A függetlenség kivívása után Szingapúr stratégiailag a gazdasági fejlődésre összpontosított, és 1961-ben Goh Keng Swee vezetésével létrehozta a Gazdaságfejlesztési Tanácsot.Albert Winsemius holland tanácsadó útmutatásával az ország előtérbe helyezte a feldolgozóipari ágazatot, olyan ipari zónákat hozott létre, mint a Jurong, és adókedvezményekkel vonzotta a külföldi befektetéseket.Szingapúr stratégiai kikötői fekvése előnyösnek bizonyult, elősegítette a hatékony exportot és importot, ami megerősítette iparosodását.Ennek eredményeként Szingapúr áttért az entrepot kereskedelemről a nyersanyagok nagy értékű késztermékekké történő feldolgozására, és a malajziai hátország alternatív piaci központjaként pozicionálta magát.Ez az eltolódás az ASEAN megalakulásával tovább szilárdult.^[19]A szolgáltatási ágazat is jelentős növekedést produkált, ami a kikötőben kikötő hajók keresletének és a megnövekedett kereskedelemnek köszönhető.Albert Winsemius segítségével Szingapúr sikeresen vonzotta a nagy olajvállalatokat, mint például a Shell és az Esso, amivel az ország a hetvenes évek közepére a harmadik legnagyobb olajfinomító központtá vált világszerte.^[19] Ez a gazdasági fordulat képzett munkaerőt követelt meg, aki jártas a nyersanyagok finomításában, ellentétben a szomszédos országokban elterjedt erőforrás-kitermelő iparágakkal.Felismerve, hogy szükség van a globális kommunikációban jártas munkaerőre, Szingapúr vezetői az angol nyelvtudást hangsúlyozták, így ez az oktatás elsődleges médiuma.Az oktatási keretet aprólékosan úgy alakították ki, hogy intenzív és gyakorlatias legyen, a műszaki tudományokra összpontosítva az absztrakt vitákra.Annak érdekében, hogy a lakosság jól felkészült legyen a fejlődő gazdasági helyzethez, a nemzeti költségvetés jelentős részét, mintegy ötödét az oktatásra fordították, amit a kormány továbbra is betart.