Skócia története

Az emberek legalább 8500 évig éltek Skóciában, mielőtt Nagy-Britannia feljegyzett történelme elkezdődött.Az utolsó interglaciális időszakban (ie. e. 130 000–70 000) Európában melegebb éghajlat uralkodott, ami lehetővé tehette a korai emberek számára, hogy elérjék Skóciát, ezt bizonyítja a jégkorszak előtti tengelyek felfedezése Orkney-ben és Skócia szárazföldi részén.Miután a gleccserek visszahúzódtak ie 9600 körül, Skócia újra lakhatóvá vált.Az első ismert települések Skóciában a felső paleolitikus vadász-gyűjtögető táborok voltak, és egy nevezetes hely Biggar közelében, i.e. 12000 körüli időkből származik.Ezek a korai lakosok rendkívül mozgékony, csónakot használó emberek voltak, akik csontból, kőből és agancsból készítettek szerszámokat.A Nagy-Britanniában található ház legrégebbi bizonyítéka egy faoszlopokból álló ovális szerkezet, amelyet South Queensferryben találtak a Firth of Forth közelében, a mezolitikum korszakából, ie 8240 körül.Ezenkívül Skóciában a legkorábbi kőépítmények valószínűleg a Jurában felfedezett három kandalló, amelyek körülbelül ie 6000-ből származnak.

A neolitikus gazdálkodás állandó településeket hozott Skóciába.Az aberdeenshire-i Balbridie-ben a termésjelölések egy hatalmas favázas épület felfedezéséhez vezettek, amely körülbelül ie 3600-ból származik.Hasonló szerkezetet találtak a Stirling melletti Claish-ben, amely kerámia bizonyítékokat tartalmazott.Az Észak-Uist állambeli Loch Olabhat-ban található Eilean Domhnuillban a Kr.e. 3200 és 2800 között keltezett Unstan kerámia az egyik legkorábbi crannog jelenlétére utal.A fahiány miatt az északi és nyugati szigeteken különösen jól megőrzött neolitikus lelőhelyek elsősorban helyi kőből épültek.Az orkney-i Standing Stones of Stenness, melynek története i.e. 3100 körüli időkből származik, egy neolitikus táj része, amely gazdag kőszerkezetekben.Az Orkney állambeli Papa Westray szigetén található Knap of Howar kőháza, amelyet ie 3500 és ie 3100 között laktak, ép kőbútorokkal és alacsony ereszmagasságig tartó falakkal rendelkezik.A middenek azt jelzik, hogy a lakosok mezőgazdasággal foglalkoztak, állattenyésztést folytattak, halászattal és kagylógyűjtéssel foglalkoztak.Az unstan ware kerámia ezeket a lakókat kamrás kősírokhoz és olyan helyekhez köti, mint Balbridie és Eilean Domhnuill.Az Orkney szárazföldi részén található Skara Brae házak, amelyeket Kr. e. 3000 és ie 2500 között laktak, hasonlóak Knap of Howar-hoz, de egy falut alkotnak, amelyet átjárók kötnek össze.Az itt található barázdált edények megtalálhatók a Standing Stones of Stennessben is, körülbelül hat mérfölddel arrébb, és egész Nagy-Britanniában.A közelben található Maeshowe, egy i.e. 2700 előtti átjárósír, valamint a Brodgar gyűrű, egy elemzett csillagászati ​​obszervatórium, jelentős neolitikus emlékek csoportjába tartozik.Barnhouse Settlement, egy másik neolitikus falu azt sugallja, hogy ezek a gazdálkodó közösségek építették és használták ezeket az építményeket.Hasonlóan más európai megalitikus helyszínekhez, mint például Stonehenge és Carnac, a Callanish on Lewis és más skót helyeken álló kövek a széles körben elterjedt neolitikus kultúrát tükrözik.Ezen összefüggések további bizonyítékai Kilmartin Glenben találhatók, kőköreivel, álló köveivel és sziklaművészetével.A West Lothian állambeli Cairnpapple Hillben talált Cumbriából és Walesből importált leletek kiterjedt kereskedelmi és kulturális kapcsolatokra utalnak már ie 3500-ban.

A bronzkor folyamán Skóciában továbbra is kőfalakat és megalitikus emlékműveket építettek, bár az új építmények mérete és a megművelt teljes terület csökkent.Az Inverness melletti Clava kairnok és állókövek összetett geometriákat és csillagászati ​​elrendezéseket mutatnak, amelyek kisebb, esetleg egyedi sírok felé tolódnak el, ellentétben a közösségi neolitikus sírokkal.A figyelemre méltó bronzkori felfedezések közé tartoznak az ie 1600 és 1300 közötti időkből származó múmiák, amelyeket Cladh Hallanban találtak a Dél-Uiston.A domberődök, mint például az Eildon-hegy Melrose közelében, a skót határvidéken, ie 1000 körül alakultak ki, és több száz lakosnak biztosítottak megerősített lakhatást.Az Edinburgh-i kastélyban végzett ásatások a késő bronzkorból, körülbelül ie 850-ből származó anyagokat tártak fel.Az ie. elsõ évezredben a skót társadalom fejedelmi modellré alakult.Ebben az időszakban a települések konszolidációja következett be, ami a vagyon koncentrálódásához és a földalatti élelmiszertároló rendszerek kialakításához vezetett.

Kr.e. 700 körül a római időkig tartó skóciai vaskorszakban erődök és védett tanyák szerepeltek, ami viszálykodó törzsekre és kicsinyes királyságokra utalt.Az Inverness melletti Clava-kőtornyok bonyolult geometriájukkal és csillagászati ​​elrendezésükkel kisebb, esetleg egyedi sírokat képviselnek, nem pedig a közösségi neolitikus sírokat.A brythonic kelta kultúra és nyelv az ie 8. század után terjedt el Skócia déli részén, valószínűleg inkább kulturális érintkezés, mint invázió révén, ami királyságok kialakulásához vezetett.A nagy erődített települések terjeszkedtek, mint például a Votadini-erőd Traprain Law-ban, Kelet-Lothian.Számos kis dűnék, domb- és gyűrűerőd épült, és olyan lenyűgöző brochokat építettek, mint a shetlandi Mousa Broch.Elterjedtek a felszíni átjárók és a szigeti átjárók, valószínűleg védelmi céllal.A vaskori lelőhelyeken végzett több mint 100 nagyszabású feltárás, amelyek az időszámításunk előtti 8. századtól az i.sz. 1. századig terjednek, számos radiokarbon dátumot eredményeztek.A vaskor Nagy-Britanniában, amelyet olyan kontinentális stílusok befolyásoltak, mint a La Tène, a kontinentális kultúrákkal párhuzamos időszakokra oszlik:A legkorábbi vaskor (i.e. 800–600): Hallstatt CKora vaskor (i.e. 600–400): Hallstatt D és La Tène IKözépső vaskor (i.e. 400–100): La Tène I., II. és IIIKéső vaskor (i. e. 100–50): La Tène IIILegújabb vaskor (i.e. 50–100)A fejlesztések között szerepelt az új kerámiafajták, a fokozott mezőgazdasági művelés és a nehezebb talajú területek betelepítése.A bronzkorból való átmenet során a bronzkereskedelem hanyatlása következett be, valószínűleg a vas térnyerése miatt.A társadalmi és gazdasági helyzet a vaskorban a szarvasmarha révén fejeződött ki, amely jelentős befektetést és vagyonforrást jelentett, bár a későbbi vaskorban elmozdulás történt a juhtartás felé.A só kulcsfontosságú árucikknek számított, kelet-angliai sótermelésről tanúskodtak.A vaskori érmék, köztük az arany államok és a bronz érmék, tükrözik a gazdasági és politikai tájat.A figyelemre méltó érmekincsek közé tartozik a Silsden Hoard és a Hallaton Treasure.A kontinenssel fennálló kereskedelmi kapcsolatok, különösen az ie 2. század végétől kezdődően, Nagy-Britanniát integrálták a római kereskedelmi hálózatokba, amit a bor, az olívaolaj és a kerámia behozatala bizonyít.Strabo feljegyezte Nagy-Britannia exportját gabonából, szarvasmarhából, aranyból, ezüstből, vasból, bőrből, rabszolgákból és vadászkutyákból.A római invázió a vaskorszak végét jelentette Dél-Britanniában, bár a római kulturális asszimiláció fokozatos volt.A vaskori hiedelmek és gyakorlatok megmaradtak azokon a területeken, ahol gyenge vagy nem volt római uralom, némi római befolyással a helynevekben és a településszerkezetekben.

A Római Birodalom idején a ma Skócia néven ismert, a kaledóniaiak és a maeatae-ok által lakott terület az i.sz. első és negyedik század közötti különféle próbálkozások ellenére sem került be teljesen a Birodalomba.A római légiók i.sz. 71 körül érkeztek, hogy meghódítsák a Forth folyótól északra fekvő területet, amelyet Caledonia néven ismernek, miközben a modern Britannia többi része, Britannia már a rómaiak ellenőrzése alatt állt.A római hadjáratokat Skóciában olyan kormányzók kezdeményezték, mint Quintus Petillius Cerialis és Gnaeus Julius Agricola.Agricola hadjáratai az i.sz. 70-es és 80-as években a Mons Graupius-i csatában aratott állítólagos győzelemben csúcsosodtak ki, bár a pontos helyszín továbbra is bizonytalan.2023-ban Stirling közelében fedeztek fel újra egy Agricola által épített római utat, ami rávilágít a rómaiak ellenőrzésének megszilárdítására tett erőfeszítéseire.A rómaiak először a Gask-gerinc, majd a Hadrianus-falként megerősített Stanegate mentén hoztak létre ideiglenes határokat.Egy másik kísérlet a Hadrianus falától északra lévő régió ellenőrzésére az Antoninus-fal felépítéséhez vezetett.A rómaiak körülbelül 40 évig tudták megtartani kaledóniai területük nagy részét, de befolyásuk az i.sz. 2. század eleje után alábbhagyott.Ebben az időszakban Skóciában a vaskori törzsek közé tartozott a Cornovii, Caereni, Smertae és mások.Ezek a törzsek valószínűleg a kelta nyelv egy formáját beszélték, amelyet közös brittonnak neveztek.A korszakot a brochok, dombvárok és a földszintek építése jellemezte, különösen a Mousa Brochhoz hasonló brochok.A római jelenlét ellenére kevés bizonyíték volt hierarchikus elitre vagy központosított politikai irányításra e törzsek között.A rómaiak kölcsönhatásai Skóciával az i.sz. 3. század eleje után csökkentek.Septimius Severus császár i.sz. 209 körül Skóciában kampányolt, de jelentős ellenállással és logisztikai kihívásokkal kellett szembenéznie.Perselus i.sz. 211-ben bekövetkezett halála után a rómaiak végleg visszavonultak Hadrianus falához.Az időszakos római jelenlét egybeesett a piktek megjelenésével, akik Forthtól és Clyde-tól északra éltek, és a kaledóniaiak leszármazottai lehettek.A pikt társadalom, akárcsak a korábbi vaskor, hiányzott a központosított irányítástól, erődített települések és brochok jellemezték.Ahogy a római hatalom hanyatlott, a piktek támadásai a római területeken növekedtek, különösen i.sz. 342-ben, 360-ban és 365-ben.Részt vettek a 367-es nagy összeesküvésben, amely eluralkodott a római Britannia felett.Róma 369-ben Theodosius gróf hadjáratával bosszút állt, és újjáalapította a Valentia nevű tartományt, bár ennek pontos helye továbbra sem tisztázott.Egy későbbi, 384-es hadjárat is rövid életű volt.Stilicho, egy római hadvezér 398 körül harcolhatott a piktek ellen, de 410-re Róma teljesen kivonult Nagy-Britanniából, és soha többé nem tért vissza.A római befolyás Skóciára kiterjedt a kereszténység és a műveltség terjedésére, főleg ír misszionáriusokon keresztül.Bár a római katonai jelenlét rövid ideig tartott, örökségükbe beletartozott a latin betűk használata és a kereszténység meghonosítása, ami még sokáig fennmaradt távozásuk után is.A római Skócia régészeti feljegyzései tartalmaznak katonai erődöket, utakat és ideiglenes táborokat, de a helyi kultúrára és települési mintákra gyakorolt ​​hatás korlátozottnak tűnik.A legmaradandóbb római örökség a Hadrianus-fal felállítása lehet, amely megközelíti a Skócia és Anglia közötti modern határt.

A piktek a mai Skócia területén, a Firth of Forthtól északra élő népcsoport volt a kora középkorban.Nevük, Picti, az i.sz. 3. század végéről származó római feljegyzésekben szerepel.Kezdetben a piktek több fejedelemségbe szerveződtek, de a 7. századra a Fortriu Királyság vált uralkodóvá, ami egységes pikt identitáshoz vezetett.Pictland, ahogyan területüket a történészek emlegetik, jelentős kulturális és politikai fejlődésen ment keresztül.A piktek jellegzetes köveikről és szimbólumaikról ismertek, és társadalmuk más kora középkori csoportokhoz hasonlított Észak-Európában.A régészeti bizonyítékok és a középkori források, például Bede írásai, hagiográfiák és az ír évkönyvek betekintést nyújtanak kultúrájukba és történelmükbe.A pikt nyelvet, a brittonnal rokon szigeti kelta nyelvet a 9. század végén kezdődő gaelicizáció következtében fokozatosan felváltotta a középső gael.A római geográfusok által korábban a caledonii otthonaként leírt piktek területén különféle törzsek, például a verturionok, a taexali és a veniconek voltak.A 7. századra a piktek a hatalmas nortumbriai királyság mellékágaként működtek, mígnem 685-ben Bridei mac Beli király vezetésével döntő győzelmet arattak a Dun Nechtain-i csatában, megállítva ezzel a northumbriai terjeszkedést.Dál Riata, a gael királyság Óengus mac Fergusa (729–761) uralkodása alatt került piktek fennhatósága alá.Bár a 760-as évektől saját királyai voltak, politikailag továbbra is a piktek alárendeltje volt.A piktek próbálkozásai az Alt Clut (Strathclyde) britek uralására kevésbé voltak sikeresek.A viking kor jelentős felfordulást hozott.A vikingek különböző régiókban hódítottak és telepedtek le, köztük Caithnessben, Sutherlandben és Gallowayben.Megalapították a Szigetek Királyságát, és a 9. század végére meggyengítették Northumbriát és Strathclyde-ot, és megalapították a York Királyságot.839-ben egy nagy viking csata a kulcsfontosságú Pictish és Dál Riatan királyok, köztük Eógan mac Óengusa és Áed mac Boanta halálát okozta.A 840-es években Kenneth MacAlpin (Cináed mac Ailpín) lett a piktek királya.Unokája, Caustantín mac Áeda (900–943) uralkodása alatt a régiót Alba Királyságként kezdték emlegetni, jelezve a gael identitás felé való elmozdulást.A 11. századra Észak-Alba lakói teljesen gaelizált skótokká váltak, és a pikt identitás elhalványult az emlékezetből.Ezt az átalakulást a 12. századi történészek, például Henry of Huntingdon feljegyezték, és a piktek később mítoszok és legendák tárgyává váltak.

Strathclyde, más néven Alt Clud korai időszakában, brit királyság volt Észak-Britanniában a középkorban.Magába foglalta a mai Skócia déli részének és Anglia északnyugati részének részeit, amelyeket a walesi törzsek Yr Hen Ogleddként („a Régi Észak”) emlegettek.Legnagyobb kiterjedésében a 10. században Strathclyde a Loch Lomondtól az Eamont folyóig terjedt Penrithnél.A királyságot a goidelikus nyelvű Alba Királyság csatolta a 11. században, és a feltörekvő Skócia Királyság részévé vált.A királyság korai fővárosa Dumbarton Rock volt, és Alt Clud Királyságaként ismerték.Valószínűleg Nagy-Britannia posztrómai időszakában jelent meg, és valószínűleg a Damnonii nép alapította.Dumbarton 870-es viking kifosztása után a főváros Govanba költözött, és a királyság Strathclyde néven vált ismertté.Dél felé terjeszkedett az egykori Rheged földjére.Az angolszászok ezt a kibővített királyságot Cumbralandnak nevezték.A cumbric néven ismert Strathclyde nyelve szorosan rokon volt a régi walesi nyelvvel.Lakói, a cumbriaiak, tapasztaltak némi viking vagy skandináv-gael települést, bár kevesebbet, mint a szomszédos Gallowayben.Az Alt Clud Királyságot i.sz. 600 után egyre többször említik a források.A 7. század elején a dál riatai Áedán mac Gabráin uralkodó király volt Észak-Britanniában, de hatalma megcsappant, miután Berniciai Æthelfrith vereséget szenvedett a Degsastan-i csatában 604 körül. 642-ben az Alt Clut-i britek Eugein, Beli fia vezetésével Strathcarronnál legyőzte Dál Riatát, megölve Domnall Breccet, Áedán unokáját.Alt Clut regionális konfliktusokban való részvétele tovább folytatódott, a 8. században a Dál Riata elleni harcokról számoltak be.Óengus I pikt király többször is kampányolt Alt Clut ellen, vegyes eredménnyel.756-ban a northumbriai Óengus és Eadberht ostrom alá vették Dumbarton Rockot, és kivonták a beadványt Dumnagualtól, az akkori valószínű királytól.A 8. és 9. század közötti Alt Clutról keveset tudunk.Alt Clut 780-ban történt "égése", amelynek körülményei tisztázatlanok, a királyság kevés említésének egyike.849-ben Alt Clutból származó férfiak felégették Dunblane-t, valószínűleg Artgal uralkodása alatt. Strathclyde királyságának függetlensége akkor ért véget, amikor a 11. században az Alba Királysághoz csatolták, hozzájárulva a Skóciai Királyság kialakulásához.

A kereszténységet először Nagy-Britannia római megszállása idején vezették be a mai Dél-Skócia területére.Az ötödik században írországi misszionáriusok, mint például St. Ninian, St. Kentigern (St. Mungo) és St. Columba gyakran a kereszténység terjesztésének tulajdonítják a régióban.Ezek a számok azonban olyan területeken jelentek meg, ahol már gyülekezet alakult, jelezve a kereszténység korábbi bevezetését.Az V. századtól a hetedik századig az ír-skót missziók, különösen a Szent Kolumbához kapcsolódóan, jelentős szerepet játszottak Skócia keresztény hitre térítésében.Ezek a missziók gyakran kolostori intézményeket és kollégiumi egyházakat hoztak létre.Ebben az időszakban alakult ki a kelta kereszténység sajátos formája, ahol az apátok nagyobb tekintélyt gyakoroltak, mint a püspökök, a papi cölibátus kevésbé volt szigorú, és különbségek voltak az olyan gyakorlatok között, mint a tonzúra és a húsvét kiszámítása.A hetedik század közepére ezeknek a különbségeknek a többsége feloldódott, és a kelta kereszténység elfogadta a római gyakorlatot.A szerzetesség nagy hatást gyakorolt ​​a korai kereszténységre Skóciában, az apátok kiemelkedőbbek voltak, mint a püspökök, bár Kentigern és Ninian is püspökök voltak.A skóciai kora középkori templom pontos természetét és szerkezetét továbbra is nehéz általánosítani.A rómaiak távozása után a kereszténység valószínűleg megmaradt a brythonic enklávékban, például Strathclyde-ban, még akkor is, amikor a pogány angolszászok előrenyomultak az Alföldre.A hatodik században ír misszionáriusok, köztük St. Ninian, St. Kentigern és St. Columba tevékenykedtek a brit szárazföldön.St. Ninian, akit hagyományosan misszionárius alaknak tekintenek, ma a northumbriai templom építményének tartják, neve valószínűleg Uinniau vagy Finnian, egy valószínűleg brit származású szent korrupciója.St. Kentigern, aki 614-ben halt meg, valószínűleg a Strathclyde régióban dolgozott.Szent Kolumba, Uinniau tanítványa 563-ban alapította a ionai kolostort, és missziót végzett Dál Riata skótjai és a piktek között, akik valószínűleg már elkezdték a keresztény hitre térni.

Dál Riata, más néven Dalriada, egy gael királyság volt, amely Skócia nyugati partvidékét és Északkelet-Írországot foglalta magába, a Csatorna északi részén.A 6. és 7. században a Dál Riata a mai Argyll területét fedte le Skóciában és az észak-írországi Antrim megye egy részét.A királyság végül összekapcsolódott Alba gael királyságával.Argyllban a Dál Riata négy fő nemzetségből vagy törzsből állt, mindegyiknek megvan a maga főnöke:A Kintyre-i székhelyű Cenél nGabráin.A Cenél nÓengusa Islay alapján.A Loairn Cenél, akik a lorni kerületnek adták a nevüket.Comgaill Cenél, akik Cowalnak adták a nevüket.Feltételezik, hogy Dunadd dombja volt a fővárosa, más királyi erődökkel, mint például Dunollie, Dunaverty és Dunseverick.A királysághoz tartozott a fontos Iona kolostor, amely a tanulás központja és kulcsszereplője a kelta kereszténység terjedésének Észak-Britanniában.Dál Riata erős tengerészeti kultúrával és jelentős tengeri flottával rendelkezett.A királyságot állítólag a legendás Fergus Mór (Nagy Fergus) király alapította az V. században.Csúcsát Áedán mac Gabráin (ur. 574–608) vezette, aki Orkney-re és a Man-szigetre tett haditengerészeti expedíciókkal, valamint Strathclyde és Bernicia elleni katonai támadásokkal terjesztette ki befolyását.Dál Riata terjeszkedését azonban Berniciai Æthelfrith király ellenőrizte a 603-as degasztáni csatában.Domnall Brecc (642-ben halt meg) uralkodása súlyos vereségeket szenvedett Írországban és Skóciában is, véget vetett Dál Riata "aranykorának", és Northumbria kliens királyságává tette le.A 730-as években I. Óengus pikt király hadjáratokat vezetett Dál Riata ellen, és 741-re a pikt uralom alá vonta. A királyság hanyatláson esett át, és 795-től időszakos viking rohamokkal kellett szembenéznie.A 8. század végén eltérően értelmezték Dál Riata sorsát.Egyesek azt állítják, hogy a királyság hosszú uralmi időszak után (kb. 637-től kb. 750-760-ig) nem ébredt fel, míg mások Áed Find (736-778) idején újjáéledést látnak, és azt állítják, hogy Dál Riata bitorolhatta a királyságot. Fortriu.A 9. század közepére a Dál Riatan és a Pict korona egyesülhetett, és egyes források azt sugallják, hogy Cináed mac Ailpín (Kenneth MacAlpin) volt Dál Riata királya, mielőtt 843-ban a piktek királya lett volna, egy őrnagyot követően. A piktek viking veresége.A latin források gyakran emlegették Dál Riata lakóit skótoknak (Scotinak), ezt a kifejezést a római és görög írók kezdetben a római Nagy-Britanniát megszálló és gyarmatosító ír gaelekre használták.Később az írországi és más országokból származó gaelekre is utalt.Itt gaeleknek vagy dál riatánoknak nevezzük őket.A királyság függetlensége véget ért, amikor egyesült Pictlanddal, és létrehozta az Alba Királyságot, ami a Skóciává váló királyság keletkezését jelzi.

Bernicia egy angolszász királyság volt, amelyet angol telepesek alapítottak a 6. században.A mai Skócia délkeleti részén és Északkelet-Angliában található, és felölelte a modern Northumberlandet, Tyne and Weart, Durhamet, Berwickshire-t és East Lothian-t, a Forth folyótól a Tees folyóig.A királyság kezdetben a Votadini déli vidékeiből kialakult brythonic terület része volt, potenciálisan Coel Hen „nagy északi birodalmának” felosztásaként i.sz. 420 körül.Ennek a régiónak, amelyet Yr Hen Ogledd ("A régi Észak") néven ismernek, korai hatalmi központja Din Guardiban (a mai Bamburgh) lehetett.Lindisfarne szigete, amelyet walesiül Ynys Medcaut néven ismernek, Bernicia püspökeinek egyházi székhelye lett.Berniciát először Ida uralta, majd 604 körül unokája, Æthelfrith (Æðelfriþ) egyesítette Berniciát a szomszédos Deira királysággal, és megalakította Northumbriát.Æthelfrith addig uralkodott, amíg 616-ban meg nem ölte a kelet-angliai Rædwald, aki Edwinnek, Ælle fiának, Deira királyának menedéket nyújtott.Edwin ezután Northumbria királya lett.Uralkodása alatt Edwin 627-ben áttért a keresztény hitre, a brythonic királyságokkal, majd később a walesiekkel folytatott konfliktusait követően.633-ban a hatfieldi csatában Edwint a gwyneddi Cadwallon ap Cadfan és a merciai Penda legyőzte és megölte.Ez a vereség Northumbria ideiglenes felosztásához vezetett Berniciára és Deirára.Berniciát rövid ideig Eanfrith, Æthelfrith fia irányította, akit megöltek, miután pert indított Cadwallonnal.Eanfrith testvére, Oswald ezután sereget gyűjtött és legyőzte Cadwallont a mennyországi csatában 634-ben. Oswald győzelme az egyesült Northumbria királyaként való elismeréséhez vezetett.Ezt követően Bernicia királyai uralták az egyesített királyságot, bár Deirának időnként saját alkirályai voltak Oswiu és fia, Ecgfrith uralkodása alatt.

A rómaiak Nagy-Britanniából való távozását követő évszázadokban négy különálló csoport szállta meg a mai Skócia területét.Keleten voltak a piktek, akiknek területei a Forth folyótól Shetlandig terjedtek.Az uralkodó királyság Fortriu volt, Strathearn és Menteith köré összpontosulva.A valószínűleg a Caledonii törzsekből származó pikteket először a 3. század végén jegyezték fel a római feljegyzések.Nevezetes királyuk, Bridei mac Maelchon (ur. 550–584) Craig Phadrigben volt bázisa a modern Inverness közelében.A piktek 563 körül tértek át a kereszténységre , Iona misszionáriusai hatására.Bridei király térkép Beli (ur. 671–693) jelentős győzelmet aratott az angolszászok felett a 685-ös dunnicheni csatában, és Óengus mac Fergusa (ur. 729–761) alatt a piktek elérték hatalmuk tetőpontját.Nyugaton Dál Riata gael nyelvű népe élt, akiknek az argylli Dunaddban volt a királyi erődje, és szoros kapcsolatokat ápolt Írországgal .A királyság, amely Áedán mac Gabráin (ur. 574–608) alatt érte el magasságát, kudarcokkal szembesült, miután 603-ban elveszítette Northumbriát a degasztáni csatában. A hódoltság és az újjászületés időszakai ellenére a királyság befolyása alábbhagyott a vikingek érkezése előtt. .Délen a Strathclyde Királyság, más néven Alt Clut, egy brythonic birodalom volt, amelynek középpontja a Dumbarton Rock.A római befolyás alatt álló "Hen Ogledd" (régi Észak) nyomán alakult ki, és olyan uralkodókat látott az 5. században, mint Coroticus (Ceredig).A királyság elviselte a piktek és northumbriaiak támadásait, és miután a vikingek 870-ben elfoglalták, központja Govanba helyeződött át.Délkeleten a germán hódítók által létrehozott angolszász Bernicia királyságot kezdetben Ida király uralta 547 körül. Unokája, Æthelfrith egyesítette Berniciát Deirával, így 604 körül Northumbriát alakította ki. Northumbria befolyása Oswald (r. 634–642), akik Iona misszionáriusai révén népszerűsítették a kereszténységet.Northumbria északi terjeszkedését azonban a piktek megállították a 685-ös nechtansmere-i csatában.

A Dun Nechtain-i csata, más néven nechtansmere-i csata (régi walesi: Gueith Linn Garan), 685. május 20-án zajlott le a Bridei Mac Bili király által vezetett piktek és az Ecgfrith király által vezetett nortumbriak között.A konfliktus jelentős pillanatot jelentett az Ecgfrith elődei által létrehozott northumbriai irányítás felbomlásának Észak-Britanniában.A 7. század során a nortumbriaiak kiterjesztették befolyásukat észak felé, leigázva több régiót, köztük a pikt területeket is.Oswald király Edinburgh meghódítása 638-ban, majd a piktek feletti ellenőrzése utódja, Oswiu alatt folytatódott.Ecgfrith, aki 670-ben lett király, folyamatos lázadásokkal kellett szembenéznie, beleértve a piktek jelentős felkelését a kétfolyói csatában.Ez a lázadás, amelyet Beornhæth levert, az északi pikt király, Drest mac Donuel leváltásához és Bridei Mac Bili felemelkedéséhez vezetett.679-re a northumbriai dominancia hanyatlásnak indult, jelentős kudarcokkal, például a merciai győzelemmel, ahol Ecgfrith testvérét, Ælfwine-t megölték.A Bridei által vezetett pikt erők megragadták a lehetőséget, és megtámadták a northumbriai kulcsfontosságú erődítményeket Dunnottarnál és Dundurnnál.681-ben Bridei az Orkney-szigeteket is megtámadta, tovább destabilizálva Northumbria hatalmát.A vallási táj egy másik vitapont volt.A northumbriai egyház, miután a 664-es Whitby szinódus után a római egyházhoz igazodott, új egyházmegyéket alapított, köztük egyet Abercornban.Ezt a terjeszkedést valószínűleg Bridei, a Iona-egyház támogatója ellenezte.Ecgfrith elhatározása, hogy 685-ben a figyelmeztetések ellenére a piktek ellen vezeti csapatait, a Dun Nechtain-i csatában tetőzött.A piktek visszavonulást színleltek, és lesbe csalták a northumbriakat a jelenleg Dunachtonnak vélt hely közelében, a Loch Insh közelében.A piktek döntő győzelmet arattak, megölték Ecgfrith-et és megtizedelték seregét.Ez a vereség szétzúzta a northumbriai hegemóniát Észak-Britanniában.A piktek visszanyerték függetlenségüket, és a piktek nortumbiai egyházmegyéjét felhagyták, Trumwine püspök pedig elmenekült.Bár később csaták is történtek, a dun nechtaini csata a northumbriaiak piktek feletti uralmának végét jelentette, véglegesen biztosítva a pikt függetlenségét.

A korai viking betörések valószínűleg megelőzték a feljegyzett történelmet, és bizonyítékok vannak arra, hogy Shetlandban skandináv telepesek éltek már a 7. század közepén.793-tól egyre gyakoribbá váltak a brit szigeteken végrehajtott viking portyák, 802-ben és 806-ban jelentős támadások történtek Iona ellen. Az ír évkönyvekben megemlített különféle viking vezetők, mint például Soxulfr, Turges és Hákon jelentős skandináv jelenlétére utalnak.Fortriu és Dál Riata királyainak 839-es viking veresége, valamint az ezt követő utalások a viking skót királyra rávilágítanak a skandináv telepesek növekvő befolyására ebben az időszakban.A viking korszak Skóciájáról szóló kortárs dokumentáció korlátozott.A ionai kolostor a 6. század közepétől a 9. század közepéig szolgáltatott néhány feljegyzést, de a 849-es viking portyák Columba ereklyéinek eltávolításához vezettek, és ezt követően a helyi írásos bizonyítékok hanyatlása következett be a következő 300 évben.Az ebből az időszakból származó információk nagyrészt ír, angol és skandináv forrásokból származnak, és az Orkneyinga saga kulcsfontosságú skandináv szöveg.A modern régészet ezalatt az idő alatt fokozatosan bővítette az életről alkotott ismereteinket.Az északi szigetek az elsők között voltak, amelyeket a vikingek meghódítottak, és az utolsók között, amelyekről a norvég korona lemondott.Thorfinn Sigurdsson 11. századi uralma a skandináv befolyás csúcsát jelentette, beleértve Skócia északi szárazföldi részének kiterjedt ellenőrzését.A skandináv kultúra integrációja és a települések létrehozása jelentős kereskedelmi, politikai, kulturális és vallási eredmények alapjait teremtette meg a skandináv uralom későbbi időszakaiban Skóciában.

A vikingek a 8. század vége óta portyáztak Nagy-Britanniában, figyelemre méltó támadásokkal Lindisfarne ellen 793-ban, és ismételten portyáztak a Iona-apátságon, ahol sok szerzetest öltek meg.A rajtaütések ellenére 839-ig nincs feljegyzés a vikingek és a Pictland és Dál Riata királyságok közötti közvetlen konfliktusról.A 839-es csata, más néven a 839-es katasztrófa vagy a piktek utolsó állása, döntő konfliktus volt a vikingek és a piktek és gaelek egyesített erői között.A csata részletei alig állnak rendelkezésre, az Annals of Ulster az egyetlen kortárs beszámoló.Megemlíti, hogy "a piktek nagy lemészárlása" történt, ami egy nagy csatára utal, amelyben sok harcos vesz részt.Áed érintettsége arra utal, hogy Dál Riata királysága pikt fennhatóság alatt állt, mivel a fortriuiak mellett harcolt.A csatát a brit történelem egyik legjelentősebb csatájának tartják.Ez a csata döntő viking győzelmet hozott, ami Uuen, a piktek királya, testvére, Bran és Áed mac Boanta, Dál Riata királya halálához vezetett.Haláluk megnyitotta az utat I. Kenneth felemelkedéséhez és a Skót Királyság megalakulásához, jelezve a pikt identitás végét.Uuen volt az utolsó király Fergus házából, amely legalább 50 évig uralta Pictlandet.Veresége instabil időszakot nyitott meg Észak-Britanniában.Az ezt követő káosz lehetővé tette, hogy I. Kenneth stabilizáló figuraként jelenjen meg.I. Kenneth egyesítette Pictland és Dál Riata királyságait, stabilitást biztosítva és lerakva az alapjait annak, ami majd Skócia lesz.Uralkodása és az Alpok-ház uralma alatt megszűnt a piktekre való hivatkozás, és megkezdődött a gaelicizáció folyamata, melynek során fokozatosan felváltották a pikt nyelvet és szokásokat.A 12. századra olyan történészek, mint Henry of Huntingdon feljegyezték a piktek eltűnését, leírva megsemmisülésüket és nyelvük pusztulását.

A rivális királyságok közötti egyensúly Nagy-Britanniában drámai módon átalakult 793-ban, amikor a viking portyák megkezdődtek olyan kolostorokban, mint Iona és Lindisfarne, félelmet és zűrzavart terjesztve.Ezek a rajtaütések Orkney, Shetland és a nyugati szigetek skandináv meghódításához vezettek.839-ben egy jelentős viking vereség Eógan mac Óengusa, Fortriu királya és Áed mac Boanta, Dál Riata királya halálát okozta.A délnyugat-skóciai viking és gael ír telepesek ezt követő keveréke létrehozta a Gall-Gaidel-t, így jött létre a Galloway néven ismert régió.A 9. század folyamán Dál Riata királysága elvesztette a Hebridákat a vikingek számára, és állítólag Ketil Flatnose alapította meg a Szigetek Királyságát.Ezek a viking fenyegetések felgyorsíthatták a pikt királyságok gaelizálódását, ami a gael nyelv és szokások átvételéhez vezethetett.A gael és a pikt korona egyesítését vitatják a történészek, egyesek Dál Riata piktek átvétele mellett érvelnek, mások pedig fordítva.Ez Cínaed mac Ailpín (Kenneth MacAlpin) felemelkedésében csúcsosodott ki a 840-es években, létrehozva az Alpin-házat, amely egy egyesített gael-pikt királyságot vezetett.Cínaed leszármazottait vagy a piktek királyának vagy Fortriu királyának nevezték.878-ban menesztették őket, amikor Áed mac Cináedát Giric mac Dúngail megölte, de Giric 889-ben bekövetkezett halála után visszatért. Domnall mac Causantín, aki 900-ban halt meg Dunnottarban, volt az első, akit "rí Alban" (Alba királya) néven jegyeztek fel. .Ez a cím a Skócia néven ismertté vált ország születését sugallja.Ez a gael nevén „Alba”, latinul „Scotia” és angolul „Skócia” néven ismert királyság alkotta azt a magot, amelyből a skót királyság a viking befolyás gyengülésével terjeszkedett, párhuzamosan a Wessexi Királyság királysággá terjeszkedésével. Anglia.

A Szigetek Királysága egy skandináv-gael királyság volt, amely magában foglalta Man-szigetet, a Hebridákat és a Clyde-szigeteket az i.sz. 9. és 13. század között.A skandinávoknál Suðreyjar (Déli-szigetek) néven ismert, a Norðreyjar-tól (Orkney és Shetland északi szigeteitől) eltérően, a skót gaelben Rìoghachd nan Eilean néven emlegetik.A királyság kiterjedése és ellenőrzése változó volt, az uralkodók gyakran Norvégiában, Írországban , Angliában , Skóciában vagy Orkney-ben voltak alávetve az uralkodóknak, és időnként a terület versengő követelésekkel rendelkezett.A vikingek betörése előtt a déli Hebridák a Dál Riata gael királyság részei voltak, míg a Belső- és Külső-Hebridák névleg piktek irányítása alatt álltak.A viking befolyás a 8. század végén indult meg ismételt portyázásokkal, és a 9. századra megjelennek az első utalások a gallgáedilekre (skandináv-kelta vegyes származású külföldi gaelekre).872-ben Harald Fairhair az egyesült Norvégia királya lett, sok ellenfelét arra késztetve, hogy a skót szigetekre meneküljenek.Harald 875-re beépítette királyságába az északi szigeteket, majd nem sokkal később a Hebridákat is.A helyi viking vezérek fellázadtak, de Harald elküldte Ketill Flatnose-t, hogy leigázza őket.Ketil ezután a szigetek királyának nyilvánította magát, bár utódairól továbbra is kevés az adat.870-ben Amlaíb Conung és Ímar ostrom alá vették Dumbartont, és valószínűleg skandináv dominanciát alakítottak ki Skócia nyugati partjain.A későbbi skandináv hegemónia során a Man-szigetet 877-ben elfoglalták. A vikingek Dublinból való kiűzése után 902-ben folytatódtak a kölcsönös konfliktusok, mint például Ragnall ua Ímair tengeri csatái a Man-sziget mellett.A 10. században a feljegyzések homályosak voltak, és olyan nevezetes uralkodók irányították a szigeteket, mint Amlaíb Cuarán és Maccus mac Arailt.A 11. század közepén Godred Crovan a Stamford Bridge-i csata után irányította a Man-szigetet.Uralma kezdetét jelentette leszármazottai dominanciájának Mannban és a szigeteken, az időszakos konfliktusok és a rivális követelések ellenére.A 11. század végére Magnus Barefoot norvég király ismét megerősítette a norvégok közvetlen uralmát a szigetek felett, megszilárdítva a területeket a Hebridákon keresztül Írországba irányuló hadjáratokkal.Magnus 1103-ban bekövetkezett halála után kinevezett uralkodói, mint Lagmann Godredsson, lázadásokkal és változó hűségekkel néztek szembe.Somerled, Argyll ura a 12. század közepén jelent meg, mint egy hatalmas személyiség, aki szembeszállt Godred the Black uralmával.A tengeri csatákat és a területi egyezményeket követően Somerled ellenőrzése kibővült, és gyakorlatilag újrateremtette Dalriadát a Hebridák déli részén.Somerled 1164-ben bekövetkezett halála után a Szigetek Uraiként ismert leszármazottai felosztották területeit fiai között, ami további feldarabolódáshoz vezetett.A szigetek feletti ellenőrzést kereső skót korona konfliktusokhoz vezetett, amelyek az 1266-os perthi szerződésben csúcsosodtak ki, amelyben Norvégia átengedte Skóciának a Hebridákat és Mannt.Mann utolsó skandináv királya, Magnus Olafsson 1265-ig uralkodott, majd a királyság Skóciába került.

Causantín mac Áeda vagy II. Konstantin legkésőbb 879-ben született, és Alba (a mai Észak-Skócia) királyaként uralkodott 900 és 943 között. A királyság szíve a Tay folyó körül terült el, a Forth folyótól délen a Moray Firth és esetleg Caithness északon.Konstantin nagyapja, I. Kenneth skót volt az első a családban, akit királyként jegyeztek fel, kezdetben a piktek felett uralkodott.Konstantin uralkodása alatt a titulus „a piktek királyáról” „Alba királyára” változott, jelezve Pictland átalakulását Alba Királysággá.Konstantin uralkodását a viking uralkodók, nevezetesen az Uí Ímair-dinasztia betörései és fenyegetései uralták.A 10. század elején a viking erők kifosztották Dunkeldet és Albánia nagy részét.Konstantin sikeresen visszaverte ezeket a támadásokat, megvédve királyságát a további skandináv behatolásoktól.Uralkodása azonban konfliktusokat is látott a déli angolszász uralkodókkal.934-ben Æthelstan angol király nagy erőkkel megszállta Skóciát, lerombolva Dél-Alba egyes részeit, bár jelentősebb csatákat nem jegyeztek fel.937-ben Constantine szövetkezett Olaf Guthfrithsonnal, Dublin királyával és Owain ap Dyfnwallal, Strathclyde királyával, hogy kihívja Æthelstant a brunanburhi csatában.Ez a koalíció vereséget szenvedett, ami az angolok jelentős, de nem döntő győzelmét jelentette.Ezt a vereséget követően Konstantin politikai és katonai ereje megfogyatkozott.943-ra Konstantin lemondott a trónról, és visszavonult a Céli Dé Szent András-kolostorba, ahol 952-ben bekövetkezett haláláig élt. Uralkodása, amely hosszáról és befolyásáról nevezetes, Pictland gaelizálását és Alba megszilárdítását tekintette különálló jelenségnek. királyság.Az ő idejében kezdődött a „skótok” és a „Skócia” használata, és kialakultak a középkori Skóciává váló korai egyházi és közigazgatási struktúrák.

I. Malcolm és II. Malcolm csatlakozása között a Skóciai Királyság összetett dinamika időszakát élte át, amely stratégiai szövetségekkel, belső viszályokkal és területi terjeszkedéssel járt.I. Malcolm (uralkodott 943-954) jó kapcsolatokat ápolt Anglia wessexi uralkodóival.945-ben Edmund angol király megtámadta Strathclyde-ot (vagy Cumbriát), majd később állandó szövetség feltételével átadta Malcolmnak.Ez jelentős politikai manővert jelentett, biztosítva a skót királyság befolyását a régióban.Malcolm uralkodása során feszültségek voltak Moray-val is, amely a régi skót-pikt Fortriu királyság szerves része.A Chronicle of the Kings of Alba feljegyzi Malcolm Moray-i hadjáratát, ahol megölt egy Ceallach nevű helyi vezetőt, de később a morvák megölték.Indulf király (954-962), I. Malcolm utódja, Edinburgh elfoglalásával kiterjesztette a skót területet, ezzel biztosítva Skóciának első lábát Lothianban.Strathclyde-i tekintélyük ellenére a skótok gyakran küzdöttek az ellenőrzés kikényszerítéséért, ami folyamatos konfliktusokhoz vezetett.Cuilént (966-971), Indulf egyik utódját megölték Strathclyde emberei, ami kitartó ellenállást jelez.Kenneth II (971-995) folytatta az expanzionista politikát.A crechríghe néven ismert hagyományos gael beiktatási rítus részeként megszállta Britannia területét, valószínűleg Strathclyde-ot célozva, amely szertartásos rajtaütést foglalt magában, hogy megerősítse királyságát.II. Malcolm (uralkodott 1005-1034) jelentős területi konszolidációt ért el.1018-ban legyőzte a northumbriaiakat a carhami csatában, megszerezve az irányítást Lothian és a skót határ egyes részein.Ugyanebben az évben halt meg Owain Foel, Strathclyde királya, aki királyságát Malcolmra hagyta.Egy találkozó Canute dán és angol királlyal 1031 körül tovább szilárdította ezeket a nyereségeket.A Lothian és a határok feletti skót uralom bonyolultsága ellenére ezek a régiók teljes mértékben integrálódtak a következő függetlenségi háborúk során.

Az I. Duncan király 1034-es csatlakozása és I. Sándor 1124-es halála közötti időszak jelentős átmeneteket jelentett Skócia számára, közvetlenül a normannok érkezése előtt.I. Duncan uralkodása különösen instabil volt, amelyet 1040-ben Durhamban elszenvedett katonai kudarca, majd Macbeth, a Moray Mormaer általi megdöntése jellemez.Duncan leszármazottja továbbra is uralkodott, mivel Macbethet és utódját, Lulachot végül Duncan leszármazottai követték.Malcolm III, Duncan fia jelentős mértékben alakította a jövőbeli skót dinasztiát.A "Canmore" (Nagy Főnök) becenevet viselő Malcolm III uralkodása a hatalom megszilárdítását és a razziák általi terjeszkedést jelentette.Két házassága – Ingibiorg Finnsdottirral, majd Wessexi Margittal – nagyszámú gyermeket szült, biztosítva ezzel dinasztiája jövőjét.Malcolm uralkodását azonban az Angliába irányuló agresszív portyázások jellemezték, ami súlyosbította a normann hódítás nyomán a szenvedést.Malcolm halála 1093-ban az egyik ilyen razzia során fokozott normann beavatkozást váltott ki Skóciában.Fiai Margit révén angolszász neveket kaptak, ami aláhúzta az angol trónra való törekvését.Malcolm halála után először testvére, Donalbane vette át a trónt, de a normannok által támogatott Duncan II, Malcolm fia rövid időre átvette a hatalmat, mielőtt 1094-ben megölték, így Donalbane visszaszerezte a királyságot.A normann befolyás továbbra is megmaradt, és Malcolm fia, Edgar, a normannok támogatásával, végül átvette a trónt.Ebben az időszakban a normann ősgyakorlatra emlékeztető utódlási rendszert valósítottak meg, ami a hagyományos gael gyakorlattól való elmozdulást jelezte.Edgar uralkodása viszonylag eseménytelen volt, főként arról, hogy diplomáciai ajándékot adott Írország főkirályának, egy tevét vagy elefántot.Amikor Edgar meghalt, bátyja, I. Sándor lett a király, míg legfiatalabb bátyjuk, Dávid uralmat kapott Cumbria és Lothian felett.Ez a korszak alapozta meg a jövő skót kormányzását, összefonva a hagyományos gyakorlatokat a normannok új hatásaival, előkészítve a terepet a későbbi uralkodók, például I. Dávid alatt bekövetkező átalakulásokhoz.

Az I. Dávid 1124-es csatlakozása és III. Sándor 1286-os halála közötti időszakot jelentős változások és fejlemények jellemezték Skóciában.Ez idő alatt Skócia viszonylagos stabilitást és jó kapcsolatokat tapasztalt az angol monarchiával, annak ellenére, hogy a skót királyok az angol királyok vazallusai voltak.I. Dávid átfogó reformokat kezdeményezett, amelyek átalakították Skóciát.Számos várost alapított, amelyek az első városi intézmények lettek Skóciában, és támogatta a feudalizmust, szorosan a francia és az angol gyakorlat mintájára.Ebben a korszakban történt Skócia „európaizálódása”, a modern ország nagy részének uralkodói hatalommal és a hagyományos gael kultúra hanyatlásával.A skót királyok szokásaikat és szokásaikat tekintve egyre inkább franciának tekintették magukat, ez az érzés tükröződött háztartásukban és kíséreteikben, amelyek túlnyomórészt francia nyelvűek voltak.A királyi hatalom előírása gyakran ellenállásba ütközött.A jelentős lázadások közé tartoztak azok, amelyeket Óengus of Moray, Somhairle Mac Gille Brighdhe, Fergus of Galloway és a MacWilliams vezettek, akik a trónra törekedtek.Ezeket a lázadásokat kemény leveréssel találták ki, beleértve az utolsó MacWilliam örökös, egy kislány kivégzését is 1230-ban.E konfliktusok ellenére a skót királyok sikeresen kiterjesztették területüket.Olyan kulcsfigurák, mint Uilleam, Mormaer of Ross és Alan, Galloway Lordja, döntő szerepet játszottak a skót befolyás kiterjesztésében a Hebridákra és a nyugati partvidékre.Az 1266-os perthi szerződéssel Skócia annektálta Norvégiától a Hebridákat, ami jelentős területi nyereséget jelentett.Folytatódott a gael urak asszimilációja a skót nyákhoz, jelentős szövetségek és házasságok erősítették a skót királyságot.A Lennox Mormaerek és a Campbellek a skót birodalomba integrált gael törzsfőnökök példái.Ez a terjeszkedés és megszilárdulás időszaka megalapozta a jövőbeli szabadságharcokat.A nyugati gael urak megnövekedett hatalma és befolyása, mint például Robert, Bruce, a carricki gaelizált skót-normann, nagyban hozzájárulna Skócia függetlenségi harcához III. Sándor halála után.

Sándor király 1286-ban bekövetkezett halála, majd unokája és örököse, Margit, Norvégia szolgálólánya 1290-ben bekövetkezett halála miatt Skócia egyértelmű utód nélkül maradt, így 14 rivális versengett a trónért.A polgárháború megelőzése érdekében a skót mágnások felkérték az angol I. Edwardot, hogy döntsön.Választottbíráskodásáért cserébe Edward jogilag elismerte, hogy Skóciát Anglia feudális függőségeként tartják számon.1292-ben a legerősebb követeléssel rendelkező John Balliolt választotta királlyá. Robert Bruce, Annandale 5. Lordja és a következő legerősebb követelő vonakodva fogadta el ezt az eredményt.I. Edward szisztematikusan aláásta János király tekintélyét és Skócia függetlenségét.1295-ben János király Auld-szövetséget kötött Franciaországgal, és Edwardot arra késztette, hogy 1296-ban megtámadja Skóciát és leváltja őt.Az ellenállás 1297-ben alakult ki, amikor William Wallace és Andrew de Moray legyőzött egy angol sereget a Stirling Bridge-i csatában .Wallace rövid ideig őrzőként uralkodott Skóciában John Balliol nevében, mígnem Edward 1298-ban legyőzte őt a falkirki csatában. Wallace-t végül elfogták és 1305-ben kivégezték.A riválisokat, John Comynt és Robert the Bruce-t közös gyámnak nevezték ki.1306. február 10-én Bruce meggyilkolta Comynt a dumfries-i Greyfriars Kirkben, majd hét héttel később királlyá koronázták.Edward csapatai azonban legyőzték Bruce-ot a methveni csatában, aminek következtében V. Kelemen pápa kiközösítette Bruce-t. Bruce támogatottsága fokozatosan nőtt, és 1314-re már csak Bothwell és Stirling vára maradt angol ellenőrzés alatt.Bruce csapatai legyőzték II. Edwardot a bannockburni csatában 1314-ben, ezzel biztosították Skócia de facto függetlenségét.1320-ban az Arbroath-i Nyilatkozat segített meggyőzni XXII. János pápát, hogy ismerje el Skócia szuverenitását.Skócia első teljes parlamentje, amely a három birtokból (nemesség, papság és polgári biztos) állt össze, 1326-ban ülésezett. 1328-ban az Edinburgh-Northamptoni Szerződést III. Edward aláírta, elismerve Skócia függetlenségét Robert the Bruce vezetésével.Robert 1329-es halála után azonban Anglia ismét betört, és megpróbálta Edward Balliolt, John Balliol fiát a skót trónra ültetni.A kezdeti győzelmek ellenére az angol erőfeszítések kudarcot vallottak a Sir Andrew Murray vezette erős skót ellenállás miatt.III. Edward elvesztette érdeklődését Balliol ügye iránt a százéves háború kitörése miatt.II. Dávid, Robert fia 1341-ben tért vissza száműzetéséből, Balliol pedig 1356-ban lemondott követeléséről, és 1364-ben meghalt. Mindkét háború befejeztével Skócia megőrizte független állam státuszát.

II. Dávid skót gyermektelenül halt meg 1371. február 22-én, és II. Róbert követte.A Stewartok jelentősen kiterjesztették befolyásukat II. Róbert uralkodása alatt.Fiai jelentős területeket kaptak: Robert, a második életben maradt fia megkapta Fife és Menteith grófságát;Sándor, a negyedik fiú megszerezte Buchant és Rosst;és David, Robert második házasságából származó legidősebb fia megszerezte Strathearnt és Caithnesst.Robert lányai stratégiai szövetségeket is kötöttek házasságuk révén hatalmas urakkal, megerősítve ezzel Stewart hatalmát.Stewart tekintélyének ez a kiépítése nem váltott ki nagy haragot a rangidős mágnások körében, mivel a király általában nem fenyegette a területeiket.Stratégiája, miszerint hatalmat ruházott át fiaira és grófjaira, ellentétben állt II. Dávid uralkodóbb megközelítésével, amely hatékonynak bizonyult uralkodása első évtizedében.II. Róbertet 1390-ben beteg fia, János követte, aki a III. Róbert uralkodói nevet vette fel.III. Róbert 1390 és 1406 közötti uralkodása alatt a tényleges hatalom nagyrészt testvérén, Robert Stewarton, Albany hercegén nyugodott.1402-ben III. Róbert idősebb fiának, Dávidnak, Rothesay hercegének gyanús halála, amelyet valószínűleg Albany herceg hangszerelt, III. Róbert féltette kisebbik fia, Jakab biztonságát.1406-ban III. Róbert biztonság kedvéért Franciaországba küldte Jakabot, de útközben elfogták az angolok, és a következő 18 évet váltságdíj fejében fogva töltötte.III. Róbert 1406-os halála után régensek uralták Skóciát.Kezdetben Albany hercege volt, majd halála után fia, Murdoch vette át az irányítást.Amikor 1424-ben Skócia végül kifizette a váltságdíjat, a 32 éves James visszatért angol menyasszonyával, és elhatározta, hogy érvényesíteni fogja tekintélyét.Hazatérése után I. Jakab kivégezte az Albany család több tagját, hogy az irányítást a korona kezében központosítsa.A hatalom megszilárdítására tett erőfeszítései azonban egyre növekvő népszerűséghez vezettek, ami 1437-ben történt meggyilkolásával tetőzött.

A 15. század eleje átalakuló időszak volt Skócia történelmében, amelyet I. és II. Jakab uralkodása jellemez.Ezek az uralkodók döntő szerepet játszottak a politikai környezet alakításában, mind belső reformok, mind katonai kampányok révén.Fellépéseik a skót állam fejlődésében kulcsfontosságú szerepet játszó királyi hatalom, feudális konfliktusok és a központosított hatalom megszilárdításának tágabb témáit tükrözték.I. Jakab angliai fogsága 1406 és 1424 között egy jelentős politikai instabilitás idején történt Skóciában.Amíg börtönben volt, az országot régensek uralták, és a nemesi csoportok versengtek a hatalomért, súlyosbítva a kormányzás kihívásait.Hazatérése után I. Jakab eltökéltsége a királyi tekintély érvényesítésére a skót monarchia stabilizálására és megerősítésére irányuló szélesebb körű erőfeszítés részének tekinthető.Bebörtönzése révén betekintést nyerhetett a központosított kormányzás angol modelljébe, amelyet Skóciában próbált utánozni.I. Jakab számos reformot hajtott végre a királyi hatalom növelése és a hatalmas nemesség befolyásának csökkentése érdekében.Ezt az időszakot a központosítottabb kormányzás felé való elmozdulás jellemezte, amely erőfeszítéseket tett a közigazgatás ésszerűsítésére, az igazságszolgáltatás javítására és a fiskális politikák javítására.Ezek a reformok elengedhetetlenek voltak egy erősebb, hatékonyabb monarchia létrehozásához, amely képes egy széttagolt és gyakran viharos birodalmat kormányozni.II. Jakab (1437-1460) uralkodása folytatta a királyi hatalom megszilárdítására irányuló erőfeszítéseket, de rávilágított a hatalmas nemesi családok, például a Douglase-féle állandó kihívásokra is.A II. James és a Douglas család közötti hatalmi harc Skócia történetének kritikus epizódja, illusztrálva a korona és a nemesség közötti folyamatos konfliktust.A Douglase-ok kiterjedt területeikkel és katonai erőforrásaikkal jelentős veszélyt jelentettek a király tekintélyére.II. Jakab katonai hadjáratai a Douglase-ek ellen, beleértve az 1455-ös arkinholmi csatában csúcsosodó jelentős konfliktust is, nem csupán személyes bosszúállások voltak, hanem a hatalom központosításáért folytatott döntő csaták.II. Jakab a Douglase legyőzésével és földjeik hű támogatóinak való újraosztásával jelentősen meggyengítette a feudális struktúrát, amely sokáig uralta a skót politikát.Ez a győzelem hozzájárult ahhoz, hogy az erőviszonyokat határozottabban a monarchia javára tolja el.A skót történelem tágabb kontextusában I. Jakab és II. Jakab tettei részei voltak a centralizációs és államépítési folyamatnak.A nemesség hatalmának megnyirbálására és a korona adminisztratív kapacitásának megerősítésére tett erőfeszítéseik lényeges lépések voltak Skócia feudális társadalomból egy modernebb állammá történő fejlődésében.Ezek a reformok megalapozták a jövő uralkodóinak a centralizációs folyamat folytatását, és hozzájárultak a skót történelem pályájának kialakításához.Ráadásul az 1406 és 1460 közötti időszak a skót politikai élet összetettségét tükrözi, ahol a király tekintélyét folyamatosan megkérdőjelezték hatalmas nemesi családok.I. és II. Jakab sikere a királyi hatalom érvényesítésében és a nemesség befolyásának csökkentésében kulcsfontosságú volt Skócia politikai tájképének átalakításában, megnyitva az utat egy egységesebb és centralizáltabb királyság felé.

A golfnak története van Skóciában, amelyet gyakran a modern játék szülőhelyének tekintenek.A golf skóciai eredete a 15. század elejére tehető.A golfról az első írásos emlék 1457-ben jelent meg, amikor II. Jakab király betiltotta a játékot, mert elvonta a skótok figyelmét a honvédelem szempontjából nélkülözhetetlen íjászat gyakorlásától.Az ilyen tiltások ellenére a golf népszerűsége tovább nőtt.

A 15. század vége és a 16. század eleje jelentős volt Skócia történelmében, amelyet III. Jakab és IV. Jakab uralkodása jellemez.Ezekben az időszakokban folytatódtak a belső konfliktusok és a központosítási erőfeszítések, valamint kulturális előrelépések és katonai ambíciók, amelyek tartós hatással voltak a skót királyságra.III. Jakab 1460-ban gyermekként lépett a trónra, és korai uralkodását fiatal kora miatt a régensség uralta.Ahogy öregedett, és gyakorolni kezdte hatalmát, III. Jakab jelentős kihívásokkal szembesült a nemesség részéről.Uralkodását belső konfliktusok jellemezték, amelyek nagyrészt abból fakadtak, hogy megpróbálta érvényesíteni a királyi hatalmat a hatalmas nemesi családok felett.Elődeitől eltérően III. Jakab küzdött, hogy megtartsa az uralmat a töredezett nemesség felett, ami széles körű elégedetlenséghez és nyugtalansághoz vezetett.III. Jakab képtelen volt hatékonyan irányítani ezeket a nemesi frakciókat, ami több felkelést is eredményezett.Ezek közül a legjelentősebb a saját fia, a leendő IV. Jakab által vezetett lázadás volt 1488-ban. A lázadás a Sauchieburn-i csatában csúcsosodott ki, ahol III. Jakab vereséget szenvedett és meghalt.Bukását annak közvetlen következményeként lehet felfogni, hogy nem sikerült megszilárdítania a hatalmat és kezelni a nemesség versengő érdekeit, ami a skót politikában állandó probléma volt.Ezzel szemben IV. Jakab, aki apja halála után foglalta el a trónt, viszonylagos stabilitást és jelentős kulturális fejlődést hozott Skóciában.IV. Jakab reneszánsz uralkodó volt, aki a művészetek és tudományok pártfogásáról ismert.Uralkodása a skót kultúra virágzását jelentette, az irodalom, az építészet és az oktatás fejlődésével.Megalapította a Royal College of Surgeons-t, és támogatta az Aberdeeni Egyetem létrehozását, tükrözve a tanulás és a kulturális fejlődés iránti elkötelezettségét.IV. Jakab uralkodását ambiciózus katonai törekvések is jellemezték, Skócián belül és kívül egyaránt.Belföldön a Felvidék és a Szigetek feletti hatalmának érvényre juttatására törekedett, folytatva elődeinek erőfeszítéseit e régiók szigorúbb ellenőrzése alá vonására.Katonai ambíciói Skócia határain túlra is kiterjedtek.Arra törekedett, hogy kiterjessze Skócia befolyását Európában, legfőképpen a Franciaországgal kötött szövetségével Anglia ellen, amely a szélesebb Auld-szövetség része.Ez a szövetség és IV. Jakab Franciaország támogatása iránti elkötelezettsége 1513-ban a katasztrofális floddeni csatához vezetett. A Franciaország elleni angol agresszióra válaszul IV. Jakab megszállta Észak-Angliát, hogy szembenézzen a jól felkészült angol hadsereggel.A floddeni csata katasztrofális vereséget okozott Skóciának, IV. Jakab és a skót nemesség nagy részének halálához vezetett.Ez a veszteség nemcsak a skót vezetést tizedelte meg, hanem az országot is sebezhetővé és gyászos állapotba helyezte.

Az 1513 és 1567 közötti időszak kritikus korszak volt a skót történelemben, V. Jakab és Mária, a skótok királynője uralkodása uralta.Ezeket az éveket a királyi hatalom megszilárdítására irányuló jelentős erőfeszítések, bonyolult házassági szövetségek, vallási megrázkódtatások és heves politikai konfliktusok jellemezték.Azok a tettek és kihívások, amelyekkel ezen uralkodók szembesültek, döntő szerepet játszottak Skócia politikai és vallási tájképének kialakításában.V. Jakabnak, aki apja, IV. Jakab 1513-as Flodden-i csatában bekövetkezett halála után csecsemőként került a trónra, a királyi hatalom megszilárdításának ijesztő feladatával kellett szembenéznie egy nemesi frakciókkal és külső fenyegetésekkel teli királyságban.Kisebbsége idején Skóciát régensek kormányozták, ami politikai instabilitáshoz és hatalmi harcokhoz vezetett a nemesség körében.Amikor 1528-ban átvette a teljes irányítást, V. Jakab határozott hadjáratba kezdett a királyi hatalom megerősítésére és a nemesség befolyásának csökkentésére.V. Jakab a hatalom megszilárdítására tett erőfeszítései között szerepelt egy sor olyan intézkedés, amely a kormányzás központosítását és a nagyhatalmú nemesi családok autonómiájának megfékezését célozta.Adók kivetésével és a lázadó nemesektől a földek elkobzásával növelte a királyi bevételeket.V. Jakab az igazságszolgáltatási rendszer fejlesztésére is törekedett, hatékonyabbá és pártatlanabbá téve azt, kiterjesztve a királyi befolyást a helységekre.1538-ban Guise Máriával kötött házassága tovább erősítette pozícióját, Skóciát Franciaországhoz igazította, és megerősítette politikai pozícióját.Ezen erőfeszítések ellenére V. Jakab uralkodása tele volt kihívásokkal.A király folyamatos ellenállásba ütközött a hatalmas nemesek részéről, akik vonakodtak lemondani hagyományos kiváltságaikról.Ráadásul agresszív adópolitikája és a királyi igazságszolgáltatás érvényesítésére tett kísérletei gyakran nyugtalanságokhoz vezetett.V. Jakab halála 1542-ben, a Solway Moss-i csatában elszenvedett skót vereséget követően, a királyságot a politikai instabilitás újabb időszakába sodorta.Halálával csecsemő lányát, Máriát, a skót királynőt hagyta örökösként, hatalmi vákuumot teremtve, amely fokozta a frakciókonfliktusokat.Mária, a skótok királynője egy viharos királyságot örökölt, és uralkodását drámai események sorozata jellemezte, amelyek mélyen érintették Skóciát.Franciaországban nevelkedett és feleségül vette a Dauphint, akiből II. Ferenc lett. Mária 1561-ben fiatal özvegyként tért vissza Skóciába. Uralkodását az akkori összetett politikai és vallási tájon való eligazodásra irányuló erőfeszítések jellemezték.A protestáns reformáció eluralkodott Skóciában, ami mély megosztottsághoz vezetett a katolikusok és a protestánsok között.Marynek 1565-ben kötött házassága Henry Stuarttal, Lord Darnley-vel eredetileg az volt, hogy megerősítse igényét az angol trónra.A szakszervezet azonban gyorsan megromlott, ami erőszakos és politikailag destabilizáló események sorozatához vezetett, beleértve Darnley 1567-es meggyilkolását. Mary későbbi házassága James Hepburnnel, Bothwell grófjával, akit széles körben gyanítottak azzal, hogy részt vett Darnley halálában, tovább rontotta politikai életét. támogatás.A vallási konfliktusok állandó kihívást jelentettek Mária uralkodása alatt.Mint katolikus uralkodó egy túlnyomórészt protestáns országban, jelentős ellenállásba ütközött a protestáns nemesek és reformerek, köztük John Knox részéről, akik hevesen ellenezték politikáját és hitét.A katolikus és protestáns frakciók közötti feszültség folyamatos nyugtalanságokhoz és hatalmi harcokhoz vezetett.Mária viharos uralkodása 1567-ben csecsemő fia, VI. Jakab javára és bebörtönzésével tetőzött.Angliába menekült, hogy védelmet keressen unokatestvérétől, I. Erzsébettől, de ehelyett 19 évre bebörtönözték, mert félt katolikus befolyásától és az angol trónköveteléstől.Mary lemondásával véget ért egy viharos fejezet a skót történelemben, amelyet heves politikai és vallási viszályok jellemeztek.

A 16. század során Skócia protestáns reformáción ment keresztül, és a nemzeti egyházat egy túlnyomórészt kálvinista, presbiteriánus felfogású Kirkké változtatta, jelentősen csökkentve a püspökök jogkörét.A század elején Luther Márton és Kálvin János tanításai hatással voltak Skóciára, különösen olyan skót tudósokon keresztül, akik kontinentális egyetemeken tanultak.Patrick Hamilton evangélikus prédikátort eretnekség miatt 1528-ban kivégezték St. Andrews-ban. A Zwingli által befolyásolt George Wishart 1546-os kivégzése Beaton bíboros parancsára tovább haragította a protestánsokat.Wishart támogatói röviddel ezután meggyilkolták Beatont, és elfoglalták St. Andrews kastélyát.A kastélyt egy évig őrizték, mielőtt francia segítséggel legyőzték.A túlélőket, köztük John Knox káplánt, arra ítélték, hogy gályarabként szolgáljanak Franciaországban, ezzel szítanak haragot a franciák ellen, és protestáns mártírokat szültek.A korlátozott tolerancia és a külföldre száműzött skótok és protestánsok befolyása elősegítette a protestantizmus elterjedését Skóciában.1557-ben a kongregáció urai néven ismert lírek egy csoportja elkezdte politikailag képviselni a protestáns érdekeket.A francia szövetség összeomlása és az angol beavatkozás 1560-ban lehetővé tette a protestánsok egy kicsi, de befolyásos csoportja számára, hogy reformokat kényszerítsen a skót egyházra.Abban az évben a parlament elfogadott egy hitvallást, amely elutasította a pápai tekintélyt és a misét, miközben a fiatal Mária, a skótok királynője még Franciaországban tartózkodott.John Knox, aki megszökött a gályákból, és Kálvin alatt tanult Genfben, a reformáció vezéralakja lett.Knox hatására a megreformált Kirk presbiteriánus rendszert alkalmazott, és elvetette a középkori egyház sok bonyolult hagyományát.Az új Kirk felhatalmazta a helyi urakat, akik gyakran ellenőrizték a papi kinevezéseket.Noha az ikonoklaszma széles körben előfordult, általában rendezett volt.A túlnyomórészt katolikus lakosság ellenére, különösen a Felföldön és a szigeteken, a Kirk fokozatosan megtérés és megszilárdulás folyamatába kezdett, viszonylag csekély üldöztetéssel a többi európai reformációhoz képest.A nők aktívan részt vettek a korszak vallási hevületében.A kálvinizmus egalitárius és érzelmi vonzereje férfiakat és nőket egyaránt vonzott.Alasdair Raffe történész megjegyzi, hogy a férfiakat és a nőket egyformán valószínűnek tartották a kiválasztottak között, elősegítve a nemek közötti és a házasságon belüli szoros, jámbor kapcsolatokat.A laikusok új vallási szerepekre tettek szert, különösen az imatársaságokban, ami jelentős változást jelez vallási elkötelezettségükben és társadalmi befolyásukban.

A Koronák Uniója VI. Skócia Jakabnak I. Jakab néven Anglia trónjára lépése volt, amely gyakorlatilag egyesítette a két birodalmat egy uralkodó alatt 1603. március 24-én. Ez I. Erzsébet, az utolsó Tudor uralkodó halálát követte.Az unió dinasztikus volt, Anglia és Skócia különálló entitások maradtak annak ellenére, hogy Jakab új császári trónt próbált létrehozni.A két királyságon osztozott egy uralkodó, aki az 1707-es egyesülési törvényekig irányította bel- és külpolitikájukat, kivéve az 1650-es évek köztársasági interregnumát, amikor Oliver Cromwell nemzetközössége átmenetileg egyesítette őket.A skóciai IV. Jakab 16. század elején kötött házassága Margaret Tudorral, VII. Henrik angol lányával, a nemzetek közötti ellenségeskedések véget vetve, és a Stuartokat Anglia utódlási sorába juttatta.Ez a béke azonban rövid életű volt, kiújultak a konfliktusok, mint például az 1513-as floddeni csata. A 16. század végén, amikor a Tudor-vonal a kihalás közelébe került, a skót VI. Jakab I. Erzsébet legelfogadhatóbb örököse lett.1601-től angol politikusok, különösen Sir Robert Cecil, titokban leveleztek Jamesszel, hogy biztosítsák a zökkenőmentes utódlást.Erzsébet 1603. március 24-i halála után Jakabot tiltakozás nélkül királlyá kiáltották ki Londonban.Londonba utazott, ahol lelkesen fogadták, bár Skóciába csak egyszer, 1617-ben tért vissza.James ambíciója, hogy Nagy-Britannia királya legyen, ellenállásba ütközött az angol parlament részéről, amely vonakodott a két királyság teljes egyesítésétől.Ennek ellenére Jakab 1604-ben egyoldalúan felvette a Nagy-Britannia királya címet, bár ezt mind az angol, mind a skót parlament csekély lelkesedéssel fogadta.1604-ben mindkét parlament biztosokat nevezett ki egy tökéletesebb unió feltárására.Az Unió Bizottsága némi előrelépést ért el olyan kérdésekben, mint a határtörvények, a kereskedelem és az állampolgárság.A szabad kereskedelem és az egyenlő jogok azonban vita tárgyát képezték, és attól tartottak, hogy a skótok Angliába vándorolnak munkahelyekkel.Az unió után születettek, post nati néven ismert jogi státuszát Kálvin ügyében (1608) határozták meg, amely tulajdonjogot biztosított a király összes alattvalójának az angol közjog szerint.A skót arisztokraták magas pozíciókat kerestek az angol kormányban, és gyakran szembesültek az angol udvaroncok megvetésével és szatírájával.Skóciában is erősödött az angolellenesség, az angolokat kritizáló irodalmi művek.1605-re világossá vált, hogy a kölcsönös makacsság miatt lehetetlen a teljes egyesülés megvalósítása, és James egyelőre elvetette az ötletet, remélve, hogy az idő megoldja a problémákat.

A három királyság háborúja, más néven brit polgárháború, növekvő feszültségekkel kezdődött I. Károly korai uralkodása alatt. Politikai és vallási konfliktusok bontakoztak ki Angliában , Skóciában és Írországban , amelyek mindegyike Károly uralma alatt állt.Károly hitt a királyok isteni jogában, ami összeütközésbe került a parlamenti képviselők alkotmányos monarchia felé irányuló törekvésével.Vallási viták is dúltak, az angol puritánok és a skót Szövetségek ellenezték Károly anglikán reformjait, míg az ír katolikusok a diszkrimináció megszüntetésére és a nagyobb önkormányzásra törekedtek.A szikra Skóciában az 1639-1640-es püspöki háborúval lobbant fel, ahol a Szövetségek ellenálltak Károly anglikán gyakorlatok érvényesítési kísérleteinek.Skócia irányítását megszerezve Észak-Angliába vonultak, precedenst teremtve ezzel a további konfliktusokra.Ezzel egy időben 1641-ben az ír katolikusok lázadást indítottak a protestáns telepesek ellen, amely gyorsan etnikai konfliktusba és polgárháborúba fajult.Angliában a küzdelem 1642 augusztusában, az első angol polgárháború kitörésével tetőzött.A királyhoz hű royalisták összecsaptak a parlamenti képviselőkkel és skót szövetségeseikkel.1646-ra Charles megadta magát a skótoknak, de az engedmények megtagadása új harcokhoz vezetett az 1648-as második angol polgárháborúban. A parlamenti képviselők az új modellhadsereg vezetésével legyőzték a királypártiakat és a skót támogatók egy csoportját Elkötelezettek.A parlamenti képviselők, akik elhatározták, hogy véget vetnek Károly uralkodásának, megtisztították a parlamentet támogatóitól, és 1649 januárjában kivégezték a királyt, jelezve ezzel az Angol Nemzetközösség létrejöttét.Oliver Cromwell központi figuraként jelent meg, aki Írország és Skócia leigázására indított kampányokat vezette.A Nemzetközösség erői könyörtelenek voltak, elkobozták a katolikus földeket Írországban, és leverték az ellenállást.Cromwell uralma köztársaságot hozott létre a Brit-szigeteken, katonai kormányzókkal Skóciában és Írországban.A Nemzetközösség alatti egységnek ez az időszaka azonban feszültségekkel és felkelésekkel teli volt.Cromwell 1658-ban bekövetkezett halála instabilitásba sodorta a Nemzetközösséget, George Monck tábornok pedig Skóciából Londonba vonult, megnyitva az utat a monarchia helyreállítása előtt.1660-ban II. Károlyt meghívták, hogy térjen vissza királyként, ezzel véget ért a Nemzetközösség és a Három Királyság háborúja.A monarchia helyreállt, de a konfliktusoknak maradandó hatásai voltak.A királyok isteni joga gyakorlatilag megszűnt, és a katonai uralom iránti bizalmatlanság mélyen bevésődött a brit tudatba.A politikai környezet örökre megváltozott, megteremtve a terepet az alkotmányos monarchia és a demokratikus elvek előtt, amelyek az elkövetkező évszázadokban kialakulnak.

A skóciai dicsőséges forradalom része volt az 1688-as tágabb forradalomnak, amely VII. és II. Jakab helyébe lépett lányával, II. Máriával és férjével, III. Vilmossal, mint Skócia és Anglia közös uralkodói.Annak ellenére, hogy Skócia és Anglia egy uralkodón osztozott, külön jogi személyek voltak, és az egyik döntései nem kötötték a másikat.A forradalom megerősítette a parlamenti fennhatóságot a korona felett, és megalapította a skót egyházat presbiteriánusként.Jakab 1685-ben jelentős támogatással lett király, de katolicizmusa ellentmondásos volt.Amikor Anglia és Skócia parlamentje megtagadta a katolikusokra vonatkozó korlátozások megszüntetését, Jakab rendelettel uralkodott.Katolikus örökösének születése 1688-ban polgári zavart váltott ki.Az angol politikusok koalíciója felkérte Orániai Vilmost, hogy lépjen közbe, és 1688. november 5-én Vilmos partra szállt Angliában.James december 23-án Franciaországba menekült.Annak ellenére, hogy Skócia minimális mértékben vett részt a Williamnek szóló kezdeti meghívásban, a skótok mindkét oldalon kiemelkedőek voltak.A Skót Titkos Tanács felkérte Williamet, hogy járjon el régensként a birtokok konventjének megkötéséig, amely 1689 márciusában ülésezett az ügy rendezése érdekében.Vilmost és Máriát 1689 februárjában Anglia közös uralkodóivá nyilvánították, és hasonló megállapodást kötöttek Skóciával is márciusban.Míg Angliában a forradalom gyors és viszonylag vértelen volt, Skóciában jelentős nyugtalanság volt tapasztalható.Jakab támogatásának felemelkedése áldozatokat okozott, és a jakobitizmus politikai erőként megmaradt.A skót egyezmény kimondta, hogy Jakab 1689. április 4-én elveszítette a trónt, és a jogkövetelésről szóló törvény megteremtette a parlamenti hatalmat a monarchia felett.Az új skót kormány kulcsfigurái közé tartozik Lord Melville és Earl of Stair.A parlament holtpontra jutott a vallási és politikai kérdésekben, de végül eltörölte a skót egyház püspökségét, és megszerezte az irányítást a törvényhozási programja felett.A vallási egyezség vitás volt, a radikális presbiteriánusok uralták a Közgyűlést, és több mint 200 konformista és püspöki lelkészt távolítottak el.Vilmos megpróbálta egyensúlyba hozni a toleranciát a politikai szükségszerűséggel, visszaállítva néhány minisztert, akik elfogadták őt királynak.A jakobita ellenállás kitartott Dundee vikomt vezetésével, de a Killiecrankie-i és a Cromdale-i csata után nagyrészt elfojtották.A skóciai dicsőséges forradalom megerősítette a presbiteriánus dominanciát és a parlamenti felsőbbrendűséget, de sok episzkopálist elidegenített, és hozzájárult a jakobiták folyamatos zavargásához.Hosszú távon ezek a konfliktusok megnyitották az utat az 1707-es egyesülési törvények előtt, amelyek létrehozták Nagy-Britanniát, és megoldották az utódlás és a politikai egység kérdéseit.

Az 1689-es jakobita felkelés kulcsfontosságú konfliktus volt a skót történelemben, elsősorban a Felföldön vívták, és VII. Jakab visszahelyezése volt a trónra, miután az 1688-as dicsőséges forradalom leváltotta. Ez a felkelés volt az első a jakobiták azon erőfeszítései közül, amelyek célja, hogy visszaállítsák Stuart-ház, amely a 18. század végére nyúlik vissza.VII. Jakab katolikus vallása ellenére 1685-ben széles támogatással került hatalomra.Uralkodása ellentmondásos volt, különösen a protestáns Angliában és Skóciában.Politikája és katolikus örökösének 1688-as születése sokakat ellene fordított, ami Orange Vilmos felkéréséhez vezetett, hogy lépjen közbe.William 1688 novemberében partra szállt Angliában, James pedig decemberben Franciaországba menekült.1689 februárjára Vilmost és Máriát Anglia közös uralkodóivá nyilvánították.Skóciában a helyzet összetett volt.1689 márciusában egy skót konventet hívtak össze, amelyre nagy hatással voltak a Jakabot ellenző száműzött presbiteriánusok.Amikor James küldött egy levelet, amelyben engedelmességet követelt, az csak megszilárdította az ellenállást.A konvent véget vetett Jakab uralkodásának, és megerősítette a skót parlament hatalmát.A felemelkedés John Graham, Dundee vikomt vezetésével kezdődött, aki a hegyvidéki klánokat tömörítette.Az 1689. júliusi Killiecrankie-nál aratott jelentős győzelem ellenére Dundee-t megölték, meggyengítve a jakobitákat.Utódja, Alexander Cannon az erőforrások hiánya és a belső megosztottság miatt küszködött.A fő konfliktusok közé tartozott a Blair-kastély ostroma és a dunkeldi csata, amelyek nem bizonyultak meggyőzőnek a jakobiták számára.A Hugh Mackay, majd Thomas Livingstone vezette kormányerők módszeresen felszámolták a jakobiták erődítményeit.A jakobita csapatok döntő veresége Cromdale-nél 1690 májusában a lázadás tényleges végét jelentette.A konfliktus formálisan a glencoe-i mészárlással ért véget 1692 februárjában, a sikertelen tárgyalásokat és a felvidéki hűség biztosítására tett kísérleteket követően.Ez az esemény rávilágított a lázadás utáni megtorlások kemény valóságára.Ezt követően Vilmos presbiteriánus támogatására támaszkodott a püspöki hivatal megszüntetéséhez vezetett a skót egyházban.Sok kitelepített lelkészt később visszaengedtek, míg egy jelentős frakció megalakította a Skót Püspöki Egyházat, és továbbra is támogatta a jakobita ügyeket a jövőbeli felkelésekben.

Az 1706-os és 1707-es egyesülési törvény két mérföldkőnek számító jogszabály volt, amelyet Anglia és Skócia parlamentje fogadott el.Úgy tervezték, hogy a két különálló királyságot egyetlen politikai egységbe vonják össze, létrehozva a Nagy-Britannia Királyságát.Ez az Unióról szóló szerződést követte, amelyről mindkét parlamentet képviselő biztosok 1706. július 22-én állapodtak meg. Ezek az 1707. május 1-jén hatályba lépett törvények az angol és a skót parlamentet Nagy-Britannia parlamentjévé egyesítették, amelynek székhelye a palotában található. a londoni Westminsterből.Anglia és Skócia egyesülésének gondolata az 1603-as Koronák Uniója óta felmerült, amikor a skót VI. Jakab I. Jakab néven örökölte az angol trónt, és személyében egyesítette a két koronát.Annak ellenére, hogy a két birodalmat egyetlen királysággá akarta egyesíteni, a politikai és vallási különbségek megakadályozták a formális egyesülést.A kezdeti próbálkozások 1606-ban, 1667-ben és 1689-ben, hogy parlamenti aktusokkal egységes államot hozzanak létre, kudarcot vallottak.Csak a 18. század elején vált mindkét ország politikai légköre kedvezõvé az egyesüléshez, mindegyiket más-más motiváció vezérelte.Az egyesülési aktusok háttere összetett volt.1603 előtt Skóciának és Angliának külön uralkodói voltak, és gyakran ellentétes érdekei voltak.VI. Jakab angol trónra lépése perszonáluniót hozott, de külön jogi és politikai rendszert tartott fenn.James egységes királyság iránti vágya mindkét parlament ellenállásba ütközött, különösen az angolok részéről, akik féltek az abszolutista kormányzástól.Az egységes egyház létrehozására tett erőfeszítések szintén kudarcot vallottak, mivel a skót kálvinista egyház és az angliai episzkopális egyház közötti vallási különbségek túlságosan jelentősek voltak.A három királyság háborúja (1639–1651) tovább bonyolította a kapcsolatokat, a püspöki háborút követően Skócia presbiteriánus kormánnyal alakult ki.A későbbi polgárháborúk ingadozó szövetségeket hoztak létre, és Oliver Cromwell Nemzetközösségében csúcsosodtak ki, amely átmenetileg egyesítette az országokat, de II. Károly 1660-as helyreállításával feloszlott.A gazdasági és politikai feszültségek a 17. század végén is fennmaradtak.Skócia gazdaságát súlyosan érintették az angol navigációs törvények és a hollandokkal vívott háborúk, ami sikertelen kereskedelmi engedményekre irányuló tárgyalási kísérletekhez vezetett.Az 1688-as dicsőséges forradalom, amelynek során Orániai Vilmos váltotta fel VII. Jakabot, tovább feszült a kapcsolatokon.Az, hogy a skót parlament 1690-ben eltörölte a püspökséget, sokakat elidegenített, megosztottság magvait vetve el, amelyek később hatással voltak a szakszervezeti vitákra.Az 1690-es évek végét súlyos gazdasági nehézségek jellemezték Skóciában, amelyet súlyosbított a katasztrofális Darien-séma, egy ambiciózus, de kudarcba fulladt kísérlet egy skót gyarmat létrehozására Panamában.Ez a kudarc megbénította a skót gazdaságot, elkeseredettséget keltve, ami egyesek számára vonzóbbá tette az unió gondolatát.A politikai helyzet megérett a változásra, mivel úgy tűnt, hogy a gazdasági fellendülés egyre inkább a politikai stabilitáshoz és az angol piacokhoz való hozzáféréshez kötődik.A 18. század elején a gazdasági szükségszerűség és a politikai manőverezés vezérelve újult erőfeszítéseket tettek az unióra.Az angol parlament 1705-ös idegentörvénye súlyos szankciókkal fenyegette Skóciát, hacsak nem kezd tárgyalásokat az unióról.Ez a cselekmény, a gazdasági ösztönzők és a politikai nyomás mellett, a skót parlamentet megegyezésre késztette.A Skócián belüli jelentős ellenállás ellenére, ahol sokan saját elitjük árulásaként tekintették az uniót, a törvényeket elfogadták.Az unionisták azzal érveltek, hogy az Angliával való gazdasági integráció létfontosságú Skócia jólétéhez, míg az unióellenesek a szuverenitás elvesztésétől és a gazdasági leigázástól tartottak.Végül az uniót formalizálták, egyetlen brit államot hozott létre egységes parlamenttel, ami mindkét nemzet számára egy új politikai és gazdasági korszak kezdetét jelentette.

Az 1707-es Unió népszerűtlensége által vezérelt jakobitizmus újjáéledésének első jelentős kísérlete 1708-ban volt, amikor James Francis Edward Stuart, az Öreg színlelőként ismert, egy 6000 fős francia flottával megpróbálta megszállni Nagy-Britanniát.A Királyi Haditengerészet meghiúsította ezt az inváziót, megakadályozva a csapatok partraszállását.Még 1715-ben, Anna királynő halála és I. György, az első hannoveri király csatlakozása után hatalmas erőfeszítés következett.Ez a „Tizenöt” nevű felkelés egyidejű lázadásokat tervezett Walesben, Devonban és Skóciában.A kormány letartóztatásai azonban megakasztották a déli terveket.Skóciában John Erskine, Mar grófja, akit Bobbin' John néven ismertek, összegyűjtötte a jakobita klánokat, de nem bizonyult hatékony vezetőnek.Mar elfoglalta Perthet, de nem sikerült kiszorítania az Argyll herceg vezetése alatt álló kisebb kormányerőt a Stirling-síkságon.Mar hadseregének egy része egyesítette erőit az észak-angliai és dél-skóciai felkelések során, és beverekedte magát Angliába.A prestoni csatában azonban vereséget szenvedtek, és 1715. november 14-én megadták magukat. Egy nappal korábban Mar nem tudta legyőzni Argyllt a Sheriffmuir-i csatában.James túl későn ért partra Skóciában, és látva ügyük reménytelenségét, visszamenekült Franciaországba.Egy későbbi jakobita próbálkozás spanyol támogatással 1719-ben szintén kudarccal végződött a Glen Shiel-i csatában.1745-ben egy másik jakobita felkelés, a „ Negyvenötök” néven kezdődött, amikor Charles Edward Stuart, az ifjú színlelő vagy Bonnie Charlie herceg partra szállt Eriskay szigetén a Külső-Hebridákon.A kezdeti vonakodás ellenére több klán csatlakozott hozzá, és korai sikerei között szerepelt Edinburgh elfoglalása és a kormányhadsereg legyőzése a Prestonpans-i csatában.A jakobita hadsereg előrenyomult Angliába, elfoglalta Carlisle-t és elérte Derbyt.A jakobita vezetés azonban jelentős angol támogatás nélkül és két összetartó angol sereggel szemben Skóciába vonult vissza.Charles vagyona megfogyatkozott, ahogy a Whig-támogatók visszaszerezték Edinburgh irányítását.Miután nem sikerült bevennie Stirlinget, észak felé vonult vissza Inverness felé, Cumberland hercege üldözve.A kimerült jakobita hadsereg 1746. április 16-án Cullodennél szembeszállt Cumberlanddal, ahol döntő vereséget szenvedtek.Charles 1746 szeptemberéig Skóciában bujkált, amikor Franciaországba szökött.Ezt a vereséget követően brutális megtorlások indultak támogatói ellen, és a jakobita ügy elvesztette a külföldi támogatást.A száműzött udvart kiszorították Franciaországból, és az Öreg színlelő 1766-ban halt meg. Az Ifjú színlelő 1788-ban, bátyja, York bíborosa, Henry pedig 1807-ben halt meg, a jakobita ügy végét jelezve.

A skót felvilágosodást, a figyelemre méltó szellemi és tudományos eredményeket elérő időszakot a 18. században és a 19. század elején Skóciában egy erős oktatási hálózat, valamint a szigorú megbeszélések és viták kultúrája táplálta.A 18. századra Skócia plébániai iskolákkal és öt egyetemmel büszkélkedhetett az Alföldön, elősegítve az intellektuális növekedést elősegítő környezetet.Az olyan szellemi összejövetelek, mint a The Select Society és a The Poker Club Edinburgh-ban, valamint a skóciai ősi egyetemeken folytatott megbeszélések központi szerepet játszottak ebben a kultúrában.Az emberi értelmet és az empirikus bizonyítékokat hangsúlyozva a skót felvilágosodás gondolkodói nagyra értékelték a fejlődést, az erényt és a gyakorlati előnyöket az egyének és a társadalom számára.Ez a pragmatikus megközelítés különböző területeken, köztük a filozófiában, a politikai gazdaságtanban, a mérnöki tudományokban, az orvostudományban, a geológiában és még sok más területen is előrelépést hozott.Ennek az időszaknak a nevezetes alakjai többek között David Hume, Adam Smith, James Hutton és Joseph Black voltak.A felvilágosodás hatása Skócián túlra is kiterjedt, mivel nagyra becsülték a skót eredményeket, és eszméit a skót diaszpórán és a külföldi diákokon keresztül terjesztették.Az 1707-es unió Angliával, amely feloszlatta a skót parlamentet, de érintetlenül hagyta a jogi, vallási és oktatási intézményeket, hozzájárult egy új középosztálybeli elit kialakításához, amely előremozdította a felvilágosodást.Gazdaságilag Skócia 1707 után kezdte megszüntetni a vagyoni különbséget Angliához képest.A mezőgazdasági fejlesztések és a nemzetközi kereskedelem, különösen az amerikai kontinensen, fellendítette a jólétet, és Glasgow dohánykereskedelmi központtá vált.A bankszektor is bővült, olyan intézmények, mint a Bank of Scotland és a Royal Bank of Scotland támogatták a gazdasági növekedést.Skócia oktatási rendszere kulcsszerepet játszott.A plébániai iskolák hálózata és öt egyetem adott alapot a szellemi fejlődéshez.A 17. század végére a legtöbb alföldi területen működtek plébániai iskolák, bár a Felvidék lemaradt.Ez az oktatási hálózat elősegítette a társadalmi mobilitásba és a műveltségbe vetett hitet, hozzájárulva Skócia intellektuális dinamizmusához.A skóciai felvilágosodás a könyvek és az értelmiségi társaságok körül forgott.Az olyan klubok, mint a The Select Society és a The Poker Club Edinburgh-ban, valamint a Political Economy Club Glasgow-ban, elősegítették a szellemi cserét.Ez a hálózat támogatta a liberális kálvinista, newtoni és „design”-orientált kultúrát, amely kulcsfontosságú volt a felvilágosodás fejlődésében.A skót felvilágosodás gondolkodása számos területet erősen befolyásolt.Francis Hutcheson és George Turnbull filozófiai alapokat raktak le, míg David Hume empirizmusa és szkepticizmusa formálta a modern filozófiát.Thomas Reid józan ész realizmusa a tudományos fejleményeket a vallásos meggyőződéssel kívánta összeegyeztetni.Az irodalom virágzott olyan alakokkal, mint James Boswell, Allan Ramsay és Robert Burns.Adam Smith "A nemzetek gazdagsága" című műve lefektette a modern közgazdaságtan alapjait.A szociológia és az antropológia fejlődése, amelynek élén olyan gondolkodók álltak, mint James Burnett, feltárták az emberi viselkedést és a társadalmi fejlődést.A tudományos és orvosi ismeretek is gyarapodtak.Az olyan figurák, mint Colin Maclaurin, William Cullen és Joseph Black jelentős mértékben hozzájárultak.James Hutton geológiai munkája megkérdőjelezte a Föld korával kapcsolatos uralkodó elképzeléseket, és Edinburgh az orvosképzés központjává vált.Az először Edinburgh-ban megjelent Encyclopædia Britannica a felvilágosodás messzemenő hatását szimbolizálta, és világszerte létfontosságú referenciaművé vált.A kulturális hatás kiterjedt az építészetre, a művészetre és a zenére is, amihez olyan építészek, mint Robert Adam és művészek, mint Allan Ramsay is jelentős mértékben hozzájárultak.A skót felvilágosodás hatása a 19. századig is megmaradt, és hatással volt a brit tudományra, irodalomra és azon túl is.Politikai elképzelései hatással voltak az amerikai alapító atyákra, és a józan ész realizmusának filozófiája formálta a 19. századi amerikai gondolkodást.

Skóciában az ipari forradalom a 18. század közepétől a 19. század végéig jelentős átmenetet jelentett az új gyártási eljárások felé és a gazdasági terjeszkedés felé.Skócia és Anglia 1707-es politikai unióját a nagyobb piacok ígérete és a növekvő Brit Birodalom vezérelte.Ez a szakszervezet arra ösztönözte a dzsentrit és a nemességet, hogy fejlesszék a mezőgazdaságot, új növényeket és tartási területeket vezessenek be, fokozatosan felváltva a hagyományos kifutórendszert.Az unió gazdasági előnyei lassan jelentkeztek.A haladás azonban nyilvánvaló volt az olyan területeken, mint az Angliával folytatott vászon- és szarvasmarha-kereskedelem, a katonai szolgálatból származó bevételek és az 1740 után Glasgow által uralt virágzó dohánykereskedelem. Az amerikai kereskedelemből származó nyereség arra késztette a glasgow-i kereskedőket, hogy különféle iparágakba fektessenek be, például textil-, vas-, szén, cukor és egyebek, megalapozva a város 1815 utáni ipari fellendülését.A 18. században a lenipar volt Skócia vezető ágazata, amely megteremtette a terepet a jövő gyapot-, juta- és gyapjúiparának.A kuratórium támogatásával a skót ágynemű versenyképessé vált az amerikai piacon, amelyet a gyártás minden szakaszát irányító kereskedő vállalkozók vezettek.A 19. század gyors gazdasági fejlődésében döntő szerepet játszott a rugalmasságáról és dinamizmusáról ismert skót bankrendszer.Kezdetben a nyugati központú gyapotipar uralta Skócia ipari táját.Az amerikai polgárháború 1861-ben bekövetkezett megszakítása a nyerspamut-ellátásban azonban a diverzifikációt ösztönözte.Az 1828-as vasolvasztó forrófúvás feltalálása forradalmasította a skót vasipart, és Skóciát a mérnöki, a hajóépítési és a mozdonygyártás központi szerepévé tette.A 19. század végére az acélgyártás nagymértékben kiszorította a vastermelést.A skót vállalkozók és mérnökök a bőséges szénkészletek felé fordultak, ami előrelépéshez vezetett a mérnöki iparban, a hajógyártásban és a mozdonyépítésben, 1870 után az acél váltotta fel a vasat. Ez a diverzifikáció Skóciát a mérnöki és nehézipar központjává tette.A szénbányászat egyre jelentősebbé vált, otthonokat, gyárakat és gőzgépeket, köztük mozdonyokat és gőzhajókat táplálva.1914-re 1 000 000 szénbányász volt Skóciában.A korai sztereotípiák brutálisnak és társadalmilag elszigeteltnek festették a skót colliereket, de életmódjuk, amelyet a férfiasság, az egalitarizmus, a csoportszolidaritás és a radikális munkaerő-támogatás jellemez, mindenhol jellemző volt a bányászokra.1800-ra Skócia Európa leginkább urbanizált társadalmai közé tartozott.Glasgow, amelyet London után a "Birodalom második városaként" ismertek, a világ egyik legnagyobb városa lett.Dundee modernizálta kikötőjét, és kulcsfontosságú ipari és kereskedelmi központtá vált.A gyors ipari fejlődés gazdagságot és kihívásokat is hozott.A túlzsúfoltság, a magas csecsemőhalandóság és az emelkedő tuberkulózisarány rávilágított a nem megfelelő lakhatás és közegészségügyi infrastruktúra miatti rossz életkörülményekre.Az iparág tulajdonosai és kormányzati programok erőfeszítéseket tettek a lakhatás javítására és a munkásosztály önsegélyező kezdeményezéseinek támogatására.

A felvidéki klánrendszer régóta kihívást jelentett a skót uralkodók számára, már a 17. századot megelőzően.VI. Jakab erőfeszítései az irányítás megszerzésére magukban foglalták Iona Statutes of Iona-t, amely a klánvezetők szélesebb skót társadalomba való integrálását célozta.Ezzel megkezdődött egy fokozatos átalakulás, ahol a 18. század végére a klánfőnökök inkább kereskedelmi földesuraknak, nem pedig pátriárkáknak tekintették magukat.Kezdetben a bérlők természetbeni bérleti díjat fizettek, és a lakbéremelések gyakoribbá váltak.Az 1710-es években Argyll hercegei elkezdték elárverezni a földbérleteket, és ezt 1737-re teljesen végrehajtották, felváltva a hagyományos dùthchas elvet, amely megkövetelte a klánfőnököktől, hogy földet biztosítsanak tagjaiknak.Ez a kereskedelmi kilátás elterjedt a felvidéki elit körében, de bérlőik nem osztották.A klánfőnökök beilleszkedése a skót és a brit társadalomba sokakat arra késztetett, hogy jelentős adósságokat halmoztak fel.Az 1770-es évektől könnyebbé vált a felvidéki birtokokkal szembeni kölcsönfelvétel, és a gyakran a Felvidéken kívülről érkező hitelezők gyorsan elzárták a nemteljesítést.Ez a rossz pénzügyi gazdálkodás sok felvidéki birtok eladásához vezetett 1770 és 1850 között, és a birtokeladások csúcsa ennek az időszaknak a vége felé következett be.Az 1745-ös jakobita lázadás a felvidéki klánok katonai jelentőségének rövid újjáéledését jelentette.A cullodeni vereséget követően azonban a klánvezetők gyorsan folytatták átállásukat kereskedelmi földesurakká.Ezt az elmozdulást felgyorsították a lázadás utáni büntető törvények, mint például az 1746-os Heritable Jurisdictions Act, amely a bírói hatalmat a klánfőnökökről a skót bíróságokra ruházta át.TM Devine történész azonban óva int attól, hogy a klánság összeomlását kizárólag ezeknek az intézkedéseknek tulajdonítsák, megjegyezve, hogy a Felföldön jelentős társadalmi változások az 1760-as és 1770-es években kezdődtek, az iparosodó Alföld piaci nyomása miatt.Az 1745-ös lázadás következményeként a jakobita lázadók 41 ingatlanát elveszítették a Koronának, amelyek többségét elárverezték a hitelezők fizetésére.1752 és 1784 között tizenhármat megtartott és kezelt a kormány. Az 1730-as években, Argyll hercegei által végrehajtott változások sok harcost kiszorítottak, ez a tendencia az 1770-es évektől vált politikává a Felvidéken.A 19. század elejére a tackmanok nagyrészt eltűntek, sokan kivándoroltak bérlőikkel Észak-Amerikába, és magukkal vitték tőkéjüket és vállalkozói szellemüket.1760 és 1850 között a mezőgazdasági fejlesztések végigsöpörtek a Felföldön, ami a hírhedt felvidéki kiürítésekhez vezetett.Ezek a kilakoltatások regionálisan eltérőek voltak: a keleti és déli Felvidéken a közösségi mezőgazdasági településeket nagyobb zártgazdaságok váltották fel.Északon és nyugaton, beleértve a Hebridákat is, raktározó közösségek jöttek létre, mivel a földeket átcsoportosították a nagy pásztorbirkafarmok számára.A lakóhelyüket elhagyni kényszerült bérlők part menti hordárokba vagy rossz minőségű földekre költöztek.A juhtenyésztés jövedelmezősége nőtt, ami a magasabb bérleti díjakat támogatta.Egyes raktározó közösségek a moszatiparban vagy a halászatban dolgoztak, és a kis raktérméretek biztosították, hogy további munkát keressenek.Az 1846-os felvidéki burgonyaéhség súlyosan érintette a raktározó közösségeket.1850-re a jótékonysági segélyakciók megszűntek, a kivándorlást pedig a földesurak, a jótékonysági szervezetek és a kormány támogatta.1846 és 1856 között közel 11 000 ember kapott segélyutat, és sokkal többen vándoroltak ki önállóan vagy segítséggel.Az éhínség körülbelül 200 000 embert sújtott, és sokan, akik hátramaradtak, egyre inkább az ideiglenes migrációba kezdtek munkáért.Mire az éhínség véget ért, a hosszú távú vándorlás általánossá vált, tízezrek vettek részt olyan szezonális iparágakban, mint a heringhalászat.A felszabadítások még nagyobb kivándorláshoz vezettek a Felvidékről, amely tendencia az I. világháború kivételével egészen a nagy gazdasági világválságig folytatódott.Ebben az időszakban a felvidéki lakosság jelentős kiáramlása következett be, ami átformálta a régió társadalmi és gazdasági helyzetét.

A 19. században Skócia lakossága folyamatosan növekedett, az 1801-es 1 608 000-ről 2 889 000-re 1851-re, és 1901-re elérte a 4 472 000-et. Az ipari fejlődés ellenére a minőségi munkahelyek elérhetősége nem tudott lépést tartani a növekvő népességgel.Következésképpen 1841 és 1931 között körülbelül 2 millió skót vándorolt ​​ki Észak-Amerikába és Ausztráliába, további 750 000 pedig Angliába költözött.Ez a jelentős kivándorlás azt eredményezte, hogy Skócia lakosságának sokkal nagyobb hányadát veszítette el Angliához és Waleshez képest, és az 1850-es évektől kezdődően természetes szaporulatának akár 30,2 százalékát is ellensúlyozta a kivándorlás.Szinte minden skót családban előfordult, hogy a kivándorlás miatt elveszítették a tagjait, amiben túlnyomórészt fiatal férfiak vettek részt, ami befolyásolta az ország nemi és korarányát.A skót emigránsok döntő szerepet játszottak több ország alapításában és fejlődésében.Az Egyesült Államokban a skót származású híres személyiségek közé tartozott John Witherspoon pap és forradalmár, John Paul Jones tengerész, Andrew Carnegie iparos és filantróp, valamint Alexander Graham Bell tudós és feltaláló.Kanadában a befolyásos skótok közé tartozott James Murray Quebec katona és kormányzója, John A. Macdonald miniszterelnök, valamint Tommy Douglas politikus és szociális reformer.Ausztrália kiemelkedő skótjai közé tartozott Lachlan Macquarie katona és kormányzó, Thomas Brisbane kormányzó és tudós, valamint Andrew Fisher miniszterelnök.Új-Zélandon jelentős skótok voltak a politikus Peter Fraser és a törvényen kívüli James McKenzie.A 21. századra a skót kanadaiak és skót amerikaiak száma nagyjából megegyezett a Skóciában maradt ötmillió lakossal.

Hosszan tartó küzdelem után az evangélikusok 1834-ben megszerezték az irányítást a Közgyűlés felett, és elfogadták a vétótörvényt, lehetővé téve a gyülekezetek számára, hogy elutasítsák a "tolakodó" patrónusokat.Ez a jogi és politikai csatározások „tízéves konfliktusához” vezetett, amely a polgári bíróságok ítéletével tetőzött a nem betolakodók ellen.A vereség az 1843-as nagy zűrzavart eredményezte, ahol a papság körülbelül egyharmada, elsősorban az északi és a felvidéki felvidékről, kivált a skót egyházból, és megalakította a Dr. Thomas Chalmers vezette Skót Szabad Egyházat.Chalmers azt a társadalmi jövőképet hangsúlyozta, amely a skóciai közösségi hagyományok újraélesztésére és megőrzésére törekedett a társadalmi feszültség közepette.Az egyéniséget és az együttműködést értékelő kis, egalitárius, egyházi közösségekről alkotott idealizált víziója jelentősen befolyásolta mind a szakadár csoportot, mind a mainstream presbiteriánus egyházakat.Az 1870-es évekre ezeket az elképzeléseket a megalapított Skót Egyház magába olvasztotta, bizonyítva az egyház aggodalmát az iparosodásból és az urbanizációból eredő társadalmi kérdések iránt.A 19. század végén a fundamentalista kálvinisták és a teológiai liberálisok, akik elutasították a Biblia szó szerinti értelmezését, heves vitákat folytattak.Ez újabb szakadást eredményezett a szabadegyházban, ahol a merev reformátusok 1893-ban megalakították a Szabad Presbiteriánus Egyházat. Ezzel szemben az újraegyesülés felé haladtak, kezdve a szecessziós egyházak 1820-ban történt egyesülésével az Egyesült Szecessziós Egyházba, amely később egyesült a Relief-egyházzal. Egyház 1847-ben létrehozta az Egyesült Presbiteriánus Egyházat.1900-ban ez az egyház csatlakozott a Szabadegyházhoz, és létrehozta a Skóciai Szabadegyházat.A laikus védnökségre vonatkozó jogszabályok eltörlése lehetővé tette a szabadegyház többségének, hogy 1929-ben újra csatlakozzon a Skót Egyházhoz. Néhány kisebb felekezet, köztük a szabad presbiteriánusok és a szabadegyház egy maradványa, amely 1900-ban nem egyesült, azonban megmaradt.Az 1829-es katolikus emancipáció és sok ír bevándorló érkezése, különösen az 1840-es évek végi éhínség után, átalakította a katolicizmust Skóciában, különösen az olyan városi központokban, mint Glasgow.1878-ban az ellenállás ellenére helyreállították a római katolikus egyházi hierarchiát, így a katolicizmus jelentős felekezet lett.A 19. században az episzkopálizmus is újjáéledt, és 1804-ben Episcopal Church néven jött létre Skóciában, amely autonóm szervezet az angliai egyházzal közösségben.A baptista, kongregacionalista és metodista egyházak, amelyek Skóciában a 18. században jelentek meg, jelentős növekedést értek el a 19. században, részben a skót egyházon és a szabadegyházakon belül meglévő radikális és evangéliumi hagyományok miatt.Az Üdvhadsereg 1879-ben csatlakozott ezekhez a felekezetekhez, azzal a céllal, hogy jelentős előretörést tegyen a növekvő városi központokban.

Skócia döntő szerepet játszott a brit erőfeszítésekben az első világháború alatt, jelentős mértékben hozzájárulva a munkaerő, az ipar és az erőforrások tekintetében.Az ország iparát mozgósították a háborús erőfeszítésekre, például a Singer Clydebank varrógépgyárral több mint 5000 állami szerződést kötöttek, és elképesztő mennyiségű hadianyagot gyártottak, köztük 303 millió tüzérségi lövedéket és alkatrészt, repülőgép-alkatrészeket, gránátokat, puskaalkatrészeket. , és 361 000 patkó.A háború végére a gyár 14 000 fős dolgozóinak körülbelül 70 százaléka nő volt.Az 1911-es 4,8 milliós lakosságból Skócia 690 000 embert küldött a háborúba, ebből 74 ezren vesztették életüket, 150 000 pedig súlyos sérüléseket szenvedett.A szegénység és a munkanélküliség által jellemzett skóciai városi központok termékeny toborzási terepek voltak a brit hadsereg számára.A túlnyomórészt női jutaiparral rendelkező Dundee-ban kiemelkedően magas volt a tartalékosok és a katonák aránya.Kezdetben a katonák családjainak jólétével kapcsolatos aggodalom akadályozta a besorozást, de az önkéntesek aránya megugrott, miután a kormány heti ösztöndíjat biztosított a meghaltak vagy rokkantok túlélőinek.A hadkötelezettség 1916. januári bevezetése kiterjesztette a háború hatását egész Skóciára.A skót csapatok gyakran az aktív harcosok jelentős részéből álltak, amint az a loosi csatában is látható, ahol a skót hadosztályok és egységek erősen érintettek, és nagy veszteségeket szenvedtek.Bár a skótok a brit lakosságnak csak 10 százalékát képviselték, a fegyveres erők 15 százalékát ők tették ki, és a háború halálos áldozatainak 20 százalékát tették ki.Lewis és Harris szigete szenvedte el a legnagyobb arányú veszteségeket Nagy-Britanniában.Skócia hajógyárai és mérnöki üzletei, különösen Clydeside-ban, központi szerepet játszottak a hadiiparban.Glasgow azonban radikális agitációt is tapasztalt, amely ipari és politikai nyugtalanságokhoz vezetett, amelyek a háború után is folytatódtak.A háború után, 1919 júniusában a Scapa Flow-nál internált német flottát legénysége lerombolta, nehogy a szövetségesek elfoglalják a hajókat.A háború kezdetén a RAF Montrose volt Skócia elsődleges katonai repülőtere, amelyet egy évvel korábban a Royal Flying Corps létesített.A Royal Naval Air Service repülő- és hidroplán-állomásokat állított fel Shetlandben, East Fortune-ban és Inchinnanban, az utóbbi kettő léghajóbázisként is szolgált Edinburgh és Glasgow védelmében.A világ első repülőgép-hordozói a fife-i Rosyth Dockyardban épültek, amely a repülőgép-leszállási kísérletek jelentős helyszínévé vált.A glasgow-i székhelyű William Beardmore and Company elkészítette a Beardmore WBIII-at, a Királyi Haditengerészet első repülőgép-hordozóját.Stratégiai fontossága miatt a Rosyth-i hajógyár a háború kezdetén Németország első számú célpontja volt.

Az első világháborúhoz hasonlóan az orkney-i Scapa Flow a királyi haditengerészet döntő fontosságú bázisaként szolgált a második világháború idején.A Scapa Flow és Rosyth elleni támadások eredményeként a RAF vadászgépei értek el első sikereiket, bombázókat lőttek le Firth of Forthban és East Lothianban.Glasgow és Clydeside hajógyárai és nehézgépgyárai létfontosságú szerepet játszottak a háborús erőfeszítésekben, bár jelentős Luftwaffe-támadásokat szenvedtek el, amelyek jelentős pusztulást és emberéleteket követtek el.Tekintettel Skócia stratégiai helyzetére, kulcsszerepet játszott az észak-atlanti csatában, és Shetland közelsége a megszállt Norvégiához elősegítette a shetlandi busz hadműveletét, ahol halászhajók segítették a norvégokat megszökni a nácik elől, és támogatták az ellenállási erőfeszítéseket.A skótok egyénileg jelentős mértékben járultak hozzá a háborús erőfeszítésekhez, nevezetesen Robert Watson-Watt radarfeltalálása, amely kulcsfontosságú volt a brit csatában, és Hugh Dowding légi főmarsall vezetése a RAF Fighter Commandnál.A skóciai repülőterek komplex hálózatot alkottak a képzési és üzemeltetési igényekhez, amelyek mindegyike alapvető szerepet játszott.Az Ayrshire és Fife partjainál több osztag hajózásellenes járőrözést végzett, míg Skócia keleti partján vadászrepülőszázadok védték és védték a flottát Rosyth Dockyardnál és Scapa Flow-nál.East Fortune terelőrepülőtérként szolgált a náci Németország feletti hadműveletekből visszatérő bombázók számára.A második világháború végéig 94 katonai repülőtér működött Skóciában.Winston Churchill miniszterelnök 1941 februárjában Tom Johnston munkáspárti politikust nevezte ki Skócia külügyminiszterévé. Johnston a háború végéig irányította a skót ügyeket, számos kezdeményezést indított Skócia népszerűsítésére, vállalkozások vonzására és munkahelyteremtésre.32 bizottságot hozott létre a társadalmi és gazdasági kérdések kezelésére, szabályozta a bérleti díjakat, és létrehozta a nemzeti egészségügyi szolgálat prototípusát, új kórházak felhasználásával, amelyeket a német bombázások áldozatainak megelőzésére építettek.Johnston legsikeresebb vállalkozása a vízenergia fejlesztése volt a Felföldön.A Home Rule híve, Johnston meggyőzte Churchillt a nacionalista fenyegetés elleni küzdelem szükségességéről, és létrehozta a Skót Államtanácsot és az Ipari Tanácsot, hogy bizonyos hatalmat ruházzanak át Whitehalltól.A kiterjedt bombázások ellenére a skót ipar az ipari tevékenység drámai bővülésével, sok korábban munkanélküli férfi és nő foglalkoztatásával kilábalt a válságból.A hajógyárak különösen aktívak voltak, de sok kisebb iparág is hozzájárult a brit bombázók, harckocsik és hadihajók gépeinek gyártásával.A mezőgazdaság virágzott, bár a szénbányászat kihívásokkal néz szembe a majdnem kimerült bányák miatt.A reálbérek 25 százalékkal emelkedtek, a munkanélküliség pedig átmenetileg megszűnt.A megnövekedett jövedelem és az élelmiszerek igazságos elosztása a szigorú adagolási rendszer révén jelentősen javította az egészséget és a táplálkozást, a glasgow-i 13 évesek átlagos magassága 2 hüvelykkel nőtt.A második világháború alatt hozzávetőleg 57 000 skót vesztette életét, köztük katonai és civilek is.Ez a szám a skótok jelentős hozzájárulását és áldozatait tükrözi a konfliktus során.Körülbelül 34 000 harci halálesetet jegyeztek fel, és további 6 000 polgári áldozatot, elsősorban a Glasgow és Clydebank városok elleni légitámadások miatt.Egyedül a skót királyi ezred járult hozzá jelentősen, a zászlóaljak különféle kulcsfontosságú műveletekben szolgáltak Európa és Ázsia szerte.A skót gárda is döntő szerepet játszott, részt vett a nagy hadjáratokban Észak-Afrikában, Olaszországban és Normandiában.

Az első világháború után Skócia gazdasági helyzete megromlott a tengerentúli verseny, a nem hatékony ipar és a munkaügyi viták miatt.Ez az 1970-es években kezdett megváltozni, amit az északi-tengeri olaj és gáz felfedezése és fejlesztése, valamint a szolgáltatásalapú gazdaság felé történő elmozdulás vezérelt.A jelentősebb olajmezők felfedezése, mint például a negyvenes évek olajmezője 1970-ben és a Brent olajmező 1971-ben, Skóciát jelentős olajtermelő országgá tette.Az olajtermelés az 1970-es évek közepén kezdődött, hozzájárulva a gazdaság élénkítéséhez.Az 1970-es és 1980-as években bekövetkezett gyors dezindusztrializáció következtében a hagyományos iparágak zsugorodtak vagy bezárultak, helyüket egy szolgáltatás-orientált gazdaság váltotta fel, beleértve a pénzügyi szolgáltatásokat és az elektronikai gyártást Silicon Glenben.Ebben az időszakban a Skót Nemzeti Párt (SNP) és a skót függetlenséget és decentralizációt szorgalmazó mozgalmak is felemelkedtek.Bár a decentralizációról szóló 1979-es népszavazás nem érte el a szükséges küszöböt, az 1997-es népszavazás sikeres volt, ami 1999-ben a skót parlament megalakulásához vezetett. Ez a parlament jelentős változást jelentett Skócia politikai életében, nagyobb autonómiát biztosítva.2014-ben a skót függetlenségről tartott népszavazás 55-45 százalékos szavazattal az Egyesült Királyságban maradás mellett döntött.Az SNP befolyása nőtt, különösen a 2015-ös westminsteri választásokon, ahol az 59 skót mandátumból 56-ot szerzett, így Westminster harmadik legnagyobb pártjává vált.A Munkáspárt a 20. század nagy részében uralta a skót mandátumokat a westminsteri parlamentben, bár az 1950-es években rövid időre elveszítette a helyét az unionisták előtt.A skót támogatás döntő fontosságú volt a Munkáspárt választási sikeréhez.A skót kötődésű politikusok, köztük Harold Macmillan és Alec Douglas-Home miniszterelnökök kiemelkedő szerepet játszottak az Egyesült Királyság politikai életében.Az SNP az 1970-es években kapott feltűnést, de az 1980-as években hanyatlást tapasztalt.A közösségi díj (poll Tax) bevezetése a Thatcher vezette konzervatív kormány által tovább növelte a skót belügyek feletti ellenőrzés iránti igényt, ami alkotmányos változásokhoz vezetett az Új Munkáspárt kormánya alatt.Az 1997-es decentralizációs népszavazás 1999-ben a skót parlament megalakulásához vezetett, amelynek koalíciós kormánya a Munkáspárt és a Liberális Demokraták között volt, és Donald Dewar volt az első miniszter.Az új skót parlament épülete 2004-ben nyílt meg. Az SNP 1999-ben lett a hivatalos ellenzék, 2007-ben kisebbségi kormányt alakított, 2011-ben pedig többséget szerzett. A 2014-es függetlenségi népszavazás a függetlenség ellen szavazott.A háború utáni Skóciában csökkent a templomlátogatás, és nőtt a templomok bezárása.Új keresztény felekezetek jelentek meg, de összességében a valláshoz való ragaszkodás hanyatlott.A 2011-es népszámlálás azt mutatta, hogy csökkent a keresztények száma, és nőtt a vallási hovatartozás nélküliek száma.A skót egyház továbbra is a legnagyobb vallási csoport maradt, ezt követi a római katolikus egyház.Más vallások, beleértve az iszlámot, a hinduizmust, a buddhizmust és a szikhizmust, főként bevándorlás révén hozták létre jelenlétét.

2014. szeptember 18-án népszavazást tartottak Skócia függetlenségéről az Egyesült Királyságtól. A népszavazás feltette a kérdést: "Skócia független ország legyen?", amelyre a választók "igen" vagy "nem"-mel válaszoltak.Az eredmény szerint 55,3% (2 001 926 szavazat) szavazott a függetlenség ellen, és 44,7% (1 617 989 szavazat) szavazott igennel, történelmileg magas, 84,6%-os részvételi arány mellett, ami a legmagasabb az Egyesült Királyságban az 1910. januári általános választások óta.A népszavazást a skót függetlenségi népszavazásról szóló 2013-as törvény alapján rendezték meg, amelyet a skót parlament 2013 novemberében fogadott el, miután megállapodást kötött a decentralizált skót kormány és az Egyesült Királyság kormánya között.A függetlenségi javaslat elfogadásához egyszerű többségre volt szükség.A választók között csaknem 4,3 millió ember volt, így Skóciában először terjesztették ki a szavazati jogot a 16 és 17 évesekre.A szavazásra jogosultak néhány kivételtől eltekintve 16 éves vagy idősebb, Skóciában élő uniós vagy nemzetközösségi állampolgárok voltak.A függetlenség fő kampánycsoportja a Yes Scotland volt, míg a Better Together az unió fenntartásáért kampányolt.A népszavazáson különböző kampánycsoportok, politikai pártok, vállalkozások, újságok és prominens személyek vettek részt.A megvitatott legfontosabb kérdések között szerepelt a független Skócia által használt pénznem, a közkiadások, az EU-tagság és az északi-tengeri olaj jelentősége.Egy exit poll kimutatta, hogy a font megőrzése volt a döntő tényező sok nem szavazó számára, míg a westminsteri politikával való elégedetlenség sok igen szavazót motivált.