. 26–36, ISBN 978-1-84511-406-0.
  • Boyce, Mary (1983). "Parthian Writings and Literature". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(2): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 1151–1165. ISBN 0-521-24693-8..
  • Bringmann, Klaus (2007) [2002]. A History of the Roman Republic. Translated by W. J. Smyth. Cambridge: Polity Press. ISBN 978-0-7456-3371-8.
  • Brosius, Maria (2006), The Persians: An Introduction, London & New York: Routledge, ISBN 978-0-415-32089-4.
  • Burstein, Stanley M. (2004), The Reign of Cleopatra, Westport, CT: Greenwood Press, ISBN 978-0-313-32527-4.
  • Canepa, Matthew (2018). The Iranian Expanse: Transforming Royal Identity Through Architecture, Landscape, and the Built Environment, 550 BCE–642 CE. Oakland: University of California Press. ISBN 9780520379206.
  • Colpe, Carsten (1983). "Development of Religious Thought". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(2): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 819–865. ISBN 0-521-24693-8..
  • Curtis, Vesta Sarkhosh (2007), "The Iranian Revival in the Parthian Period", in Curtis, Vesta Sarkhosh and Sarah Stewart (ed.), The Age of the Parthians: The Ideas of Iran, vol. 2, London & New York: I.B. Tauris & Co Ltd., in association with the London Middle East Institute at SOAS and the British Museum, pp. 7–25, ISBN 978-1-84511-406-0.
  • de Crespigny, Rafe (2007), A Biographical Dictionary of Later Han to the Three Kingdoms (23–220 AD), Leiden: Koninklijke Brill, ISBN 978-90-04-15605-0.
  • De Jong, Albert (2008). "Regional Variation in Zoroastrianism: The Case of the Parthians". Bulletin of the Asia Institute. 22: 17–27. JSTOR 24049232..
  • Demiéville, Paul (1986), "Philosophy and religion from Han to Sui", in Twitchett and Loewe (ed.), Cambridge History of China: the Ch'in and Han Empires, 221 B.C. – A.D. 220, vol. 1, Cambridge: Cambridge University Press, pp. 808–872, ISBN 978-0-521-24327-8.
  • Duchesne-Guillemin, J. (1983). "Zoroastrian religion". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(2): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 866–908. ISBN 0-521-24693-8..
  • Ebrey, Patricia Buckley (1999), The Cambridge Illustrated History of China, Cambridge: Cambridge University Press, ISBN 978-0-521-66991-7 (paperback).
  • Emmerick, R.E. (1983). "Buddhism Among Iranian Peoples". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(2): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 949–964. ISBN 0-521-24693-8..
  • Frye, R.N. (1983). "The Political History of Iran Under the Sasanians". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(1): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 116–180. ISBN 0-521-20092-X..
  • Garthwaite, Gene Ralph (2005), The Persians, Oxford & Carlton: Blackwell Publishing, Ltd., ISBN 978-1-55786-860-2.
  • Green, Tamara M. (1992), The City of the Moon God: Religious Traditions of Harran, BRILL, ISBN 978-90-04-09513-7.
  • Howard, Michael C. (2012), Transnationalism in Ancient and Medieval Societies: the Role of Cross Border Trade and Travel, Jefferson: McFarland & Company.
  • Katouzian, Homa (2009), The Persians: Ancient, Medieval, and Modern Iran, New Haven & London: Yale University Press, ISBN 978-0-300-12118-6.
  • Kennedy, David (1996), "Parthia and Rome: eastern perspectives", in Kennedy, David L.; Braund, David (eds.), The Roman Army in the East, Ann Arbor: Cushing Malloy Inc., Journal of Roman Archaeology: Supplementary Series Number Eighteen, pp. 67–90, ISBN 978-1-887829-18-2
  • Kurz, Otto (1983). "Cultural Relations Between Parthia and Rome". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(1): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 559–567. ISBN 0-521-20092-X..
  • Lightfoot, C.S. (1990), "Trajan's Parthian War and the Fourth-Century Perspective", The Journal of Roman Studies, 80: 115–126, doi:10.2307/300283, JSTOR 300283, S2CID 162863957
  • Lukonin, V.G. (1983). "Political, Social and Administrative Institutions: Taxes and Trade". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(2): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 681–746. ISBN 0-521-24693-8..
  • Mawer, Granville Allen (2013), "The Riddle of Cattigara", in Nichols, Robert; Woods, Martin (eds.), Mapping Our World: Terra Incognita to Australia, Canberra: National Library of Australia, pp. 38–39, ISBN 978-0-642-27809-8.
  • Mommsen, Theodor (2004) [original publication 1909 by Ares Publishers, Inc.], The Provinces of the Roman Empire: From Caesar to Diocletian, vol. 2, Piscataway (New Jersey): Gorgias Press, ISBN 978-1-59333-026-2.
  • Morton, William S.; Lewis, Charlton M. (2005), China: Its History and Culture, New York: McGraw-Hill, ISBN 978-0-07-141279-7.
  • Neusner, J. (1983). "Jews in Iran". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(2): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 909–923. ISBN 0-521-24693-8..
  • Olbrycht, Marek Jan (2016). "The Sacral Kingship of the early Arsacids. I. Fire Cult and Kingly Glory". Anabasis. 7: 91–106.
  • Posch, Walter (1998), "Chinesische Quellen zu den Parthern", in Weisehöfer, Josef (ed.), Das Partherreich und seine Zeugnisse, Historia: Zeitschrift für alte Geschichte, vol. 122 (in German), Stuttgart: Franz Steiner, pp. 355–364.
  • Rezakhani, Khodadad (2013). "Arsacid, Elymaean, and Persid Coinage". In Potts, Daniel T. (ed.). The Oxford Handbook of Ancient Iran. Oxford University Press. ISBN 978-0199733309.
  • Roller, Duane W. (2010), Cleopatra: a biography, Oxford: Oxford University Press, ISBN 978-0-19-536553-5.
  • Schlumberger, Daniel (1983). "Parthian Art". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(2): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 1027–1054. ISBN 0-521-24693-8..
  • Sellwood, David (1976). "The Drachms of the Parthian "Dark Age"". The Journal of the Royal Asiatic Society of Great Britain and Ireland. Cambridge University Press. 1 (1): 2–25. doi:10.1017/S0035869X00132988. JSTOR 25203669. S2CID 161619682. (registration required)
  • Sellwood, David (1983). "Parthian Coins". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(1): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 279–298. ISBN 0-521-20092-X..
  • Shahbazi, Shahpur A. (1987), "Arsacids. I. Origin", Encyclopaedia Iranica, 2: 255
  • Shayegan, Rahim M. (2007), "On Demetrius II Nicator's Arsacid Captivity and Second Rule", Bulletin of the Asia Institute, 17: 83–103
  • Shayegan, Rahim M. (2011), Arsacids and Sasanians: Political Ideology in Post-Hellenistic and Late Antique Persia, Cambridge: Cambridge University Press, ISBN 978-0-521-76641-8
  • Sheldon, Rose Mary (2010), Rome's Wars in Parthia: Blood in the Sand, London & Portland: Valentine Mitchell, ISBN 978-0-85303-981-5
  • Skjærvø, Prods Oktor (2004). "Iran vi. Iranian languages and scripts". In Yarshater, Ehsan (ed.). Encyclopædia Iranica, Volume XIII/4: Iran V. Peoples of Iran–Iran IX. Religions of Iran. London and New York: Routledge & Kegan Paul. pp. 348–366. ISBN 978-0-933273-90-0.
  • Strugnell, Emma (2006), "Ventidius' Parthian War: Rome's Forgotten Eastern Triumph", Acta Antiqua, 46 (3): 239–252, doi:10.1556/AAnt.46.2006.3.3
  • Syme, Ronald (2002) [1939], The Roman Revolution, Oxford: Oxford University Press, ISBN 978-0-19-280320-7
  • Torday, Laszlo (1997), Mounted Archers: The Beginnings of Central Asian History, Durham: The Durham Academic Press, ISBN 978-1-900838-03-0
  • Wang, Tao (2007), "Parthia in China: a Re-examination of the Historical Records", in Curtis, Vesta Sarkhosh and Sarah Stewart (ed.), The Age of the Parthians: The Ideas of Iran, vol. 2, London & New York: I.B. Tauris & Co Ltd., in association with the London Middle East Institute at SOAS and the British Museum, pp. 87–104, ISBN 978-1-84511-406-0.
  • Waters, Kenneth H. (1974), "The Reign of Trajan, part VII: Trajanic Wars and Frontiers. The Danube and the East", in Temporini, Hildegard (ed.), Aufstieg und Niedergang der römischen Welt. Principat. II.2, Berlin: Walter de Gruyter, pp. 415–427.
  • Watson, William (1983). "Iran and China". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(1): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 537–558. ISBN 0-521-20092-X..
  • Widengren, Geo (1983). "Sources of Parthian and Sasanian History". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(2): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 1261–1283. ISBN 0-521-24693-8..
  • Wood, Frances (2002), The Silk Road: Two Thousand Years in the Heart of Asia, Berkeley and Los Angeles: University of California Press, ISBN 978-0-520-24340-8.
  • Yarshater, Ehsan (1983). "Iranian National History". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(1): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 359–480. ISBN 0-521-20092-X..
  • Yü, Ying-shih (1986), "Han Foreign Relations", in Twitchett, Denis and Michael Loewe (ed.), Cambridge History of China: the Ch'in and Han Empires, 221 B.C. – A.D. 220, vol. 1, Cambridge: Cambridge University Press, pp. 377–462, ISBN 978-0-521-24327-8.
  • Young, Gary K. (2001), Rome's Eastern Trade: International Commerce and Imperial Policy, 31 BC - AD 305, London & New York: Routledge, ISBN 978-0-415-24219-6.
  • Zhang, Guanuda (2002), "The Role of the Sogdians as Translators of Buddhist Texts", in Juliano, Annette L. and Judith A. Lerner (ed.), Silk Road Studies: Nomads, Traders, and Holy Men Along China's Silk Road, vol. 7, Turnhout: Brepols Publishers, pp. 75–78, ISBN 978-2-503-52178-7.
  • Daryaee, Touraj (2012). The Oxford Handbook of Iranian History. Oxford University Press. pp. 1–432. ISBN 978-0-19-987575-7. Archived from the original on 2019-01-01. Retrieved 2019-02-10.