1949-ben a három nyugati megszállási övezetet (amerikai, brit és francia) egyesítették a Német Szövetségi Köztársasággá (NSZK, Nyugat-Németország).A kormány Konrad Adenauer kancellár és konzervatív CDU/CSU koalíciója alatt alakult.Az 1949 óta eltelt időszak nagy részében a CDU/CSU volt hatalmon. A főváros Bonn volt, egészen addig, amíg 1990-ben Berlinbe nem költöztették. 1990-ben az NSZK felvette Kelet-Németországot, és teljes szuverenitást szerzett Berlin felett.Nyugat-Németország minden ponton sokkal nagyobb és gazdagabb volt Kelet-Németországnál, amely a kommunista párt irányítása alatt álló diktatúrává vált, és Moszkva szorosan felügyelte.Németország, különösen Berlin, a
hidegháború pilótafülkéje volt, a NATO és a Varsói Szerződés jelentős katonai erőket vont össze nyugaton és keleten.Harc azonban soha nem volt.Nyugat-Németország az 1950-es évek elejétől elhúzódó gazdasági növekedésnek örvendett (Wirtschaftswunder vagy "gazdasági csoda").Az ipari termelés 1950-ről 1957-re megduplázódott, a bruttó nemzeti össztermék pedig évi 9-10%-kal nőtt, ami egész Nyugat-Európa gazdasági növekedésének motorját adta.A szakszervezetek elhalasztott béremelésekkel, minimalizált sztrájkkal, a technológiai modernizáció támogatásával és az együttdöntési politikával (Mitbestimmung) támogatták az új politikát, amely magában foglalta a kielégítő panaszkezelési rendszert, valamint megkövetelte a munkavállalók képviseletét a nagyvállalatok igazgatótanácsában. .A fellendülést felgyorsította az 1948. júniusi valutareform, a Marshall-terv részeként 1,4 milliárd dolláros amerikai ajándék, a régi kereskedelmi korlátok és hagyományos gyakorlatok lebontása, valamint a globális piac megnyitása.Nyugat-Németország legitimációt és tiszteletet nyert, mivel elvesztette azt a szörnyű hírnevet, amelyet Németország a nácik alatt szerzett.Nyugat-Németország központi szerepet játszott az európai együttműködés kialakításában;1955-ben csatlakozott a NATO-hoz, és 1958-ban alapító tagja volt az Európai Gazdasági Közösségnek.