Az 1930-as években kezdetben bizonytalanság volt az olaj szaúd-arábiai létezésével kapcsolatban.Szaúd-Arábia azonban a bahreini olajfelfedezés 1932-es ösztönzésére saját kutatásába kezdett.^[41] Abdul Aziz koncessziót adott a Standard Oil Company of California számára szaúd-arábiai olajfúrásra.Ez az 1930-as évek végén olajkutak építéséhez vezetett Dhahranban.Annak ellenére, hogy az első hat kútban (Dammam No. 1–6) nem sikerült jelentős mennyiségű olajat találni, a 7. számú kút fúrása Max Steineke amerikai geológus vezetésével és Khamis Bin Rimthan szaúdi beduin közreműködésével folytatódott.^[42] 1938. március 4-én jelentős olajat fedeztek fel körülbelül 1440 méter mélységben a 7. számú kútban, a napi kibocsátás rohamosan nőtt.^[43] Azon a napon 1585 hordó olajat vontak ki a kútból, és hat nappal később ez a napi kitermelés 3810 hordóra nőtt.^[44]A második világháború alatt és után a szaúdi olajtermelés jelentősen megnövekedett, nagyrészt a szövetségesek igényeit kielégítve.Az olajáramlás fokozása érdekében az Aramco (az Arabian American Oil Company) 1945-ben víz alatti vezetéket épített Bahreinbe.Az olaj felfedezése átalakította Szaúd-Arábia gazdaságát, amely Abdulaziz katonai és politikai eredményei ellenére is küszködött.A teljes körű olajkitermelés 1949-ben kezdődött, miután az 1946-os kezdeti fejlesztést a második világháború késleltette.^[45] A szaúdi-amerikai kapcsolatok döntő pillanata 1945 februárjában következett be, amikor Abdulaziz találkozott Franklin D. Roosevelt amerikai elnökkel a USS Quincy fedélzetén.Jelentős, ma is érvényben lévő megállapodást kötöttek Szaúd-Arábia számára, hogy olajat szállítson az Egyesült Államoknak a szaúdi rezsim amerikai katonai védelméért cserébe.^[46] Ennek az olajtermelésnek a pénzügyi hatása mélyreható volt: 1939 és 1953 között Szaúd-Arábia olajbevételei 7 millió dollárról 200 millió dollár fölé emelkedtek.Következésképpen a királyság gazdasága erősen az olajbevételektől függött.