Bizánci Birodalom: Izauri dinasztia

III. Izauri Leó bizánci császár volt 717-től haláláig, 741-ig, és az Isaurian-dinasztia megalapítója.Véget vetett a húszéves anarchiának, a Bizánci Birodalomban 695 és 717 között fennálló nagy instabil időszaknak, amelyet több császár gyors egymásutánja jellemez a trónra.Sikeresen megvédte a Birodalmat a megszálló omajjádokkal szemben, és megtiltotta az ikonok tiszteletét.

Konstantinápoly második arab ostroma 717–718-ban az Omajjád kalifátus muszlim arabjai együttes szárazföldi és tengeri offenzívája volt a Bizánci Birodalom fővárosa, Konstantinápoly ellen.A hadjárat a húsz évig tartó támadások és a bizánci határvidék progresszív arab megszállásának csúcspontját jelentette, miközben a bizánci erőt a hosszan tartó belső zűrzavar gyengítette.716-ban évekig tartó előkészületek után az arabok Maslama ibn Abd al-Malik vezetésével megszállták a bizánci Kis-Ázsiát.Az arabok kezdetben abban reménykedtek, hogy kihasználják a bizánci polgári viszályt, és közös ügyet folytattak III. Leo, Isaurianus tábornokkal, aki felkelt III. Theodosius császár ellen.Leo azonban átverte őket, és biztosította magának a bizánci trónt.Kis-Ázsia nyugati partvidékein való áttelelés után az arab hadsereg 717 nyár elején átkelt Trákiába, és ostromvonalakat épített ki, hogy blokkolja a várost, amelyet a hatalmas Theodosziuszi falak védtek.A szárazföldi hadsereget kísérő arab flottát, amely a város tengeri blokádját volt hivatott befejezni, a bizánci haditengerészet nem sokkal érkezése után görög tűz segítségével semlegesítette.Ez lehetővé tette Konstantinápoly tengeri utánpótlását, miközben az arab hadsereget megbénította az éhínség és a betegségek az azt követő szokatlanul kemény tél során.718 tavaszán a bizánciak megsemmisítettek két erősítésként küldött arab flottát, miután keresztény legénységeik disszidáltak, és a Kis-Ázsián keresztül szárazföldön küldött további hadsereget lesből és legyőzöttek.A bolgárok támadásaival együtt 718. augusztus 15-én az arabok kénytelenek voltak feloldani az ostromot. Visszaútja során az arab flottát szinte teljesen megsemmisítették a természeti katasztrófák.Az ostrom kudarca széleskörű következményekkel járt.Konstantinápoly megmentése biztosította Bizánc további fennmaradását, miközben a kalifátus stratégiai szemlélete megváltozott: bár a bizánci területek elleni rendszeres támadások folytatódtak, a határozott hódítás célját feladták.A történészek az ostromot a történelem egyik legfontosabb csatájának tartják, mivel kudarca évszázadokra elodázta a muszlimok előrenyomulását Délkelet-Európába.

719-ben Anasztáz egykori császár a III. Leo elleni lázadás élére állt, és jelentős bolgár támogatást kapott.A lázadó csapatok előrenyomultak Konstantinápoly felé.A bolgárok elárulták Anastasiust, ami a vereségéhez vezetett.A vállalkozás kudarcot vallott, Anastasius Leo kezébe került, és június 1-jén a parancsára megölték.Más összeesküvőkkel, köztük Niketas Xylinitasszal és Thesszaloniki érsekkel együtt megölték.

Leo egy sor polgári reformot hajtott végre, beleértve az adóelőleg fizetési rendszerének eltörlését, amely súlyosan megnehezítette a gazdagabb tulajdonosokat, a jobbágyokat a szabad bérlők osztályává emelte, valamint a családjog, a tengerjog és a büntetőjog átalakítását. sok esetben a halálbüntetést csonkítással helyettesítve.Az új intézkedések, amelyek az Ecloga (Válogatás) nevű, 726-ban kiadott új kódexben testesültek meg, némi ellenállásba ütköztek a nemesek és a felsőbb papság részéről.A Császár a téma szerkezetét is átszervezte, új témáit létrehozva az Égei-tenger térségében.

A Bizánci Birodalom elleni rendszeres rajtaütések 727-ben egészen 739-ig folytatódtak. Az arab erők egyik rendes parancsnoka a kétségbeesett Maslama, Hisham féltestvére volt.725–726-ban harcolt a bizánciakkal, és a következő évben elfoglalta Caesarea Mazacát.Hisham fia, Mu'awiya egy másik arab parancsnok volt a Bizánci Birodalom elleni szinte éves rajtaütésekben.728-ban elfoglalta Samalu erődjét Kilikiában.A következő évben Mu'awiya balra, Sa'id ibn Hisham pedig jobbra lökött a tengeri rajtaütésen kívül.731-ben Mu'awiya elfoglalta Kharsianont Kappadókiában.Mu'awiya 731–732-ben portyázott a Bizánci Birodalomban.A következő évben elfoglalta Aqrunt (Akroinos), míg Abdallah al-Battal egy bizánci parancsnokot foglyul ejtett.Mu'awiya 734–737 között portyázott Bizáncban.737-ben al Walid ibn al Qa'qa al-Absi vezette a rajtaütést a bizánciak ellen.A következő évben Sulayman ibn Hisham elfoglalta Sindirát (Sideroun).738–739-ben Maszlama elfoglalta Kappadókia egy részét, és megtámadta az avarokat is.

Leót katonai kudarcai miatti csalódottsága arra késztette, hogy az akkori divat szerint elhiggye, hogy a Birodalom elvesztette az isteni kegyet.Már 722-ben megpróbálta kikényszeríteni a Birodalom zsidóinak megtérését, de hamarosan az ikonok tisztelete felé fordult, amelyet egyes püspökök bálványimádónak tartottak.Thera újbóli kitörését követően 726-ban kiadott egy rendeletet, amelyben elítélte a használatukat, és eltávolította Krisztus képét a Kréta-kapuról, a Konstantinápolyi Nagy Palota ünnepélyes bejáratáról.A császár egyre kritikusabbnak mutatkozott az ikonofilekkel szemben, és egy 730-as udvari tanácson hivatalosan betiltotta a vallási alakok ábrázolását.Leónak az ikonoklazma iránti elkötelezettsége reakciókat váltott ki mind a lakosság, mind az egyház körében.Meglincselték azokat a katonákat, akik leszedték Krisztus képét a krétáról, és a Görögországban 727-ben kirobbant tematikus lázadást legalább részben az ikonofil lelkesedés motiválta.I. Germanosz pátriárka lemondott, helyére a hajlékonyabb Anastasios lépett.A császár rendelete II. és III. Gergely pápákat, valamint Damaszkuszi Jánost is elítélte.Általában azonban a vita korlátozott maradt, mivel Leo tartózkodott az ikonofilek aktív üldözésétől.

Az Olasz-félszigeten II. Gergely, majd III. Gergely pápa dacos hozzáállása a képtisztelet érdekében heves veszekedéshez vezetett a császárral.Az előbbiek zsinatokat hívtak össze Rómában, hogy az ikonoklasztokat anathematizálják és kiközösítsék (730, 732);740-ben Leó megtorolta Dél-Itáliát és Illyricumot a pápai egyházmegyéből a konstantinápolyi pátriárkához.A harcot 727-ben fegyveres kitörés kísérte a ravennai exarchátusban, amelyet Leo végül nagy flotta segítségével igyekezett leigázni.De a fegyverzet vihar általi megsemmisítése eldöntötte a kérdést ellene;dél-olasz alattvalói sikeresen dacoltak vallási rendeleteivel, és a ravennai exarchátus gyakorlatilag elszakadt a Birodalomtól.

Az akroinoni csatát az anatóliai fennsík nyugati szélén vívták 740-ben, egy omajjád arab hadsereg és a bizánci erők között.Az arabok az elmúlt évszázadban rendszeres portyákat hajtottak végre Anatóliában, és a 740-es expedíció volt az elmúlt évtizedek legnagyobb expedíciója, amely három különálló hadosztályból állt.Az egyik, 20 000 fős Abdallah al-Battal és al-Malik ibn Shu'aib hadosztályt Akroinonnál szállták szembe a bizánciak III. Leo, Isaurian r. császár parancsnoksága alatt.717–741) és fia, a leendő V. Konstantin (ur. 741–775).A csata döntő bizánci győzelmet hozott.Az Omajjád kalifátus más frontokon fennálló gondjaival és az Abbászida lázadás előtti és utáni belső instabilitással párosulva ez három évtizedre véget vetett az arab betöréseknek Anatóliába.Az Akroinon nagy sikert aratott a bizánciak számára, mivel ez volt az első győzelmük az arabok elleni nagy csatában.Isten megújult kegyelmének bizonyítékaként tekintve a győzelem egyúttal arra is szolgált, hogy Leó megerősítse a néhány évvel korábban elfogadott ikonoklasztikus politikába vetett hitét.Az akroinoni arab vereséget hagyományosan az arab–bizánci háborúk döntő ütközetének és fordulópontjának tekintették, ami a Bizáncra nehezedő arab nyomás enyhülését okozta.V. Konstantin kihasználta az Omajjád kalifátus összeomlását, hogy expedíciósorozatot indítson Szíriába, és biztosítsa a bizánci uralmat a keleti határon, amely egészen a 770-es évekig tartott.

V. Konstantin uralkodása során a bizánci biztonság megszilárdul a külső fenyegetésekkel szemben.Képes katonai vezetőként Konstantin kihasználta a muzulmán világban zajló polgárháborút, hogy korlátozott támadásokat indítson az arab határon.Ezzel a biztos keleti határral ismételten hadjáratokat indított a bolgárok ellen a Balkánon.Katonai tevékenysége és a keresztény lakosság betelepítésének politikája az arab határról Trákiába tette Bizánc uralmát balkáni területein.Uralkodásának kiemelkedő jellemzője volt a vallási viszály és vita.Az ikonoklaszizmus buzgó támogatása és a szerzetességgel szembeni ellenállása a későbbi bizánci történészek és írók általi becsmérléséhez vezetett, akik Kopronymos vagy Copronymus (Κοπρώνυμος), azaz trágya néven becsmérelték.A Bizánci Birodalom növekvő belső jólét időszakát élvezte Konstantin uralkodása alatt.Fontos katonai és közigazgatási újításokért és reformokért is felelős volt.

Konstantin átkelt Kis-Ázsián, hogy az Omajjád kalifátus ellen kampányoljon Hisham ibn Abd al-Malik vezetése alatt a keleti határon 741 vagy 742 júniusában. De ezen az úton Konstantint sógora, Artabászdosz, az ország stratégosai megtámadták. az örmény téma.A vereséget szenvedett Konstantin Amorionban keresett menedéket, míg a győztes Konstantinápoly felé tört előre, és elfogadták császárnak.Míg Konstantin most az anatóliai és trákiai témák támogatását kapta, Artabasdos saját örmény katonái mellett biztosította a Thrákia és Opszikion témáit.Miután a rivális császárok felajánlották idejüket a katonai előkészületekre, Artabasdos Konstantin ellen vonult, de 743 májusában vereséget szenvedett Szardisznál.Három hónappal később Konstantin legyőzte Artabasdos fiát, Niketászt, és Konstantinápoly felé vette az irányt.November elején Konstantint beengedték a fővárosba, és azonnal ellenfelei ellen fordult, megvakíttatva vagy kivégezve őket.Talán azért, mert Artabasdos bitorlása összefüggött a képek tiszteletének helyreállításával, Konstantin most talán még apjánál is buzgóbb ikonoklast lett.

V. Konstantin bizánci császár 746-ban, kihasználva a II. Marvan alatt széthulló Omajjád-kalifátus instabil viszonyait, sikeres hadjáratokat folytat Észak-Szíriában és Örményországban , elfoglalta Germanikeiát, és alaposan aláásta a bolgár erejét.A kalifátus más frontjain elszenvedett katonai vereségekkel és a belső instabilitással párosulva az Omajjád terjeszkedés véget ért.

A források szerint azegyiptomi flotta Alexandriából Ciprusra hajózott.A cibyrrhaeoták bizánci stratégiáinak sikerült meglepniük az arabokat, és blokád alá vonták Keramaia kikötőjének bejáratát.Ennek eredményeként szinte a teljes arab flotta – Theophanes nyilvánvaló túlzással ezer dromonról ír, míg Anastasius a valószínűbb harminc hajót adja meg – megsemmisült.Theophanes szerint "azt mondják, hogy csak három hajó szökött meg".Ez a megsemmisítő vereség jelzésértékű esemény volt: az egyiptomi flottákat csak a 9. század második felében, Damietta kifosztását követően említik.A Keramaia utáni évszázadban Egyiptom megszűnt a Bizánc elleni haditengerészeti expedíciók fő bázisa lenni.

Konstantin inváziót vezetett az új Abbászida kalifátusba As-Saffah vezetésével.Konstantin elfoglalta Theodosioupolist és Melitene-t (Malatya), és ismét áttelepítette a lakosság egy részét a Balkánra.

Az ikonoklaszt hieriai zsinat egy 754-es keresztény zsinat volt, amely ökumenikusnak tekintette magát, de később a második nikaei zsinat (787), valamint a katolikus és ortodox egyházak elutasították, mivel az öt fő pátriárka egyike sem képviseltette magát Hieriában.A hieriai zsinatot V. Konstantin bizánci császár hívta össze 754-ben a kalcedoni hieria palotában.A zsinat támogatta a császár ikonoklaszt álláspontját a bizánci ikonoklaszmus-vitában, eretnekségként elítélve az ikonográfia spirituális és liturgikus használatát.A zsinat ellenzői a konstantinápolyi álzsinaton vagy a fej nélküli zsinatként írták le, mert egyetlen pátriárka vagy az öt nagy patriarchátus képviselője sem volt jelen: a konstantinápolyi szék üres volt;Antiókhia, Jeruzsálem és Alexandria az iszlám fennhatósága alatt állt;míg Rómát nem kérték fel a részvételre.Döntéseit a 769-es lateráni zsinat elítélte, majd a 787-es második niceai zsinat szinte teljesen megdöntötte, amely megerősítette a szentképek ortodoxiáját és támogatta a szentképek tiszteletét.

755-ben véget ért a hosszú béke Bulgária és a Bizánci Birodalom között.Ennek főként az volt az oka, hogy az arabok felett aratott jelentős győzelmek után V. Konstantin bizánci császár megkezdte Bulgária határának megerősítését.Ennek érdekében Örményországból és Szíriából eretnekeket telepített át Trákiába.Kormisos kán a Tervel által aláírt 716-os bizánci–bolgár szerződés megszegéseként tette meg ezeket a lépéseket, és egy új erődöt épített a határ mentén.A bolgár uralkodó követeket küldött, hogy adót kérjenek az új erődökért.A bizánci császár elutasítása után a bolgár hadsereg megszállta Trákiát.Útjuk során mindent kifosztva a bolgárok elérték Konstantinápoly külvárosát, ahol a bizánci csapatok megszállták és legyőzték őket.A következő évben V. Konstantin nagy hadjáratot szervezett Bulgária ellen, amelyet most egy új kán, Vinekh uralt.Egy hadsereget küldtek 500 hajóval, amely kifosztotta a Duna-delta környékét.Maga a császár, a főhaderőt vezetve, benyomult Trákiába, és a bolgárok megszállták Marcellae végváránál.A csata részletei nem ismertek, de V. Konstantin győzelmét eredményezte. Az invázió megállítása érdekében a bolgárok túszokat küldtek Konstantinápolyba.

III. Pepin, miután visszaszerezte az itáliai bizánci területeket a langobardoktól, átadta a régió irányítását a római pápának.Róma a frankok felé fordul védelemért.A 756-os Pepin adományozás jogi alapot adott a pápai államok létrejöttéhez, így a pápák időbeli uralmát a római hercegségen túlra is kiterjesztette.A szerződés hivatalosan a pápára ruházta a Ravennához tartozó területeket, még olyan városokat is, mint Forlì a hátországaikkal, a lombard hódítások Romagna és Spoleto és Benevento hercegségben, valamint Pentapolis (Rimini, Pesaro "öt városa"). , Fano, Senigallia és Ancona).Narni és Ceccano egykori pápai területek voltak.A 756-os szerződésben meghatározott területek a Római Birodalomhoz tartoztak.A Birodalom követei Paviában találkoztak Pepinnel, és nagy összeget ajánlottak fel neki, hogy visszaállítsa a birodalom birtokát, de ő visszautasította, mondván, hogy azok Szent Péterhez és a római egyházhoz tartoznak.Ez a területsáv átlósan húzódott át Olaszországon a Tirrén-tengertől az Adriáig.

755 és 775 között V. Konstantin bizánci császár kilenc hadjáratot szervezett Bulgária felszámolására, és bár többször sikerült legyőznie a bolgárokat, célját soha nem érte el.759-ben a császár hadsereget vezetett Bulgária felé, de Vinekh kánnak elég ideje volt több hegyi átjárót elzárni.Amikor a bizánciak elérték a Rishki-hágót, lesben álltak és teljesen vereséget szenvedtek.Hitvalló Theophanes bizánci történész azt írta, hogy a bolgárok megölték Trák Leó, a dráma parancsnokának stratégáját és sok katonát.Vinekh kán nem élt a kedvező lehetőséggel az ellenséges területen való előrenyomulásra, és pert indított a béke érdekében.Ez a cselekedet nagyon népszerűtlen volt a nemesek körében, és a kánt 761-ben meggyilkolták.

Konstantin 762-ben kampányolt Trákia és Macedónia szláv törzsei ellen, és néhány törzset deportált az opsziki témához Anatóliában, bár néhányan önként kérték áttelepítésüket a zavaros bolgár határvidékről.Egy korabeli bizánci forrás arról számolt be, hogy 208 000 szláv vándorolt ​​ki a bolgár ellenőrzés alatt álló területekről bizánci területre, és Anatóliában telepedtek le.

A Rishki-hágónál vívott csata (759) sikere után a bolgár Vinekh kán meglepő tétlenséget mutatott, és inkább békére vágyott, ami a trónba és az életébe került.Az új uralkodó, Telets határozottan támogatta a bizánciak elleni további katonai akciókat.Nehézlovasságával kifosztotta a Bizánci Birodalom határvidékeit, és 763. június 16-án V. Konstantin nagy sereggel és 800 hajóból álló flottával, egyenként 12 lovas katonával kijött Konstantinápolyból.Az energikus bolgár kán elzárta a hegyi hágókat, és előnyös pozíciókat foglalt el az Anchialus melletti magaslatokon, de önbizalma és türelmetlensége arra késztette, hogy lemenjen az alföldre, és megtámadja az ellenséget.A csata délelőtt 10 órakor kezdődött és napnyugtáig tartott.Hosszú volt és véres, de végül a bizánciak győztek, bár sok katonát, nemest és parancsnokot veszítettek.A bolgárok is súlyos veszteségeket szenvedtek, sokakat elfogtak, míg Teleteknek sikerült megszökniük.V. Konstantin diadalmasan lépett be fővárosába, majd megölte a foglyokat.

765-ben a bizánciak ismét sikeresen megszállták Bulgáriát , e hadjárat során mind Konstantin bolgár trónjelöltjét, Toktut, mind ellenfelét, Pogányt megölték.Pogányt saját rabszolgái ölték meg, amikor Várnába menekülve igyekezett kibújni bolgár ellenségei elől, ahol a császárhoz akart átállni.Konstantin ismételt támadó hadjáratainak és számos győzelmének halmozott hatása jelentős instabilitást okozott Bulgáriában, ahol hat uralkodó veszítette el koronáját a Bizánc elleni háború kudarcai miatt.

Amikor V. Konstantin 775 szeptemberében meghalt, miközben a bolgárok ellen kampányolt, IV. Leo kazár lett a vezető császár 775. szeptember 14-én. 778-ban Leó megtámadta Abbászidákat Szíriában, döntően legyőzve az abbászida sereget Germanicián kívül.Leo 780. szeptember 8-án halt meg tuberkulózisban.Utódja kiskorú fia, VI. Konstantin, Irene régensként szolgált.

Leo 778-ban inváziót indított az Abbászidák ellen, megszállva Szíriát a több témájú hadseregből álló haderővel, köztük: az Opsikion Theme, Gregory vezetésével;az anatolikus téma, Artabasdos vezetésével;az Örmény téma, Kariszterotzes vezetésével;a Bucellariás téma, Tatzates vezetésével;és a Trákiai téma, Lachanodrakon vezetésével.Lachanodrakon egy ideig ostromolta Germaniciát, mielőtt megvesztegették az ostrom felemelésére, majd portyázni kezdett a környező vidéken.Az abbászidák megtámadták Lachanodrakont, miközben az portyázott, de több bizánci sereg döntő vereséget szenvedett.Azok a bizánci tábornokok, akik csapatokat vezettek ebben a csatában, diadalmas belépést kaptak, amikor visszatértek Konstantinápolyba.A következő évben, 779-ben Leó sikeresen visszaverte az Abbászidák Kis-Ázsia elleni támadását.

VI. Konstantin IV. Leó császár és Irén egyetlen gyermeke volt.Konstantint apja társcsászárrá koronázta 776-ban, és 780-ban Irén kormányzósága alatt kilenc évesen lett egyedüli császár.

Irén császárné Elpidiust nevezte ki Szicília témájának kormányzójává (strategos).Nem sokkal ezután, április 15-én azonban Irént tájékoztatták arról, hogy támogatta azt az összeesküvést, amelyet előző év októberében fedeztek fel, hogy leváltsák őt, és hatalomra emeljék Nikephoros császárt, V. Konstantin legidősebb túlélő fiát.Irene azonnal elküldte a spathariost Theophilost Szicíliába, hogy visszahozzák Elpidiust Konstantinápolyba.Bár felesége és gyermekei Konstantinápolyban maradtak, Elpidius visszautasította a felszólítást, és a nép és a helyi hadsereg támogatta.Nem úgy tűnik, hogy Elpidius kifejezetten fellázadt volna Irén ellen, de a császárné ennek ellenére nyilvánosan megkorbácsoltatta feleségét és gyermekeit, és bebörtönözte a főváros praetoriumába.781 őszén vagy 782 elején Irene nagy flottát küldött ellene egy megbízható udvari eunuch, a patrikios Theodore vezetése alatt.Elpidius saját katonai ereje csekély volt, és több csata után vereséget szenvedett.Hadnagyával, a dux Nikephorosszal együtt összeszedte a téma kincstárából a maradékot, és Észak-Afrikába menekült, ahol az arab hatóságok fogadták.

Az abbászida invázió Kisázsiába 782-ben az egyik legnagyobb hadművelet volt, amelyet az Abbászida kalifátus indított a Bizánci Birodalom ellen.Az invázió Abbászida katonai erejének bemutatásaként indult a bizánci sikerek sorozata után.Az abbászida-örökös, a leendő Harun al-Rashid parancsnoksága alatt az abbászida hadsereg eljutott Krizopoliszig, a Boszporuszon át a bizánci fővárostól, Konstantinápolytól, miközben a másodlagos erők lerohanták Kis-Ázsia nyugati részét, és legyőzték a bizánci erőket.Mivel Harunnak nem állt szándékában megtámadni Konstantinápolyt, és nem volt hajója ehhez, visszafordult.A bizánciak, akik időközben semlegesítették az Abbászida hadsereg Frígiában való hátuljának biztosítására hagyott különítményt, képesek voltak Harun seregét csapdába ejteni saját összetartó erőik közé.Tatzates örmény tábornok kiállása azonban lehetővé tette Harun számára, hogy visszaszerezze a fölényt.Az abbászida herceg fegyverszünetet küldött, és őrizetbe vette a magas rangú bizánci követeket, akik között volt Irén császárné főminisztere, Staurakios is.Ez arra kényszerítette Irene-t, hogy beleegyezzen egy hároméves fegyverszünetbe, és beleegyezzen abba, hogy 70 000 vagy 90 000 dináros adót fizet az Abbászidáknak.Irene ezután a Balkánra összpontosította figyelmét, de 786-ban újraindult a háború az arabokkal, mígnem az egyre erősödő arab nyomás 798-ban újabb fegyverszünethez vezetett, a 782-es feltételekhez hasonló feltételekkel.

Irene már 781-ben közelebbi kapcsolatra törekedett a Karoling-dinasztiával és a római pápasággal.Tárgyalt egy házasságot fia, Constantine és Rotrude, Nagy Károly lánya, harmadik felesége, Hildegard között.Ez idő alatt Nagy Károly háborúban állt a szászokkal, és később a frankok új királya lett.Irén odáig ment, hogy egy tisztviselőt küldött, hogy oktassa görögül a frank hercegnőt;maga Irene azonban felbontotta az eljegyzést 787-ben, fia akarata ellenére.

A második Nikei zsinat Kr. u. 787-ben ült össze Nikeában (az első nikaei zsinat helyszíne; a mai İznik Törökországban), hogy helyreállítsa az ikonok (vagy szentképek) használatát és tiszteletét, amelyet a császári rendelet elnyomott. a Bizánci Birodalom III. Leó (717–741) uralkodása alatt.Fia, V. Konstantin (741–775) megtartotta a hieriai zsinatot, hogy hivatalossá tegye az elnyomást.

787-ben Nagy Károly a Benevento Hercegség felé irányította figyelmét, ahol II. Arechis önállóan uralkodott Princeps címmel.Nagy Károly Salernó ostroma meghódolásra kényszerítette Arechist.II. Arekhisz 787-ben bekövetkezett halála után azonban fia, III. Grimoald kikiáltotta a Beneventói Hercegséget újonnan függetlenné.Grimoaldot sokszor megtámadták Károly vagy fiai seregei, anélkül, hogy végleges győzelmet aratott volna.Nagy Károly elvesztette érdeklődését, és soha többé nem tért vissza Dél-Olaszországba, ahol Grimoald képes volt megőrizni a hercegséget a frank fennhatóságától.

A 8. század utolsó negyedében Bulgária túljutott a Dulo uralmának megszűnése utáni belső politikai válságon.Telerig és Kardam kánoknak sikerült megszilárdítaniuk a központi hatalmat, és véget vetettek a nemesség közötti viszályoknak.A bolgároknak végre lehetőségük nyílt arra, hogy fokozzák hadjárataikat a szlávok lakta Macedóniában.789-ben mélyen behatoltak a Struma folyó völgyébe, és erősen legyőzték a bizánciakat, megölve a trákiai filiták stratégáit.A zord terep miatt az előrenyomuló bizánci hadsereg megszegte a rendjét.Kardam ezt a hibát kihasználva kontratámadást rendelt el, ami a bolgárok nagy sikerét hozta.A bolgár lovasság megkerülte a bizánciakat, és visszavágott az erődített táborukba és Marcellae erődjébe.A bolgárok elvették a készleteket, a kincstárat és a császár sátrát.Konstantinápolyig üldözték VI. Konstantint, sok katonát megöltve.Sok bizánci parancsnok és tiszt vesztette életét a csatában.A vereség után VI. Konstantinnak békét kellett kötnie Kardammal, és adót kellett fizetnie.

Az örmények lázadása az ellen, hogy Athéni Irént társuralkodóvá állította VI.Egy mozgalom VI. Konstantin nagybátyja, Nikephoros császár javára alakult ki.Konstantin kihúzta a nagybátyja szemét, és levágták apja négy másik féltestvérének nyelvét.Egykori örmény támogatói fellázadtak, miután megvakította Alexios Mosele tábornokukat.Ezt a lázadást rendkívüli kegyetlenséggel leverte 793-ban.

VI. Konstantin elvált feleségétől, Amnia Máriától, akinek nem sikerült férfi örököst biztosítania, és feleségül vette szeretőjét, Theodotét, ami egy népszerűtlen és kanonikusan illegális cselekedet váltotta ki az úgynevezett "Moechianus-vitát".Bár Tarasios pátriárka nyilvánosan nem emelt szót ellene, megtagadta a házasságkötést.A közvélemény rosszallását fejezte ki Theodote nagybátyja, Sakkoudion Platónja, aki passzív álláspontja miatt még Tarasiosszal is megszakította a közösséget.Platón hajthatatlansága saját bebörtönzéséhez vezetett, míg szerzetesi támogatóit üldözték és Thesszalonikába száműzték.A "moechi vita" Constantine-nak nagy népszerűségébe került, különösen a gyülekezetben, amelyet Irene saját fia ellen hangosan támogat.

797. augusztus 19-én Konstantint elfogták, megvakították és bebörtönözték anyja hívei, akik összeesküvést szerveztek, így Irént Konstantinápoly első uralkodójává koronázták meg.Nem ismert, hogy pontosan mikor halt meg Konstantin;minden bizonnyal 805 előtt volt, bár lehet, hogy nem sokkal azután, hogy megvakították, belehalt sérüléseibe.A politikailag prominens Sarantapechos család tagjaként 768-ban ismeretlen okokból IV. Leó menyasszonyának választották. Annak ellenére, hogy férje ikonoklaszt volt, ikonofil rokonszenvet táplált benne.Kormányzói uralma alatt 787-ben összehívta a második nikaei zsinatot, amely eretnekségnek ítélte az ikonoklasztikát, és véget vetett az első ikonoklaszt-korszaknak (730–787).

III. Leó pápa – aki már meg akarta szakítani a kapcsolatokat a bizánci keletekkel – Irén állítólagos példátlan státusát a Római Birodalom női uralkodójaként használta fel, hogy 800 karácsonyán Nagy Károlyt a Szent Római Birodalom császárává nyilvánítsa azzal az ürüggyel, hogy nő nem uralkodhat. és így a Római Birodalom trónja valójában üres volt.300 év után először létezik a „keleti” és a „nyugati” császára.

802-ben a patríciusok összeesküdtek ellene, október 31-én leváltották őt, és Nikephorost, a pénzügyminisztert ültették a trónra.Irént Leszboszra száműzték, és gyapjúfonásból kellett eltartania.A következő évben, augusztus 9-én halt meg.