A kelet-pakisztáni Mujibur Rahman sejk által 1966-ban kezdeményezett Hat Pont Mozgalom a régió nagyobb autonómiájára törekedett.^[5] Ez a főként Awami Liga által vezetett mozgalom válasz volt Kelet-Pakisztán nyugat-pakisztáni uralkodók általi kizsákmányolására, és jelentős lépésnek tekintik Banglades függetlensége felé.1966 februárjában a kelet-pakisztáni ellenzéki vezetők nemzeti konferenciát hívtak össze, hogy megvitassák a Taskent utáni politikai helyzetet.Mujibur Rahman sejk, az Awami League képviselete, részt vett a Lahore-i konferencián.Február 5-én javasolta a Hat pontot, hogy azokat a konferencia napirendjére vegyék.Javaslatát azonban elutasították, és Rahmant szeparatistaként bélyegezték meg.Következésképpen bojkottálta a február 6-i konferenciát.Még abban a hónapban az Awami Liga munkabizottsága egyhangúlag elfogadta a hat pontot.A hatpontos javaslat abból a vágyból született, hogy Kelet-Pakisztán nagyobb autonómiát biztosítson.Annak ellenére, hogy Pakisztán lakosságának többségét alkotják, és jelentős mértékben hozzájárulnak exportjövedelméhez olyan termékeken keresztül, mint a juta, a kelet-pakisztániak úgy érezték, hogy a pakisztáni politikai hatalom és gazdasági előnyök marginalizálódnak.A javaslatot elutasították nyugat-pakisztáni politikusok és néhány nem Awami Liga kelet-pakisztáni politikus, köztük az All Pakistan Awami League elnöke, Nawabzada Nasarullah Khan, valamint olyan pártok, mint a National Awami Party, Jamaat-i-Islami és Nizam-i-Iszlám.Az ellenkezés ellenére a mozgalom jelentős támogatást szerzett Kelet-Pakisztán lakosságának többségében.